Szervezetfejlesztési munkatárssal bővült a projektiroda csapata

Ismerjétek meg Hegedüs Dóra csst. (105.) cserkész- és szakmai történetét.

A dunaföldvári 105. számú IV. Béla cserkészcsapat tagja. 2005 nyarán kiscserkészfogadalmat, majd 2009 nyarán cserkészfogadalmat tett. 2012-ben a Bugaci Őrsvezetőképzőt, 2014-ben a Kiscserkész Őrsvezetőképzőt, majd 2018/19-ben az I-X. kerületi Segédtisztiképzést végezte el. Csapatában a Sündisznóka cserkészraj munkájában segít, valamint a csapatprogramok lebonyolításában vesz részt aktívan. A dunaföldvári csapaton túl jelenleg a 2019. évi Magyar Dzsembori csapat utazásszervezés munkacsoportjának tagja, ahol a résztvevők kiutazásával és utóprogramok szervezésével foglalkozik.

2018 nyarán a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett emberi erőforrások szakon alapdiplomát, jelenleg pedig a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán tanul marketing mester szakon. Mielőtt az MCSSZ-nél kezdett el dolgozni, másfél évig a Wizzair Hungary Kft-nél foglalkozott egy pilótáknak szóló tréninggel, illetve logisztikai feladatokat látott el.

Szabadidejében szeret a barátaival kikapcsolódni, természetben lenni és kulturális programokon részt venni.