Kedves Cserkésztestvérek!
Mindannyian hallhatjátok a híreket, hogy a hazai járványhelyzet ismét romló tendenciát mutat. Az ősz beköszöntével a negyedik hullám felívelő szakaszába értünk, így ismét meg kell vizsgálnunk milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy védjük egymást és biztonságban tudjuk a ránkbízottakat.
Úgy látjuk, hogy a következő hónapokban egyre inkább a helyi szereplőkre – munkáltatók, helyi szervezetek, közösségek – hárul majd az a felelősség, hogy döntéseik által megfelelően biztonságos közegeket alakítsanak ki.
Ezek alapján kérjük, hogy a járványhelyzet csillapodásáig bármely személyes jelenléttel szervezett cserkészprogramon csak olyan 18+-os személy (cserkész, szülő, segítő) vegyen részt, aki rendelkezik érvényes védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése a csapatparancsnok felelőssége.
Mindemellett javasoljuk, hogy minden beltéri programon viseljetek maszkot! Gondoljatok arra: jobb ma egy maszkos őrsgyűlés, mint holnap egy online! Ugyanitt bátorítunk mindannyiótokat, hogy minél több programot a szabadban, a természetben szervezzetek meg. Ez nem csak cserkésziesebb, de biztonságosabb is!
Végül pedig mindenkit, akinek kora és egészségi állapota megengedi kérünk és bátorítunk, hogy jelentkezzen oltásra!
Köszönjük a cserkészekért végzett munkátokat és kívánjuk, hogy egészségben és jó cserkészközösségben legyetek ezekben az ismételt próbatételt jelentő időkben!
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó döntésekről az Országos Elnökség továbbra is e-mailben, az Országos Hírlevélen keresztül, illetve az MCSSZ Országos Elnökség Facebook oldalán keresztül tájékoztat Benneteket. Kövessétek ezen fórumokat is figyelemmel!
Jó munkát!
Az országos elnökség nevében:
Hegyi Armand csst. (105.)
országos vezetőtiszt