Rita az egyik lépcsősor alá bújva várta Kopaszt. Úgy döntött, hogy most nem fogja engedni magát. Ha kiderül, hogy Kopasz nem beszélt Zsemlével, ő maga fog odamenni hozzá. Már épp elég ideje viselte el Kopaszt. Most is késett. Mint mindig. Bezzeg, amikor ő akart találkozni Zsemlével a telefonfülkében, nem engedte oda. Végignézte a sarokról, ahogy Zsemle ott gubbaszt egyedül rá várva.
– Megjöttem, felség. – zuttyant le mellé a földre Kopasz.
– Ne gúnyolódj itt nekem! Beszéltél Zsemlével?
– Beszéltem nyugalom.
Rita gyanakodva nézett rá.
– Mit mondtál neki?
– Az igazat.
Csend volt. Rita nem szólalt meg. Kopasz sóhajtott egyet.
– Oké, bocsáss meg de nem írtam fel szó szerint hogy mit mondtam neki, bár lehet, hogy egy mikrofont kellett volna rám szereltetned, hogy végre megnyugodhass. Elmondtam neki, amit Farkas látott, hogy az igazgató nem hord cserkészinget, vagy egyre kevesebbet, hogy leszedte a cserkészliliomot az ajtajáról, hogy nem hord búr kalapot.
– Te is tudod, hogy ezek csak a jelek. Azt elmondtad neki, hogy miért?
Kopasz felnevetett.
– El. Bár teljesen feleslegesen. Ma jelentik be minden őrsgyűlésen.
Rita elsápadt. Semmit sem tudtak tenni és nem is tudnak. Minden hiába volt, hiába a titkolózás, hiába a patkány-csíny, hiába a sok cselszövés Kopasszal. Felesleges volt minden.
– Nézd csak őket Rita! Most mennek ki az udvarra, semmit se tudva. Következő óra őrsgyűlés. Sok szerencsét!
Rita nézte, ahogy az őrsök mennek kifelé. Itt ott zilált cserkészingek lebegtek: volt, akinek nem volt betűrve, volt aki a nyakkendő-gyűrűjét hagyta otthon. Ez a látvány hiányozni fog.
Zsemle is elsétált a lepcsők előtt. Vajon miért nem aggódik, ha Kopasz mindent elmondott neki? Most is olyan nyugodtan sétált, míg Körző el nem kapta a vállát.
– Zsemle! Én ma olyat láttam, de lehet, hogy a hunyorgás miatt nincs igazam, szóval ma olyat nem láttam. el se hinnéd! Fenn voltunk a tetőn a Kolbászékkal, és ők nézték, ahogy a Fanni a nyakából kinőtt lábakkal jár, mert felülről teljesen úgy nézett ki, és akkor ott lenn megláttam az igazgatót, odament hozzá Bence…
– Hagyj már az igazgatóval! – üvöltött rá Zsemle.
Körző összerezzent. Ránézett Zsemlére úgy, mintha még sose látta volna. Körzőnek nagyon érdekes arca volt, bár ezt nagyon kevesen tudták. Senki sem vesztegette azzal az idejét, hogy jobban megnézze, vagy ha igen, akkor is megakadt szokatlanul hosszú orránál, vagy a szemüvegénél. Pedig Körzőnek olyan mély barna szeme volt, ami éles szikrákat tudott vetni, olyan szikrákat, hogy minden ember meghátrált volna tőle. Csak nézte Zsemlét szótlanul, majd elgyalogolt mellette.
Zsemle visszafordult a folyosóra és bement az őrsi termükbe. Rita guggolva maradt a lépcső alatt. Nem tudta mit gondoljon, azt sem tudta miért kellene gondolnia bármit.
Már nem feltétlen éri meg belefolyni Zsemle életébe, ahogy nem érte meg szervezkedni Kopasszal sem. Úgy döntött becsengetésig a lépcső alatt marad. Ha teljesen őszinte akart volna lenni bevallotta volna, hogy soha többé nem akar onnan előmászni. Főleg nem erre az őrsgyűlésre.
Végül mégis megszólalt a csengő. Mindenki elindult befelé az udvarról.
Menetelve mentek az őrsi termeik szerint. Szokásukhoz híven megpróbálták túlénekelni egymást, s meglepő de a békalencse lány-őrs egészen versenyképes volt a nagy hangerejű tapír őrshöz képest. A hangyák megint felvágtak az extra Popeye menetelési trükkel.
Rita elnézte őket sorra.
Körzőt, a szikrázó szemeivel, Fülöpöt a katonásan feszes lépteivel, Kolbászt az elaludt hajával, Csomót a pedáns cserkészingjében, Tücsköt, ahogy megbotlik a semmiben, Farkast a görnyedő járásával, páfrányt, amint a következő fogadásokon agyal, és Fannit, akinek nem is a nyakából lógtak ki a lábai, bármit is magyarázott Körző.
Végül mindenkinek elkezdődött az őrsgyűlése. A tapírok is leültek a padjaikba, és várták, hogy Konrád, az őrsvezetőjük, megérkezzen.
Farkas igyekezett minél távolabb húzódni Kopasztól. még mindig bántotta a múltkori eset. Nem kellett neki többé senki barátsága, főleg nem ezé a hajatlan árulóé.
– Sziasztok, tapírok! – köszönt Konrád.
Kopasz csak remélte, hogy kíméletesen fogja közölni a többiekkel, amit ő már régen tud. Elképzelte, ahogyan a többi őrsvezető hogyan próbálja majd tálalni a dolgot.
Nagy hírem van. Az igazgatónak új rendeletei vannak: holnaptól kezdve nem kell cserkészinget hordanotok, nem lesz több őrsgyűlés, sőt az őrsöket is fel fogják majd bontani.
“Én ennél egy fokkal tapintatosabb lettem volna” – gondolta Kopasz, és megpróbált nem belegondolni mit jelent mindez.
Folytatása következik…
A mese első részét itt olvashatod a másodikat pedig itt, a harmadikat itt, a negyediket itt, az ötödiket itt, a hatodikat pedig itt olvashatod.
Szerző: Tibély Orsolya öv. (148.)
Illusztrációk: Huszár Márton
