„Itt minden perc ajándék, s minden perc szolgálat pihenés is egyúttal” – helyszíni kisinterjú a NEK-ről Szőcs Szilveszterrel

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végéhez közeledve Szőcs Szilveszterrel beszélgettünk, aki Erdélyből érkezett, hogy önkéntes szolgálatot teljesítsen a Cserkészek-NEK csapatában, és hogy meglássa a hitet az emberek szemében.

Cserkész Magazin: Mutatkozz be, kérlek!

Szőcs Szilveszter: A Romániai Magyar Cserkészszövetség Csík körzetéből jöttem, a madéfalvai 139-es Tamás András cserkészcsapatból.

Cs. M.: A csapatodban milyen pozíciót töltesz be?

Sz. Sz.: Csapatvezető vagyok, és körzetvezető is.

Cs. M.: Mi motivált arra, hogy jelentkezz a Cserkészek-NEK önkéntesei közé?

Sz. Sz.: Elsősorban az, hogy teljesebb lelki élményben legyen részem. 1938-ban volt utoljára Budapesten Eucharisztikus Kongresszus, és valószínű, hogy ekkora esemény az elkövetkező 100 évben nem lesz. Nem lehetett tehát kihagyni. Az is motivált, hogy cserkészek között dolgozhassam. Amikor láttuk, hogy már 500-an vagyunk a NEK cserkészkontingensében, az még nagyobbat dobott a lelkesedésen. Erdélyből is több mint 50-en jöttünk. Én volnék a kontingensvezető is otthon; ennyi önkéntest tudtunk beszervezni. Indulásból azt mondtuk, hogy szolgálni jövünk, nem kirándulni, ám az mégiscsak különösen jó a szívünknek és a lelkünknek, hogy itt Budapesten, a nemzetnek, az országunknak a fővárosában tartózkodhatunk. Itt minden perc ajándék, s minden perc szolgálat pihenés is egyúttal.

Cs. M.: Miből állt pontosan ez a szolgálat? Mi mindent csináltatok a héten?

Sz. Sz.: Igencsak szerteágazó volt a munkánk. A cserkészek mindenhol ott voltak, és amikor a vezetők megszólítottak minket, hogy felkérjenek valamilyen munkára, akkor tudtunk menni. A mi rajunk leginkább az áldoztatásban vett részt a szentmiséken.

Cs. M.: Te itt rajparancsnok vagy?

Sz. Sz.: Nem, csak rajparancsnok-helyettes. A Szent István rajban vagyunk, így hát a szentmiséken vettünk részt, és az áldoztató atyákat kísértük. Azon kívül pedig jók voltak az előadások, ahol tolmácsgépet osztottunk az embereknek. Az a lényeg, hogy nemcsak azt csináltuk, amit eredetileg kértek tőlünk, hanem bármi egyebet is, például információval szolgáltunk az embereknek Megfigyeltem a rajunkban, hogy amikor a cserkészfiúk rámosolyogtak az idős nénikre és bácsikra, azt nem lehetett szó nélkül hagyni. Tehát mindenki végezte a dolgát lelkesen, ügyesen. Tényleg odatették mindannyian a csontot, és ennek különösen örvendek.

Cs. M.: Mi volt eddig a legnagyobb élmény számodra?

Sz. Sz.: Amikor bekerültem, és áldoztató pap bácsi mellé. Körülbelül húsz éve lehettem ministráns, és akkor még nem figyeltem az embereknek a szemét. Viszont most, harmincévesen megfigyeltem a tekinteteket; hihetetlen, hogy mekkora hit van az emberekben. Ettől megdöbbentem, és ebből kifolyólag ráébredtem, hogy talán most itt egy kicsit az én hitemet is meg kell gyúrni; erősebb kell legyen. Hál’istennek van hitük az embereknek, és amíg van keresztény ember itt, Magyarországon és egész az Kárpát-medencében, addig a Kárpát-haza is megmarad. 

Cs. M.: Szerinted fontos, hogy a cserkészek ekkora szerepet vállalnak a rendezvény lebonyolításában?

Sz. Sz.: Egyértelműen. Kötelez bennünket a fogadalmuk is: Isten, haza és embertárs szolgálata. Egy ekkora kaliberű rendvezényen ott a helyünk. A cserkészek nélkül nem lenne ilyen színes – gondolom. De nem azért kell ott legyünk, hogy mutogassuk magunkat, és felvonuljunk, hanem azért, hogy szolgáljunk. Itt ténylegesen eleget tudunk tenni a fogadalmunknek. Valóban Istent is, a hazát is és az embertársainkat is tudjuk szolgálni.

 

A borítóképet Bodnár Patrícia fotózta.