Csak az áram, semmi más nem köti őket

Fúj a szél, jön a traktor, bégetnek a birkák. Füszfás Balu legelteti a nyájat a falu szélén. Recseg a mobilja, hát ilyen ez, ha fú a szél… A falu Visnyeszéplak, ami egy biofalu, ökofalu, élő falu. Bizonyára hallottátok már ezeket a kifejezéseket. Leggyakrabban pályaváltó értelmiségiek döntöttek így a kilencvenes évek elején, hogy elhagyják a nagyvárosi életet, beköltöznek egy kihalt falucskába vagy egy alig-alig élőbe. Aztán ezek a „gyüttmentek” egy egészen különleges életformát alakítottak ki: maguk készítik a kecskéik faggyújából a bioszappant, a juh gyapjából fonalat fonnak, ruhadarabokat is nemezelnek belőle. Kemencét építenek, kenyeret sütnek, soroljuk még?

Szerző: Nagy Emese

Visnyeszéplakon, Somogyban, a Zselicség szélén egy ilyen élő falu működik, szinte teljesen függetlenül a szokásos közműszolgáltatásoktól, lekapcsolva a rendszerről. Az önkormányzati juhnyájat a polgármester terelgeti, aki Csobánkáról vándorolt ide, cserkésztudását is felhasználva az érvényesüléshez. Egy különleges falu, Visnyeszéplak életéről kérdeztük Füszfás Balázst.

Csobánkáról, lóháton vágott neki a nagy kalandnak a Füszfás család 2008-ban. A hosszú út végére ugyan lesántult a három ló közül az egyik, Markos, így lószállítóval érkezett meg a család az eldugott, kicsi faluba. Balu azt mondja, a GPS-en se keressük az ide vezető utat, az nem mutatja ezt a területet. Visnye község Somogy megyében, a Kaposvári járásban helyezkedik el, Visnyeszéplak pedig Visnye külterülete. Ebbe a kihalás szélén lévő faluba kezdtek beköltözni a fővárosból elvándorló, a természet közelségét vágyó családok a kilencvenes évek elején, akkor harmincan éltek itt, ma 180-an. Balu azt mondja, betelt a falu. Ő már csak tudja, hiszen polgármesterré is választották a helyiek másfél év után.

MCS: A városból nézve elég nehéz elképzelni azt, hogy mi visz rá valakit arra, hogy ekkora fordulatot vegyen az élete.

Én huszonegy évesen határozottan kijelentettem, hogy nem tudom elképzelni az életet Budapesten kívül; nagyon szerettem ott élni. Aztán Csobánkára kerültünk, ott a Cserkészparkot csináltuk a családommal. ‘89. decembere óta vagyok cserkész, és valószínűleg eredendően van bennem valami, ami a természethez vonz. A sorsom mindenesetre egyre messzebb vitt az urbánus életformától. Itt olyan óvodába, iskolába tudjuk a gyerekeket járatni, ami a miénk. A földek is sajátok, mindenki motivált a munkában.

MCS: A juhnyáj önkormányzati, róluk mit tud mondani?

Most majdnem kétszázan vannak, bárányból negyvenet szeretnék megtartani, hogy fejlesszünk, anyából százegynéhány van. Nyájnak ez azért még csöppecske, ennyire futotta a pályázatból, én háromszázas létszámot szeretnék elérni. Haszonállatok ezek, ahogyan a kakasomat és a kecskéimet is levágom, nekik is ez a sorsuk. Igen, megesszük őket, felhasználjuk a gyapjút, de azt tudom tenni, hogy amíg köztünk élnek, addig minden jót megadok nekik. Vándorló-legeltető tartásban vannak, jókat mozognak a friss legelőn, finomakat esznek.

MCS: Különösen érdekes az a vállalkozás, amit a település és környékén végrehajtanak: egy teljes önellátó falu megvalósulása az Önök célja. Hol tartanak ebben?

Én azt tűztem ki célul, hogy legyen ez egy élhető falu, de nem csak nekünk, hanem a következő generációk számára is. Tegyük vonzóvá a gyermekeinknek is, hogy a tanulmányaik után ők is ide térjenek vissza, és alapítsanak családot, ahol értelmes kihívásokat találnak, teret az önmegvalósításra. A cserkészetnek is ez az egyik lényege. Amit mi itt élünk, az egy hatalmas kaland! Szeretnék egy jól működő falugazdaságot kialakítani: gyümölcsészetet, pálinkafőzdét, méhészetet, csokoládéműhelyt. Disznaink, lovaink is vannak, azokkal is kell valamit kezdeni. A birkák gyapjából nemezt készítünk, ruházatot az embereknek, kesztyűt, kalapot, mellényt. Nekem is van egy subám, munkaruhám.

MCS: A Dunántúlon több ökofalu is működik, Visnyeszéplak hogy illik ebbe a sorba?

Én jártam több helyen, sok élőfalu találkozón megfordultam. Az a véleményem, hogy a miénk abban különbözik a többitől, hogy itt mindenki a saját tulajdonában él, gazdálkodik. Mindenkit a boldogulása vezet. Nem egy alapítvány tartja el, nincs a háttérben egyház, gazdasági szereplő, aki besegít, mint egy amerikai nagybácsi. Ha valamit elrontottunk, úgy jártunk. Éppen ezért én folyamatos fejlődést látok, és nem is akarom befolyásolni, mint polgármester, hogy miként alakuljon a falu élete. Persze ez sok vitát jelent, tapasztalatcserével, ami végül előre mozdítja a közösségünket.

MCS: Mit is jelent ma egy élő falu? Le tudják kapcsolni magukat a „hálózatokról”?

Csak az elektromos áram jön a közszolgáltatóktól. Egyedi fűtés van a házakban, saját szennyvízkezelési megoldások, víz pedig kutakról. Ez erős és jó fegyelmezőerő, meggondolom, mennyit pancsolok el a vízből, ha magam húzom fel harminc méter mélyről a 16 literes vödör vizet. Én nagyon rossz érzéssel mosok kezet azóta egy mosdóban, a folyóvíz alatt, mert tudom, mennyit folyatok el közben teljesen feleslegesen. Itt helyére kerülnek az értékek.

MCS: Idejétmúltnak tűnik mindez, pedig meg kell tanulnunk, hogy jelenleg a fenntartható rendszerek a legkorszerűbbek a világban.

Pontosan! Amit ma a világ csinál, az nem fejlődés. Nekem az a fejlődés, ha egy hetven fős nyájból öt év alatt háromszáz lesz, és nem ezer, mert fölvásároltam mindenféle pályázatok útján. Ezret nem tud eltartani a területem sem. Mi a határainkon belül szeretnénk maradni, és a saját lehetőségeinket próbáljuk meg úgy kihasználni, hogy közben nem nyomjuk rá a világra a talpunkat.

A teljes interjú itt meghallgatható:

Borító fotó: Marton Szilvia/Origo