Mi vagyunk a programosok!

A Lépj át a határaidon projektünk programjainak megvalósulását, az eszközök, kellékek, utazások, szállások beszerzését illetve szervezését, az élelemellátást a helyben munkálkodó önkéntesekkel karöltve a projektiroda munkatársai bonyolítják le. Olvassátok el rövid bemutatkozójukat.

Körösztös Dóra – programszolgáltatási vezető

A 144. számú Kossuth cserkészcsapat tagja, jelenleg felnőtt tagként tevékenykedik csapatában. 2006-ban tett fogadalmat. 2007-ben szerzett őrsvezető képesítést a BŐK-ben, majd a Gesztenye őrs őrsvezetője lett. 2011-ben végzett az ELTE-n sportszervezőként, majd rögtön az egyetem után Angliába költözött és majdnem négy évig ott is élt és dolgozott. Jelenleg programszolgáltatási vezetőként dolgozik mindkét projektben. Szabadidejében SUP-pozik (Stand Up Paddle magyarul állószörf vagy állva-evezés), spanyolul tanul és kirándul.

György Domonkos – programszervező munkatárs

A 47. számú (PCF) Szent László király cserkészcsapat tagja, jelenleg csapatparancsnok-helyettes. 2012-ben tett fogadalmat. 2015-ben szerzett őrsvezetői képesítést az VI. kerületi őrsvezetőképzésben. Segédtiszti képesítést a 2018-as GIM STVK táborban szerezett. 2018-as nyári szezonban #fesztiválcserkész. Tapasztalatát különféle programok szervezésével szerezte, mint például civil részről a 2015-ös Európa Cantat transzfer logisztikai szervezője, cserkész oldalról pedig a 2017-es Kerületi Szent György Nap.

Csillik Orsolya – szakmai munkatárs

2015-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc szakon egy év kihagyás után pedig a Testnevelési Egyetemen a Sportmenedzser szakon. Elsősorban a programszervezésben segíti a csapatot.

Gyermekkora óta táborozik, egyetemi évei alatt lehetősége nyílt szakmai tapasztalatot szerezni tábor és programszervezésben. Azóta is ezen a területen dolgozik, és több EFOP projekt lebonyolításában is részt vett, mint például „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” elnevezésű projektben.