Farkas sokszor volt magányos. Régebben az őrsben sem szerették igazán. Ő maga akarta, hogy Farkasnak nevezzék, mert úgy képzelte, hogy ez a név egy bizonyos fajta titokzatosságot sugall. Szerette azt hinni, hogy nem azért magányos mert nincsenek barátai, hanem mert ő maga ezt választotta. Aztán szép lassan elkezdett belemenni Kopasz játékaiba. Kopasz pedig elfogadta, és ha Kopasz elfogadta akkor az egész tapír őrs elfogadta.
Farkas szeretett az udvaron lenni, volt egy kedvenc helye is, az egyik sarokban, ahol a fal és a kerítés találkozott. Itt volt egy kis kiugró rész, arra mindig rá tudott ülni és nézni a többieket. Nézni, ahogyan Páfrány beszedi a tippeket a következő fogadásokhoz. Ahogy Csomó magyaráz a cserkésztöténelemről Körzőnek, ahogyan Fülöp egyedül fogócskázik és mégis veszít, ahogy Tücsök rugdossa a port maga előtt és motyog szokatlanul hosszú orra alatt, ahogyan Rita kézenfogva sétál egy másik békalencse lánnyal, ahogy Fanni és Málna a pitypang őrsből ugróiskolázik, ahogy Ceaser nagy orra éles árnyékot vet a falon, és pont illeszkedik Kolbász fejére, mintha csak baseball sapkát viselne.
Így vehette észre ő először, hogy valami nem stimmel az új igazgatóval. Még mikor csak beköltözött az irodájába Farkas nézte az udvarról, a sarokból, ahol a fal és a kerítés találkozik. Az igazgató levette a cserkészingjét, és a székének a háttámlájára lógatta. A szabályzat szerint tilos volt bárkinek levenni csak úgy a cserkészingjét. Ráadásul levette BiPi képét a falról, és valami tengerpartos hajós festményt lógatott a helyére.
Farkas szólt Kopasznak, de nem vette komolyan.
– Kopasz, ez nem normális, te is tudod. Valami nem stimmel.
– Képzelődsz. – legyintett Kopasz. – Minden a legnagyobb rendben Farkaskám.
Még vállonveregette és elsétált.
Farkasnak nem csak a szeme volt jó, de a füle is. Így hallotta, mikor Rita és Kopasz megbeszélték a csínyt az igazgató ellen. Farkas dühös is nagyon jól tudott lenni. Dühös volt, hogy Kopasz nem előtte tagadott, de neki is gyanús lehet valami, ha így fogadja az igazgatót. Farkas látta Zsemlét is, aki mindig Kopaszék felé tekintgetett.
Farkas nem csak dühös tudott lenni, hanem láthatatlan is. Ebben nagyban segített a rejtett sarok is az udvaron. Így hallotta, ahogyan Kopasz beszélget Ritával.
– Kopasz, el kell mondanunk neki. Hidd el, Zsemle sokat tudna segíteni.
– Nem mondunk semmit Zsemlének, hányszor mondjam még Rita? Nem engedem. Óvatosnak kell lennünk. Hazudnunk kell.
– Persze, díjnyertes ötlet. Hazugság ellen hazugsággal harcolni? Nah ezért kellene ide Zsemle, neki legalább normális ötletei vannak.
– Sértegess csak Rita, ha ez ennyire jól esik neked. De most egy csapatban vagyunk. Duzzoghatsz is, ha gondolod, az a lányoknak úgyis prímán megy.
– Mondd el Zsemlének, vagy kilépek és nem segítek.
– Úgysem tennél ilyet, ez mindenkinek fontos.
– Próbáld ki, ha ennyire biztos vagy magadban.
-Jó, de hazudni fogok.
– Nem fogsz. – közölte Rita és elsétált.
Farkas elmosolyodott. Ő ismerte Kopaszt, és az emberek sosem változnak, hiába hiszi ez a kis Rita, hogy neki bármi szava van itt. Kopasz hazudni fog.
Farkas megvárta, amíg Kopasz is elment, majd utánaeredt.
– Szia Kopasz! Láttam beszéltetek Ritával. Nagyon fontosnak tűnt a dolog.
– Pedig nem volt az, Farkaskám.
– Miről beszéltetek?
-Semmi fontosról.
Kopasz sima fején árnyékok suhantak át, és Farkas most először igazán haragudott barátjára. Mindenkivel csak játszadozik. Farkaskám? Mintha a tulajdona lenne, becsapja és hazudik neki. Mint mindenkinek. Ekkor döntötte el Farkas, hogy beszélni fog Zsemlével. Farkas fejében úgy suhantak az árnyékok, mint Kopasz csillogó fején, és Kopasz árnyéka elsuhant, hogy Zsemléjének adhasson helyet. Farkas már tudta, hogy ki az igazi sorstársa.
– Értem, Kopasz. Akkor hagyjuk. – mondta Farkas és otthagyta Kopaszt.
Mégse sose hagyta ott sehol ezelőtt. Újfajta öröm járta át, szinte minden másnak hatott. A lábai egyenesen vitték Zsemle felé.
– Zsemle, lenne egy perced rám?
– Zsemle meglepődve kapta fel a fejét.
– Nekem? Persze. Perszehogy igen.
– Biztos neked is feltűnt, hogy Rita és Kopasz milyen jóban vannak mostanság. Szeretném ha tudnád, hogy Kopasz ma fel fog keresni téged, hogy beavathasson, de hazudni fog neked.
– Nem értem. Miért segítesz? Miért mondod ezt el?
– Mert Kopasz nekem is folyton hazudik. Meguntam. Ne higgyj neki. Jó munkát!
Zsemle teljesen összezavarodva nézett utána. Nem sokat tudott Farkasról, épp csak annyit, hogy magának való, és Kopasz csatlósa. Még sose hallotta ennyit beszélni, mint az előbb, ráadásul mintha most máshogyan is tartaná magát, úgy jár, mintha valami hajtaná. Zsemle értetlenül nézte, ahogy elsétál Kopasz mellett egy szó nélkül. Ez valami nagy összeveszés lehet, jobb ha bele sem folyik, de azért érdemesnek tartotta, hogy hallgasson rá.
Zsemle azt hitte ennél őrültebb már nem is lehet ez a nap. Hihetetlen, hogy egyesek még túl rövidnek is tartják a szüneteket. Alig 15 perc alatt Zsemle már lelki támaszt nyújtott Tücsöknek, akit a bátyjai éjszaka kizártak a szobájából, meghallgatta Csomó elméletét a csomózási szokások, az időjárás és a csillagjegyek kapcsolatáról, plusz Farkas is letámadta tömör tájékoztatásával. Ránézett az órájára. Még maradt öt perce. Kis nyugalomra vágyott, ezért odasétált egy fa alá, hogy leüljön. Valaki megkocogtatta a vállát. Kopasz volt az.
„Ez is jókor jön hazudozni” – gondolta Zsemle, de csak ennyit mondott.
– Kopasz. Segíthetek?
– Igazából nem magamtól jöttem ide, nehogy azt hidd. Rita vett rá, hogy elmondjam neked mi folyik itt. Szeretné ha te is tudnád, és segítenél.
Zsemle szeme felcsillant.
– Miről van szó, Kopasz?
Kopasz pedig mesélt neki. Letelt az az öt perc is a szünetből, és becsengettek. Mindenki ment az órájára. Zsemle pedig Kopasz szavaival a fejében indult fel rajzórára.
Farkas nem csak jól látott és hallott, nem csak jól tudott dühös lenni, vagy épp láthatatlan, de Farkas meggyőző is volt.
Zsemle pedig nem hitte el Kopasz egyetlen szavát sem.
Folytatása következik…
A mese első részét itt olvashatod a másodikat pedig itt, a harmadikat itt, a negyediket itt, az ötödiket pedig itt olvashatod.
Szerző: Tibély Orsolya öv. (148.)
Illusztrációk: Huszár Márton
