Aki a japán herceggel teázott!

Aki ott járhatott Japánban a 23. Cserkész Világtalálkozón a magyar kontingens tagjaként, egy életre felejthetetlen emlékekkel gazdagodott! A VIII. cserkészkerületből nyolcan vettek részt a dzsemen, mi Huszár Maximot kérdeztük, aki Kiskunhalasról indult el a nagy útra, és még a Japán herceg is fogadta.

MCS: Hogy kerültél be a csapatba?

Maxim: Először is egy válogatón kellett részt vennünk, ahol megnézték mennyire vagyunk nyitottak, milyen szintű az angoltudásunk, általános műveltségünk. Írtunk egy tesztet, ahol kiderült mennyire vagyunk jártasak a magyar történelemben, kultúrában. Felismerjük-e a híres embereket, feltalálókat, valamint a japán kultúráról is kérdeztek bennünket. Angolul kellett beszélgetni egy SNT? taggal, és Activity-ztünk is, hogy kiderüljön, mennyire vagyunk talpraesettek, kifejezőek. Aztán jött az ügyességi nindzsa pálya. Aki ezeken a megmérettetéseken túl jutott, bekerült a magyar kontingensbe. Öt előkészítő hétvége volt, ahol 2014-10-04 WSJ-HUN Felkészítő I_Safy-141megismerkedtünk egymással, és rajokat formáltunk.

MCS: A részvételi díj komoly összeg volt,neked ki segített a gyűjtésben?


M
: Több támogatót sikerült megnyernünk, és persze a szüleim is adtak bele jócskán. Mi Kárpátaljáról származunk, édesapám ukrán, anyukám magyar. Négyéves voltam, amikor átjöttünk Magyarországra. Most Kiskunhalas városának polgára vagyok, tizenöt éves lettem szeptember 30-án.

MCS: Hogyan tudnád megfogalmazni a legrövidebben a dzsemboris élményeidet?

M: Engem egy kultúra-sokk ért! Annyi nemzet, annyi ország, annyiféle ember találkozott ezen a táborhelyen, hogy azt szavakba foglalni szinte lehetetlen. Életre szóló élmény volt, felejthetetlen! Engem például nagyon meglepett, hogy az iszlám kultúrákban a nők nem érintkezhetnek a férfiakkal, csak a majdani férjükkel, életük választottjával. Amikor nyújtottuk volna a kezünket, a lányok jelezték, hogy ez nem jó ötlet. Engem ez teljesen meglepett! A másik tapasztalatom azzal volt, hogy mennyire különböző az intim szféra kérdése a világ más-más helyein. Például Európában – ha jól tudom -, olyan egy méter távolság van két ember között, míg Indiában ez a távolság sokkal kisebb. Furcsa is volt, amikor egy indiaival beszélgettem, hogy milyen közel áll hozzám.

MCS: Milyen körülmények között éltetek ott?

M: Ez egy hatalmas sátortábor volt, minden raj kapott egy-egy körletet, amit a tagoknak kellett kialakítani. Építettünk körletkaput, és egész meglepő volt, hogy jelentős különbségek nem voltak a világ cserkészeinek megoldásai között. A napunk szerkezete egy délelőtti és egy délutáni programból állt össze, melyek a tudomány területeket járta körbe, voltak kulturális programok, és a nemzetek kiállítósátrait is meglátogathattuk, tanulhattunk sokat egymásról.

MCS: A hagyományos „csencselés”, vagyis cserebere alkalmával milyen tárgyakhoz jutottál?

M: Amire nagyon büszke vagyok, hogy szereztem egy szombrérót, amit utána jól végig cipeltem fél Japánon. Rengeteg nyakkendőt, felvarrót, nyakkendő-gyűrűt szereztem a barátságkötés emlékére. A “magyarok nagy specialitásából”, a gubacsból készültem sokkal, nagyon népszerű volt a cserkészek körében. Egy és kétforintosokat ragasztottam rájuk, így rajta volt a magyar címer is.

MCS: A cserkészet, noha közös alapokon nyugvó ifjúsági mozgalom, a Föld hatalmas, a kultúrák is százfélék, miben volt meg mégis a közösség-élmény? Mitől érezted azt, hogy egy vagy a 38 millióból?

M: Mi mind cserkészek voltunk, és annak ellenére, hogy a kultúráink sokban különböznek egymástól, az igazi nagy élmény mégis az volt, hogy felfedeztük a hasonlóságokat. Amikor mutattunk egy cserkészjátékot örömmel ismerték fel egy más kontinens cserkészei, hogy ez pont olyan, mint az övéké. A cserkészeten belül megosztottunk közös ismereteket, élményeket. Érdekes volt hallani arról, hogy kinél milyen egy tábor, mit jelent egy cserkészfoglalkozás nálunk, másoknál.

MCS: Melyik a kedvenc emléked a dzsemboriról?

Huszár MaximM: Mondjuk az, hogy találkoztam a japán herceggel, kezet is fogtam vele, és pár szót beszélgettünk. Mint kiderült, néhányunkat kiválasztották erre a találkozóra, ahol arról érdeklődött, hogy tetszik nekünk az országa. Persze nagyon meglepett ez a lehetőség, nem is tudom az okát, miért én kaptam meghívót a japán herceg tea partijára. Az is nagyon emlékezetes volt, ahogy néptáncot tanítottunk a Fülöp-szigetieknek, vagy a briteknek. De idesorolhatnám a közös tábortüzet a mexikóiakkal, amikor egymásnak tanítottunk játékokat.

MCS: az 1933-as gödöllői dzsemborin résztvevő Bálint Gyuri bácsi, akit Bálint gazdaként ismer egy ország azt mesélte nekünk az MCS egyik számában, hogy ezek a világtalálkozók a fiatalok számára megmutatják a maguk belső határtalanságát. A lelki, szellemi, emberi határtalanságot. Őt a dzsembori nagyon nyitott, toleráns emberré formálta. Benned mi történt? Változtál az élményeid hatására?

M: Úgy érzem, hogy sokkal kevésbé vagyok előítéletes, bár úgy gondolom eddig sem volt ez rám jellemző. A dzsembori után, így, hogy láttam, mennyire tudnak különbözni egymástól az emberek, kultúrák, vagy éppen hasonlítani egymásra, rájöttem, hogy nem szabad elítélni azt, aki különbözik tőled. És nem szabad előnyben részesíteni azt, aki hasonlít, vagy közel áll hozzád kulturálisan, mert lehet, hogy épp az az ember, aki teljesen más kultúrába születik, más dolgokat tanult a világról, mint te lesz a legjobb barátod!

Riporter: Nagy Emese

Fotó: Magyar Dzsembori Csapat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.