GULÁG Emléktúra

A Magyar Cserkészszövetség a Gulágokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága támogatásával 2018. november 25-én tartották meg a GULAG/GUPVI Emléktúra nevű programot.

A Miskolcról, Pécsről, Nagykovácsiból és Budapestről érkező 51 résztvevő először meglátogatta a budapesti MNM Központi Málenkij robot Emlékhelyet, ahol Makra Mónika tartott érdekes és tartalmas tárlatvezetést, ezt követően a csoport részt vett az emlékműnél szervezett megemlékezésen. A „zarándoklat” cserkész résztvevői két ének és egy vers előadásával kapcsolódtak be a rendezvénybe, Ladányi Anna egy kenézlői Málenkij robot túlélő versét szavalta el, (Távol a hazától, Dévald Frigyesné, Kendi Ilona, 1945), míg a cserkész kórus egy Ondról származó református ének átiratát adta elő. (160.Dicséret, Mennybéli felséges Isten – „Úr Isten hallgass meg minket…” 1945,1947)

Megemlékező beszédet mondott Varga Benedek a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Bognár Zalán a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke. A program a Honvéd téren található GULAG áldozatainak emlékére emelt robosztus kőkeresztnél folytatódott, ahol a szakadó eső ellenére sokan gyűltek össze. Megemlékező beszédet mondott Nagyné Pintér Jolán a Gulagokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke és Rétvári Bence államtitkár (EMMI). A cserkészek budapesti városnézéssel a kutatók a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának közgyűlésével zárták a napot.

Az emléktúrát az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.