Zsemle kissé fázott a hajnali hidegben. Rég kapott már levelet Ritától, de régen ha beszélni akartak, mindig iskola előtt találkoztak. A suli előtti buszmegállónál volt egy régi telefonfülke, már senki sem használta, ezért oda bújtak el mindig. Zsemle lekucorodott hát a lelógó telefonkagyló mellé.
Egész éjszaka azon gondolkozott vajon mit akar Rita mondani. Talán csak el akarja magyarázni, hogy miért segített Kopasznak a csínytevésben. De Zsemle érezte, hogy itt most többről lesz szó.
Zsemle majdnem becsengetésig várt Ritára a telefonfülkében. Teljesen feleslegesen. Épphogy beért az első órára. Mikor a termükhöz ért, már zárva találta az ajtót, ezért sietve felrántotta. Kiderült, hogy Csomó éppen bemutatta Kolbászon a stabil oldalfekvést, Zsemle pedig a berúgott ajtót olyan kecsesen Kolbász veséjébe simogatta, hogy Kolbász felüvöltött. Fülöp éppen az ablakból vett célba egy galambot, aki a szemközti ház ablakán turbékolt. Kolbász üvöltésétől megijedt, és kiesett a kezéből a csúzli. Mérgesen fordult vissza.
Kolbász, ezt most miért kellett? De komolyan mondom, tudod mióta dolgozom az ügyön.
Kolbász elszégyellte magát. Fülöp és a galamb története még régre nyúlt vissza. Fülöp egy földrajzon szúrta ki a madarat. A fiúknak elmesélte, hogy érezte, az a galamb nevet rajta, ott tollászkodik, amíg ő benn tesped a föciórán. Az őrstársai nem vették komolyan. A következő földrajzon Fülöp újra elbambult, és az a galamb megint ott gubbasztott a szemközti háznál. Fülöp összeszűkült szemmel figyelte.
Innentől Fülöp és a galamb a Liliom iskola legendái lettek. Az a galamb minden földrajz előtt elegánsan leereszkedett az ablakpárkányra, a kicsengetéskor pedig elrepült. Különös vonzódása galambunknak csak a földrajz iránt mutatkozott meg, holott Fülöp a többi tanórán is kereste. A félévi órarendváltás után már előre lemondott róla. De a galamb megjelent, peckesen járkálta az ablakokat, Fülöp vérnyomása pedig minden alkalommal az egekbe szökött.
Kolbász tehát összehúzta magát, a földön fekve, félig még valami stabil oldalfekvésbe fagyva. Az ajtó már szervesen illeszkedett a veséjébe; tudomást se vett róla. De Fülöp haragja nem tört ki. Lemondóan legyintett egyet és visszapillantott a galambra, akinek turbékolása kárörvendő kuncogásra emlékeztette. Körző odament Fülöphöz és vállon veregette:
Mi tudjuk, hogy egyszer te nyersz, Fülöp! Mi tudjuk.
A földrajztanár beviharzott a terembe, és becsapta a naplót az asztalra.
Jó munkát! Kedves Kolbász, ha már olyan jól fekszik azon a padlón, fáradjon ki a táblához felelni. Leülhetnek.
Zsemle nem tudott az órára figyelni. Pedig ő szokott mindig súgni felelésekkor, ám Kolbász kérlelő tekintete most lecsúszott az arcáról. Zsemle máshol járt. Nem értette hogy Rita miért nem jött el.
Most pedig sorolja fel Magyarország röghegységeit! – szólította fel a tanár Kolbászt.
Kolbász lesápadt és izzadni kezdett. Igazából ez nem csoda, Kolbász borzasztó felelő volt. Megkérdezték, mik Magyarország röghegységei, és Kolbász ezt hallotta helyette:
Most pedig sorolja fel Magyarország röghegységeit, alakulásuk sorrendjében, megnevezve a földrajzi kort, amikor alakult, valamint a rajta élő növények latin neveit ÁBC sorrendben!
Kolbász utált felelni, és most még Zsemlét is utálta, aki láthatóan nem segített neki, Fülöpöt, aki azzal a nyamvadt galambbal szemezett, Körzőt, aki aggodalmasan pillantgatott Fülöp felé, de legjobban a földrajztanárt, amiért feleltette.
Végül valahogy csak kicsengettek, s Kolbász fellélegezhetett. Mind lementek az udvarra.
Lenn a hangyák körbevették Zsemlét.
Mondd, Zsemle, mi a baj!
Látjuk, hogy valami nincs rendben.
De Zsemle nem akarta megijeszteni őket. Az is lehet, hogy azt a levelet nem is Rita írta, hanem valaki csak szórakozott velük. Ránézett az őrstársaira. Őket izgassa fel? Körzőt, Fülöpöt, Csomót vagy pont Tücsköt, aki a patkány miatti allergiájával küzd. Olyan pöttyös az arca, hogy Zsemle el tudta képzelni, ha egy vak végighúzná az ujjait az arcán, olvasni tudna róla.
Tehát Zsemle hallgatott, és nem mondott senkinek semmit. Megtartotta magának gyanúját. Sőt, maga is kezdte elhinni, hogy csak képzelődött. Valaki megviccelte, ennyi. Lehet, hogy Kopasz volt vagy Farkas. Raktak egy levelet a székére, hogy aztán egyedül fagyoskodjon a telefonfülkében. De sebaj, jövő héten már az ő gondozásukba kerül a patkány, ki nevet a végén?
Ekkor megérezte, hogy valaki nézi. Rita volt az, épp az udvar túloldalán állt. Mikor látta, hogy Zsemle észrevette, elindult felé határozott, gyors lépésekkel. Már majdnem odaért hozzá, amikor Kopasz az útjába állt, és a vállára tette a kezeit. Lehajtotta a fejét, valamit magyarázott neki. Rita felnézett és elfordult Zsemlétől. Kopasz visszakísérte az iskolaépületbe.
Csomó nőtt Zsemle torkába. Ekkor mint egy emlegetett szamár, Csomó lépett elé.
Mi volt ez Zsemle? Mit akart tőled Rita, és Kopasz miért állította meg?
Fogalmam sincs, Csomó. Hidd el, tényleg nem tudom.
Már ketten álltak homlokráncolva az udvaron.
De majd kiderítem! – fogadkozott Zsemle. – Nemsokára méta bajnokság. Talán végre egy hangya nyeri meg az aranyméta díjat. Tudod Rita mennyire szeret métázni. Biztosan ott lesz. Akkor kideríthetünk mindent.
Csak remélte, hogy nem hazudott épp őrstársának.
Talán szólni kéne Bencének. – ajánlotta Csomó.
Zsemle megrázta a fejét. Ez az ő ügyük, semmi szükség rá, hogy az őrsvezetőjüket is belerángassák. Arra nem is gondolt, hogy ez talán Rita ügye, amibe neki nem kéne belekavarodnia. Bár ekkor talán már túl késő is volt.
Folytatása következik…
A mese első részét itt olvashatod, a másodikat pedig itt.
Szerző: Tibély Orsolya öv. (148.)
Illusztrációk: Huszár Márton