A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után a cserkészkörökben csak BicskáSként ismert Kriszbacher Gergőt, a pécsi 217. számú Keresztény Munkás Ifjú cserkészcsapat tagját, a Cserkészek-NEK kontinges parancsnokhelyettesét kérdeztük arról, mitől volt ilyen gördülékeny a rendezvényen a cserkészek közti kommunikáció, és hogy mivel is foglalkozik a rádiós szakág.
Cs. M.: A NEK kb. 500 fős cserkész önkéntes csapatában nagy kihívás lehetett a megfelelő információáramlást megoldani. Hogyan kommunikáltatok a csapaton belül? Milyen módszert, milyen eszközöket választottatok?
K. G.: Igyekeztünk több megoldást használni, hogy ne egy adott rendszertől függjünk. A részletesebb tájékoztatókat e-mail formájában küldtük ki a különböző levelezőlistákon (mindenkinek, rajparancsnokoknak, törzsnek stb.). Emellett volt az őrsvezetők és a rajvezetők számára egy Messenger-csoport, ahol emlékeztetőket kaptak.
A leginkább igénybe vett kommunikációs felület azonban a rádió volt. Korábbi tapasztalatok alapján tudtuk, hogy erre mindenképp szükség lesz, ha azonnal el akarunk juttatni a vezetőkhöz egy információt. A városi környezet miatt, azonban nem tudtunk „hagyományos” rádiókat igénybe venni, így végül egy internet alapú rendszert használtunk a NEK teljes ideje alatt.
Cs. M.: Mi volt a folyamat, hogy jutottatok el ehhez a speciális rádiórendszerhez, amit használtatok?
K. G.: Az ismert volt, hogy a fővárosban egyszerre több helyszínen leszünk jelen és mindenkivel tartani akartuk a kapcsolatot. Éppen ezért elkezdtünk körbenézni, hogy milyen egyéb megoldások vannak. Végül a Szántó Attila, a baltások vezetője bukkant rá a netes alapú rádiókra és a cégre, amely bérbe adja őket. Többen utánajártunk a dolog működésének, és úgy döntöttünk, hogy pontosan erre van szükségünk.
Cs. M.: Milyen funkciói voltak a rendszernek? Hogyan és mire használtátok legtöbbször?
K. G.: Ezek a rádiók igazából okostelefonok nagyon kicsi monokróm kijelzővel. Emiatt például lehet privát hívást csinálni két rádió között, illetve meg tudják osztani a helyzetüket. Továbbá tudtunk eseti csoportokat létrehozni, ami nagyban megkönnyítette a megbeszéléseket. Ezektől függetlenül ugyanúgy kellett őket használni, mint egy mezei rádiót, tehát megnyomtuk a gombot, beszéltünk, majd elengedtük a gombot, és vártuk a választ.
Cs. M.: Miért volt ez jobb, mint a „hagyományos” walkie-talkie?
K. G.: Az előbbieken túl, amelyek igen hasznos plusz funkciók, a hatótávot emelem ki. Mivel kvázi mobiltelefonok, ezért nem kellett foglalkoznunk a két rádió közötti akadályokkal vagy távolsággal. Endrével volt, hogy el kellett mennünk a Kossuth térre egy megbeszélésre, miközben a kontingens a Hungexpón szolgált, és gond nélkül tudtunk egymással egyeztetni.
Cs. M.: Elmesélsz egy konkrét történetet vagy egy tipikus esetet, amikor nagy hasznotokra vált ez a rádiós rendszer?
K. G.: Igazából folyamatosan. Nagyon sok esetet tudok felsorolni, ahol a rádiók nélkül nem tudtuk volna – vagy nem így – ellátni a szolgálatot. A Hungexpón az étkezdébe betérő zarándokok munkáját segítettük. Mindez kivitelezhetetlen lett volna, ha nem tudunk gyorsan és hatékonyan kommunikálni. Az ottani főszervező a NEK részéről külön ki is emelte, mennyire örül neki, hogy mi külön gondoltunk a belső kommunikációinkra, és emiatt is nagyon jó velünk együtt dolgozni. Ugyanígy a három nagymisén való szolgálat is nagyban múlott az információk azonnali eloszlásán, mivel előfordult, hogy a mise kezdete előtt 5 perccel változott meg valami.
Cs. M.: Neked személy szerint mi a kötődésed a rádiózáshoz?
K. G.: A Nemzeti Nagytáborral kezdődött minden. Ott egyszer csak belecsöppentem abba, hogy a rádiók nyilvántartásáért, kiosztásáért és töltéséért felelek. Ennek következtében mindig tudtam, hogy éppen ki érthető el és melyik csatornán. Ezt a tudást vittem tovább a 2015-ös hatkeres Kerületi Nagytáborba, ahol törzstagkként ezt a feladatkört is csináltam. Közben az egyetemen volt egy honvédelmi alapismeretek órám, ahol jóban lettem az oktatóval, aki amatőr rádiós. Elkezdtünk beszélgetni, nézni a lehetőségeket, és szóba került a rádiós cserkészet felélesztése.
Cs. M.: Tagja vagy-e a rádiós szakágnak? Ha igen, elmondanád, hogy mivel foglalkozik a szakág, hogyan kell elképzelni a tevékenységüket?
K. G.: Tagja voltam. Egy ideig vezettem is a szakágat, aztán úgy alakult az életem, hogy időben ez már annyira nem fért bele. A szakág fő fókusza egyébként az amatőr rádiózás. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan kapcsolatot teremtenek a világ éppen elérhető rádiós pontjaival, és rövid üzeneteket váltanak. Emellett van egy igen komoly barkácsolós része is. Építenek adót és vevőt is, antennát és hozzá állványt. Készítenek akár játékokat is. Az ECSET-ben pont két hete jelent meg a hír, hogy az idei JOTA-JOTI október 15–17. között kerül megrendezésre. Akit érdekelődik, tekintse meg mindenképp!
Cs. M.: Neked személy szerint mi volt a legnagyobb élményed a NEK-en?
K. G.: Ha mindenképp ki kell emelnem egyet, akkor a zárást mondanám, amikor a teljes kontingens felsorakozott a Dózsa György úton négyes oszlopban, és több mint 100 méter hosszú volt (utólag lemértem). Rendkívül felemelő volt, hogy ennyire sokan gyűltünk össze, és közel 500 cserkész tudta megmutatni az egész világnak, hogy milyen ereje van a mozgalmunknak, és mire képesek a magyar cserkészek.
A rádiókat az Anico Kft.-től béreltük.
A borítóképet Almási-Kerényi Dóra fotózta.