Felnőtt felkészítés (IV-VI.ker), 3. hétvége

A 4. és 6. kerület közös Felnőtt felkészítőjének harmadik hétvégéjére a Balaton partján került sor. Az első este már régi jó barátok találkozásának hangulatával kezdődött, bár új cserkészvezetőket is mutattunk be jelöltjeinknek. 

Az új cserkészvezetők: Molnár Niki, a X. kerület csapatmentora, Pásztor Orsi, aki a VMCSSZ egyik csapatmentora, valamint Molnár Péter „Golyó”, aki a szomszédos siófoki cserkészcsapat egykori parancsnoka és a „hatker” fontos motorja – mindig olyan szerepben, amire épp szükség van. A „Hogy vagy?” kezdő kör után bevezető téma volt a fiatalok és felnőttek viszonya a cserkészetben. A „fiatalok vezetnek fiatalokat” fontos alapelv, minden alakuló csapatnál az a cél, hogy pár év alatt eljussanak az alapító felnőttektől a kortárs őrsvezetőkig. Bi-Pi azonban az őrsi rendszerrel saját bevallása szerint sem talált fel új dolgot: egyszerűen a természetes gyerekközösségeket másolta le. A témát ezért saját gyerekkori és fiatalkori emlékek felől közelítették meg: hogyan emlékszünk a gyerekbandákra? Kikből lettek a természetes gyerek-vezetők, mit tanultunk tőlük? Hogyan viszonyultak a felnőttek ezekhez a csapatokhoz? Így jutottak el végül odáig, hogy felnőttként hogyan támogathatják a fiatal vezetőket.

Szombaton délelőtt Orsi vezetésével a csapatalapítás folyamatával, az önkéntesség jelentőségével, valamit a cserkészcsapat működéséhez szükséges szereplőkkel ismerkedett a társaság. A szünetekben Golyó volt a játékmester, a többiek pedig ismét igazi gyermeki szívvel játszottak. Igaz, egy kisebb balesetben találkozott egy orr és egy fog, ezért volt egy gyors út a siófoki sürgősségire, de komolyabb következmények nélkül illusztrálták az előző esti beszélgetés egyik témáját: a balesetek olykor bárkivel megtörténnek, de ha mindent megteszünk a megelőzésre és megoldásra, ezek nem csökkentik a bizalmat.

Délután a cserkésztörvényt és fogadalmat járták körül, elsősorban a saját, felnőtt életükre vonatkoztatva: a törvény minden egyes pontja egyértelműnek tűnik, de ha jobban alkalmazzuk az élet minden területére, nem csak kihívásokat támaszt, de kérdéseket is tesz föl: hogyan engedelmeskedünk a munkahelyi vezetőinknek, ha rossznak tartunk egy „parancsot”? Hogyan lehetünk a gyerekeink cserkésztestvérei? Mennyire változott meg a természetszeretethez kapcsolódó felelősség az elmúlt 20-30 évben? A cserkésztörvény olyan eszményt állít elénk, amit el soha nem érünk, de folyamatosan konvergálhatunk felé. Az, hogy ez a maroknyi felnőtt szívből és mélyen gondolkodott együtt, nem kerülve ki saját nehézségeit, igazi reményt csillantott fel, hogy érdemes a cserkésztörvény szerint élni.

A cserkészet vallásosságáról, a hitről is egy nagyobb blokkban gondolkodtak együtt. Bi-Pi idézetek alapján keresték a cserkészetben megtapasztalható Istenképet, mely a végén igazán kreatív, nagyméretű plakátokon öltött testet.

A vasárnapi mise után délelőttre már csak egy témát tartogattak: bevezették jelöltjeiket a VK-betűkombinációk rejtelmeibe. Áttekintették a cserkészmozgalom vezetőképzésének rendszerét, külön figyelve arra, hogy rájuk, egyenként milyen képzés vár aszerint, hogy milyen feladatuk lesz csapataikban.

A felkészítőt az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.