Nyakkendők a vitrinben és az előtt

90 évvel ezelőtt, 1925 júliusában alakult meg a jászberényi cserkészcsapat. A kerek évforduló alkalmából kiállítás is nyílt a városban. A tárlat bemutatja az elmúlt kilenc évtized hagyatékát. Rengeteg féltve őrzött ereklyét és emléktárgyakat láthatnak az idelátogatók.

12107133_1672351833007732_7115080898498609775_n

Buday Barnabás a megnyitón

Az ünnepélyes megnyitón Buday Barnabás elmondta: a tárlatot megtekintve több kérdés is megfogalmazódott benne a múlt és a jelen összefüggésében. A látottakat illetően érdemes egy cserkésznek feltenni magában azt a kérdést, hogy honnan is indult minden és mivé vált az elmúlt évtizedekben. Mi volt az az állandóság, ami miatt a cserkészet meg tudott maradni annak, ami: dolgozni egy közös célért, segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. Elmondta, a cserkész legyen büszke arra, hogy ennek a közösségnek a tagja lehet, melynek vezetői időt, energiát, lelkesedést, sőt, akár anyagiakat sem sajnálva tettek és tesznek a csapatért.

A “Liliomos zászló a Jászkürt árnyékában” című kiállítás megtekinthető: 2016. május 29-ig.

A megnyitón készült fotókból itt található galéria.

Forrás: berenycafe.hu/Jász Múzeum

Fotók: 298. Lehel vezér cserkészcsapat/Jász Múzeum

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.