„A cserkészeknek is köszönhetem, hogy most itt vagyok” – sajtószemle

„Valahogy azt éreztem, hogy a közösség, ami lehet, hogy éppen csak egy családnyi közösség, sokkal jobban össze tud tartani, ha együtt megélik a hitet.” – meséli Kerényi Csenge, a váci Piarista Gimnázium tizenegyedikes diákja, akit idén Nagyszombaton keresztelt meg Marton Zsolt püspök a váci Szent Anna piarista templomban. A 192. Erdősi Imre Cserkészcsapatba tartozó lánnyal a Váci Egyházmegye munkatársa beszélgetett.

A 17 éves Csenge a keresztség mellet ezen a napon az Eucharisztia szentségében is részesült. Az interjúban az Egyházba való belépéséről, élményeiről, és megtérésének útjáról is mesélt.

A felkészülés során szerzett élményeiről beszélve megemlítette azt is, hogyan változott meg benne a nagy naphoz való viszonyulásam ahogyan egyre jobban közeledett ahhoz.

Két héttel a keresztelőm előtt iszonyatosan izgultam. Olyan gondolatok jöttek fel bennem, hogy erre én nem vagyok felkészülve, nem vagyok méltó, nem vagyok elég érett… aztán sikerült magamban tisztázni, helyre rakni ezeket a kérdéseket, hogy ez egyáltalán nem erről szól, nem a hibáimat kell keresni, és nem attól leszek felkészülve, hogy nincsenek hiányosságaim.

A cserkészetről szólva elmondta,

A Piarban cserkészkedem, ami igazából szinte ugyanaz a közösség, mint a gimi, csak kicsit kisebb; a hatszáz iskolásból száz diák cserkész. A cserkészet nagy húzóerő volt, és nekik is köszönhetem, hogy most itt vagyok.

A Csengével készült teljes interjút ide kattintva olvashatjátok.