Országos Elnökség tájékoztatása a koronavírus témájában VIII.

Kedves Cserkésztestvérek!

Ahogy vélhetőleg mindannyian értesültetek róla, május 4-től hatályba lépett a Budapest és Pest megyén kívül eső településeken a kijárási korlátozások enyhítése. Ezek a könnyítések jó hírként szolgálnak és reményt adnak, azonban továbbra is óvatosnak kell lennünk!

Elsősorban kérünk minden budapesti és Pest megyén kívüli csapatot, hogy továbbra se tartsanak őrsgyűléseket, csapatrendezvényeket, mivel ezek a találkozások rendezvénynek minősülnek, így jelenleg tiltottak. Továbbra is tartsátok online a kapcsolatot és legyetek figyelemmel az előírásokra. Buzdítunk titeket azonban, hogy élvezzétek ki a tavasz adta lehetőségeket: lehetőségetekhez mérten mozduljatok ki a természetbe, azonban kerüljétek a frekventált helyeket! 

A jelenlegi helyzetben talán a táborszervezés témája a legnagyobb kérdés mindannyiunk számára. Az elmúlt héten kihirdetett változtatások kevés konkrét információval szolgálnak arról, hogy mire is számíthatunk a nyáron: pontosan milyen események lesznek tiltottak, esetleg létszámhatárral szervezhetőek stb. A jelen szabályozások érvényességét jelző augusztus 15-i dátum sem tekinthető biztosnak az egészségügyi helyzet változékonysága alapján. 

Tudjuk és tapasztaljuk, hogy nagy bizonytalanság veszi körül a témát. Amíg azonban nincs egyértelmű döntés és kommunikáció az állami oldalról, addig türelemmel kell lennünk – nem feladatunk jogértelmezésekbe bonyolódni. Az MCSSZ Országos Elnökségének nem célja a döntéshozókat meggyőzni táboraink kivételt képező engedélyezéséről – hiszen ezáltal az amúgy is kihívásokkal teli helyzetben további felelősségekkel és kockázatokkal terhelnénk csapatparancsnokainkat, táborparancsnokainkat és szervezeti vezetőinket. 

Azonban szeretnénk arról tájékoztatni Titeket, hogy világosan értve a téma mozgalmunk számára különlegesen fontos és sürgős mivoltát, folyamatos kapcsolatban állunk a hatóságokkal – az Operatív Törzzsel, az EMMI-vel, a Belügyminisztériummal és a Népegészségügyi Hatósággal – és napirenden tartjuk ezt a témát. Célunk, hogy a döntéshozók lássák a kérdést és mielőbb – az egészségügyi veszélyhelyzet aktuális állapotának és a szakértők által megfogalmazott álláspontnak megfelelő – döntést hozzanak. Bízunk abban, hogy kérdéseink megtárgyalásra kerülnek és mielőbb válaszokkal tudunk szolgálni Nektek is.

Köszönjük a listákon való aktív hozzászólásaitokat a táborszervezés kapcsán. Kérünk Titeket, hogy a korábban leírt ajánlásoknak megfelelően folytassátok a táborszervezést és mielőbb kezdjétek meg a táborozási engedély beadásának folyamatát. Ha szerencsénk van és idén táborozhatunk, akkor fontos, hogy felkészültek legyünk arra! Amint bármilyen, a témát érintő információ birtokában leszünk, úgy tájékoztatni fogunk benneteket, mint ahogy tettük eddig is! 

Az Országos Elnökség részéről továbbra is emailben, az Országos Hírlevélen keresztül, illetve az MCSSZ Országos Elnökség Facebook-oldalán keresztül igyekszünk tájékoztatni Benneteket. 

Jó munkát!

Az országos elnökség nevében:

Hegyi Armand csst. (105.)

országos vezetőtiszt