Ferenczi gyorgy koncert plakat

„Emberek az embertelenségben” – Magyar Cserkészszövetség GULÁG emléktúra

Nekünk, cserkészeknek fontos, hogy a ránk bízott fiatalok megismerjék a magyar történelem kevésbé ismert eseményeit is. A GULÁG/ GUPVI/ Málenkij robotról évtizedekig nem volt szabad beszélni, pedig rengeteg magyar család érintett volt benne.

Voltak olyan emberek, akik ezekben a nehéz időkben is példát tudtak adni társaiknak és segítettek elviselni a rettenetes körülményeket. Őket kissé előtérbe helyezve szeretnénk méltó módon megemlékezni az elhurcoltakról. A teljesség igénye nélkül párat név szerint is megemlítek: Gulácsy Lajos, Kölley György, Oloffson Placid.

Az ő példamutatásuknak köszönhetően lett a programunk mottója az „Emberek az embertelenségben”, hiszen reményt adnak nekünk, hogy az embert próbáló helyzetekben is ki lehet tartani elveink, hitünk mellett.

Az elhurcoltak között sokan cserkészek is voltak, éppen ezért gondoltuk úgy, hogy a saját cserkészmódszereinkkel kellene megszólítani főként a 14-25 éves korosztályt, felkelteni az érdeklődésüket a téma iránt. Tíz helyszínen, élménypedagógiai eszközökkel, lehetőség szerint kint a természetben, testi-lelki-szellemi oldalukat is megszólítva megmutatni nekik, a történelemnek ezt a szegletét.

Célunk, hogy ez a programsorozat ne csak egy méltó megemlékezés legyen, hanem arra szeretnénk biztatni a résztvevőket, maguk is kutassanak a családjuk és környezetük emlékezetében.