A cserkészek örömmel végezték az önkéntesen vállalt feladatokat

Kis Krisztián Bálint történész, tanár 2006-ban írta szakdolgozatát a Leventeintézmény országos történetéről, a lehető legalaposabb kutatómunkát végezve. Ebbe az is beletartozott, hogy ne csak a mozgalom történetét göngyölje fel, hanem a szervezet jelképeit és kapcsolatait is más hazai és külföldi ifjúsági szervezetekkel. Egyúttal elsőként összeállította az intézmény országos irodalmát is. Szakdolgozatában egy külön fejezetet szántam a Leventeintézmény más ifjúsági szervezetekhez való viszonyának, majd ezeket a kapcsolatokat tovább kutatta és kutatja ma is.

Szerző: Nagy Emese

VLKik voltak a leventék, és mi volt a leventeegyesületek célja a két világháború között?

Gyakorlatilag Trianon volt az a pont, amely ezt az ifjúsági mozgalmat föntről, a törvény erejével létrehozta. Az 1920. évi békediktátum értelmében nem lehetett sorállományú, képzett hadserege Magyarországnak. Az általános hadkötelezettséget megtiltották. Az új szervezet lényege éppen az volt, hogy az iskolán kívüli” fiúkat, később pedig az iskolás tanuló ifjúság tagjait 12-21 éves életkor között szabadidejükben testi és szellemi nevelésben részesítse. Valláserkölcsi nevelésük volt az egyik legfontosabb cél, valamint a testnevelés. Kilátszik ebből, hogy elkerülhetetlen volt a találkozás a cserkészettel. Azért is, mert voltak olyan cserkészek, akik a törvényi szabályozásoknak megfelelően az 1921. évi testnevelési törvény, illetve az 1939. évi honvédelmi törvény kapcsán kénytelen-kelletlen leventeegyesületi taggá váltak. A leventék, majd 1942-től a leventeleányok célja pedig a „szebb jövő” megvalósítása, vagyis Nagy-Magyarország területi és szellemi helyreállítása volt.

VLA leventék tehát nem társadalmi indíttatásból, hanem központi utasítás alapján tevékenykedtek, nem úgy a cserkészek, a nemzetközi megállapodások alapján.

Igen, a Leventeintézmény egy kötelező, kormány által törvényekkel előírt, illetve szabályozott ifjúsági szervezet volt.

VLLehet-e a kutatót a véleményéről kérdezni? Ez egy kényes terület: a mai, fejlett társadalmakban finoman szólva sem illő gyerekeket politikai célokra használni.

Ez valóban így van. A két világháború közötti Magyarországot tekintve csupa ellentmondással, anomáliával találkozunk. Többek között ilyen volt ez az ifjúsági szervezet is. Valóban, a Horthy-korszak, vagy ahogyan önmagát nevezte, az ellenforradalmi rendszer magáénak tudja a Leventeintézményt, maga szervezi és finanszírozza. A testi-lelki képzést is az állam biztosítja. Annyi kijelenthető, hogy a Horthy-korszakban még nem használják őket katonai célokra, azt Szálasi teszi majd meg. Az viszont igaz, hogy végső soron katonai előképző szervnek szánták a mozgalmat, de Horthy Miklós kormányzó és a hozzá közelálló politikai körök sohasem vetették be őket a II. világháború legvészterhesebb időszakaiban sem. Később Szálasi Ferenc nemzetvezető volt az, aki ezek közül a fiatalok közül legalább hatvanezret végül Németországba küldött katonai kiképzésre. A túlélők egy része hadifogságba került nyugaton, illetve keleten, a Szovjetunióban. Ez valóban nagyon terhes politikai örökség. Aztán a kommunizmus évtizedei alatt a Leventeintézmény nem nagyon volt beszédtéma, ha mégis szó esett róla, kizárólag negatív előjellel történt.

leventék_2

S hogyan alakultak-formálódtak időközben a Leventeintézmény célja? A szervezet 1921 és 1939 között kifejezetten pozitív célokat tűzött ki maga elé, politikai színezete – a fölülről történő irányítás mellett – tulajdonképpen nem volt. A leventéknek nem is szabadott a politikai életben részt venniük, ez is törvényi előírás volt. 1939-től elmondható, hogy valóban militarizálódik a szervezet, és ez egyúttal a nyitánya is a leventék tragédiájának. A nyilas uralom alatt immár a katonai életben is számítanak rájuk.

VLMilyen párhuzamokra, különbségekre és kapcsolódásokra bukkantál a cserkészettel kutatásod folyamán?

Nagyon sok hasonlóságot és különbségeket lehet találni a két szervezet között. Mindkettő az ifjúságot igyekszik megcélozni, testi, lelki és szociális téren nevelni, és igazán tevékeny társadalmi taggá formálni. Az eltérés, hogy az egyiket az ország kormánya, tehát politikai vezetők irányítják, a cserkészet ezzel ellentétben alulról szerveződő, társadalmi kezdeményezés. A célok hasonlósága ellenére a megvalósítás eszközei is eltérnek. A cserkészet egy nemzetközi mozgalom, ismert, pozitív előjellel bír; a másik ifjúsági szervezet – különös tekintettel a húszas évek végén, még inkább ’39 után – a katonai előképzésről híresül el a világban.

VLMi adott erre okot a Leventeintézmény működésében?

Kétségkívül a II. világháború keltette nemzetközi légkör. Többek között vitéz Béldy Alajos, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és a Testnevelésnek Országos Vezetője szorgalmazta, hogy a közoktatásba is bekerüljön a „Honvédelmi ismeretek” című tantárgy. A leventék pedig az iskolán kívül fapuskával gyakorlatoztak, vezényszavakat tanultak. Fölülről nevezték ki a vezetőket, központilag irányították a vezetőképzést. Abban az időszakban ezt tartották a legalkalmasabb eszköznek az ifjúság megszervezésére az iskola falain kívül.

VLA mi szívünk mégis inkább a cserkészet felé húz, az alulról jövő szerveződési forma megvalósítóiként. Végül mire jutottál az összehasonlításban?

Igazából azt kell mondanom a két világháború közötti időszakot vizsgálva, hogy mindenképpen a cserkészet felé hajlik az „erkölcsi” mérleg nyelve, elsősorban az eddig ismertetett okok miatt. A cserkészek örömmel végezték az önkéntesen vállalt feladatokat. A Leventeintézményt kötelező jellege miatt városon és falun egyaránt sokan nem támogatták, de általában a tanyasi területeken sem igazán kedvelték, mert kimaradtak az ifjak a mezőgazdasági munkából.

A leventemozgalom tehát végül belesodródott a II. világháborúba, és ez okozta vesztét. A világégés folyamán már a cserkészeten belül is elkerülhetetlen volt a militarizálódás, de – Szálasi leventékkel kapcsolatos elképzelésével ellentétben – a cserkészet sohasem kívánt véráldozatot tagjaitól.


Az interjú megjelenése után Grynaeus Andrást cst. (205) írta le a cikkel kapcsolatos észrevételeit.

 

“A cikkből kimaradt egy lényeges gondolat, elem, ami minket, cserkészeket is érint, és ami sok idős cserkésztestvérünk visszaemlékezésében előkerül: amikor a ’30-as évek végén kötelezővé tették a leventemozgalmi tagságot, és az iskolai órarendben beillesztették a “levente-foglalkozásokat”, akkor katonai vezetőket küldtek az iskolákba a foglalkozások megtartására. Ezek a zömében őrsmesteri rangfokozattal rendelkező katonák értelemszerűen a 20 év körüli korosztályhoz, azaz felnőttekhez értettek. Így a 16 éves kamasz fiúkkal nem tudtak mit kezdeni, és ebből rövid távon botrány lett…

Mivel a kötelező katonai előképzés szükségességével lényegében mindenki egyetértett, megoldandó a helyzetet –ha jól emlékszem, a Szövetség kezdeményezésére– a cserkészvezetők átvállalták ezt a feladatot a kiképzőőrmesterektől. Sejthető, hogy ennek mindkét érintett fél, a katonák is és a diákok is, egyaránt nagyon örültek. Mivel a parancsnokok az egyetemi diplomájuk miatt kevés kivételtől eltekintve tartalékos tisztek voltak, képesek voltak a katonai oldalról megfogalmazott szakmai elvárások teljesítésére, és hivatásuk és cserkészvezetői gyakorlatuk révén nem okozott gondot nekik a gyerekekkel való foglalkozás sem, azaz így már működött a rendszer!

És így állt elő az a számunkra ma már nehezen értelmezhető helyzet, hogy X.Y. délelőtt kémiatanár volt, heti kétszer másfél órára levente-parancsnok, aki katonai ismereteket oktatott és gyakoroltatott, aztán heti sok órában cserkészvezetőként  a fiúk vezetője volt… Ez a többszerepűség adott lehetőséget, ürügyet arra, hogy a kommunista időszakban számos cserkészvezetőt meghurcoljanak összemosva a leventemozgalmat, annak militánssá váló késői változatát és a cserkészetet.”