Öt gyermeke és tizennyolc unokája van, matematikus, informatika tanár, tihanyi városismereti sétákat vezet, lelkes lokálpatrióta. Ő volt a cserkészet hazai újjáalakulása után az első regös vezető tiszt. Lelkesedése és professzionális hozzáállása legendás. Ismerjétek meg a „regösök atyja” történetét.
Szerző: Nagy Emese
1986-ban alakult meg a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, melyben Csizmazia András ifjúsági felelősként vállalt szerepet. Akkoriban vetődött fel bennük, hogy kellene olyan jellegű ajánlást tenni, ami alkalmas lenne ifjúsági tevékenységre a nagycsaládosok gyerekeinek – így találkozott a cserkészettel, és részt is vett az első zugligeti tisztképzésen. Ekkor történt az, hogy a fogadalomtételt követően András felesége Márta, aki néptáncos volt és fiúk, Kenéz egy rögtönzött néptáncbemutatót tartottak, később pedig az „öregek” fel is kérték a fiatal Andrást regös vezető tisztnek.
MCS: Mindannyian tudjuk, hogy mennyi munkát jelent az önkéntes cserkészmozgalomban vállalt megbízatás. Munka és család mellett hogyan sikerült a regös szakágat országos szinten elterjedté tenni?
Én matematikus vagyok, akkoriban az informatika területén dolgoztam, és nagy fejtörést okozott nekem, hogy miként szólítsam meg a népdaléneklés nagyasszonyát, Budai Ilonát. Mikor végre megkerestem őt, lenyűgözött a közvetlensége, szolgálatkészsége, a nyitottsága, ami feloldott bennem minden ilyen irányú gátlást. Hosszú-hosszú évek együttes munkája során ez a munkakapcsolat barátsággá alakult, mind a regösség, mind a családom, mind személy szerint Csönge lányom nagyon sokat köszönhet neki.
Budai Ilona a regös táborban
MCS: A regösség iránti elköteleződést erősíti az, hogy mindegyik gyermeked ősi magyar neveket visel.
Igen, ők Bulcsú, Gyopár, Kenéz, Csönge és Tardos.
MCS: Milyen hagyományokra tudott épülni a szakág?
A háború előtti mintát vettük alapul. Akkoriban néprajzilag jól képzett fiatalok kimentek falvakba, ott gyűjtöttek anyagot. Az egy hetes munkájuk után az összegyűjtötteket helyben feldolgozták és színpadra is állították, amit látva a helyiek értékként hallgathatták, nézhették vissza „magukat” a vasalt nadrágosok előadásában. Ez egy társadalmi értékű, önbecsülésbéli felemelkedést is hozott, mely a regös cserkészet egyik missziója volt. Azután 1947-ben a párizsi dzsemborira kiutaztatott 200 regös fellépő között már bizony politikai megbízottak is voltak, majd 1948-ban, amikor megszülettem Tihanyban, Rajk László betiltotta a cserkészetet.
Hivatalosan négy évtizedig szünetelt, ám a nyugati magyar cserkészetnek köszönhetően a mozgalom tovább élt. A regösség kiemelten fontos része volt, és ma is az a külföldi magyarok cserkészetének, magyarságuk megtartásában alapvető szerepe volt a magyar kultúra megélése által. Népdal, néptánc, népszokások, mesék, díszítőművészet – a cserkészfoglalkozások alapjai. Táboraikat pedig rendszeresen egy-egy néprajzi tájegység témájára alakítottak ki, szimulálva ezzel például Hollókőt, vagy a Szeged környéki tanyákat, melyek a keretmeséhez adtak kulisszát.
A másik lényeges történés a hetvenes években kibontakozó táncház mozgalom, mely egy teljesen új közösségi modellt hoz a magyar közéletbe, ráadásul megegyezik a cserkészet alapelvével, a cselekedve tanulás módszerével. Ez a három modell volt előttünk, mikor elkezdtük az első regös tábor megszervezését 1989 karácsonyán, Esztergomban.
MCS: A világ cserkészetei között van-e más nemzet, ahol jelen van a néprajzi kultúra ilyen hangsúlyos hagyománya?
Tudomásom szerint nincs ilyen, ez a magyar cserkészet unikuma. Biztos összefügg azzal, hogy a magyar népi kultúra befogadóképessége hallatlanul tág, az idők folyamán rengeteget integrált a más Kárpát-medencei népek kultúrájából. Emellett nálunk az iparosodás a maga idejében teljesen elmaradt, ezért sokáig őrződtek a népi hagyományok. Ami a táncházak világszintű terjedését mutatja, az is egészen egyedi jelenség.
MCS: Milyen körülmények között tartottátok az első táborokat?
Az emlegetett esztergomi első regös tábor tökéletesen egybeesik a romániai forradalommal. Mi ott vagyunk az esztergomi ferenceseknél, Andrásfalvy Bertalan kitűnő táncos, néprajzkutató fiai pedig segélyszállítmányokat visznek teherautón a felkelők támogatására. Andrásfalvy regös cserkész volt a háború előtt, neki sokat köszönhettünk az újjáalakuláskor. Személyesen Visegrádon találkoztunk vele egy tánctáborban, majd meghívtuk Esztergomba, ahol a „Hagyományozó kultúra és az írásbeliség” című előadásának iránymutatása meghatározó lett a munkánkban. A lényeg, hogy az ember az írásbeliséggel fokozatosan arra az útra tért, hogy mindent fejben éljen át. A cserkészetben pedig a hagyományozó kultúrának megfelelően az átvett tudás teljes emberi lényünkkel történik.
Ekkor Berecz András mesemondó ugyan úgy, mint jó magam a Pilisi Parkerdő dolgozója volt. Ma már egy olyan emberi és művészeti jelenség, akit nem lehet besorolni, de a magyar kultúrában művészi teljesítménye megkerülhetetlen, emberi kiállása pedig remélem sokakban meghatározó. ’89-ben még „másodállásban” foglalkozott népdalénekléssel és mesemondással: őt is meghívtuk magunk közé. 
A táncos vonalat Csatári László, Csidu, a széki király, feleségem Márta és fiam, Kenéz formálta táncházas alapokon. Nagy szerencsénk, hogy megismertük Prezenszky Edit nénit, aki az európai magyar cserkészettől tudta hozni a kinti tapasztalatokat, amit mi beépítettünk a gyakorlatunkba. A táncházas kapcsolati hálónak hála, a kismesterségek legkiválóbb művelőit is el tudtuk érni.
Az esztergomi téli tábor után 1990-ben tartottuk meg Visegrádon a Mogyoró-hegyen a nyári regös táborunkat, ahová Erdélyből érkezett 40 fős háromszéki gyermek csapat is, akik megrendítően elevenen élték meg a hagyományaikat. Timaffy László, Barsi Ernő és Györgyi Erzsébet élő példákkal, játékokkal lopta be a magyar szokások szeretetét a résztvevők szívébe.
MCS: A sok élmény közül melyik az, amit elmesélnél?
Talán korom és regösségen belül betöltött szerepem miatt is engem bíztak meg a Koreai Jamboree kontingensének összeállításával és vezetésével. 19 ezer cserkész, 133 ország képviseletében volt jelen 1991-ben a Sorak hegység Nemzeti Park területén. Az újjáalakult magyar cserkészetet képviselő csapat 17 cserkészből állt. Több közép- és kelet -európai ország újraalakult cserkészete sok évtizednyi távollét után itt lehetett ismét részese a cserkész világtalálkozóknak.
A 17. világdzsemborin most újra feltűnő magyar cserkészeket nagy érdeklődéssel fogadták, s nekik természetesen a IV. altábor: „GODOLLO” adott otthont. Az utolsó este a magyar kontingens néptáncbemutatóját nézve a világcserkészet főtitkára és a szintén cserkész svéd király arról beszélgettek, hogy az előző dzsemborin ki hitte volna, hogy a magyarok itt lesznek és ismét ilyen szépen szerepelnek.
MCS: Köztudott, hogy Tihany lelkes lokálpatriótája vagy, és szívesen mutatod meg idegeneknek a félsziget titkait. Mi neked Tihany?
Szülőhelyem, őseim köves földje, a bennem élő természetes emberi táj mintája, három gyermekem családjának élettere és remélem unokáim jövője. Nem tudok róla elfogultság nélkül beszélni. 50 éves koromban tértem vissza 30 éves távollakás után. Természetesen a félsziget megbecsülésében segítségemre volt a távollét, mindig úgy éreztem, hogy húz vissza. Azért vezetek érdeklődő csoportokat, hogy a gyönyörű és alapvető történelmi fontosságú apátságon túl másoknak is rányíljon a szeme a félsziget bámulatos változatosságára. Itt lépten-nyomon tetten érhető, hogy az itt lakók életére hogyan hat a megszilárdult vulkáni környezet, a különleges szigetszerű élettér. Összefoglalva nekem Tihany az, ahol jó élni.
