Tag Archives: cserkész

Szeretnénk ha még többen, jobban bele látnának az MCSSZ munkájába. Ezért egy riport sorozatot indítunk, amelynek keretében bemutatkoznak az irodában dolgozók. Elsőként az Országos Iroda vezetőjét Hoffmann Ferit…

 

Egész pályám koronája a Kossuth-díj; bízom abban, hogy még sokáig szól magyar ének, magyar népdal a Kárpát-medencében – mondta Budai Ilona népdalénekes, aki idén március 15-én Kossuth-díjat vehetett…

 

Rita a gratulálók körében állt az udvaron. Széles mosoly ült az arcán, örült, hisz már nagyon régóta vágyott erre a díjra. Nem küzdött érte olyan eszementen, mint Fülöp.…

 

Április 23-án ismét lesz Országos Cserkésznap, idén Nagykovácsiban. Ez egy remek lehetőség arra, hogy találkozzunk egymással és felfedezzük a cserkészetünkben rejlő örömöket. A programokról és az idei év újdonságairól Hoffmann Feri…

 

Ebben az évben is eljött az aranyméta verseny ideje. Ez a Liliom iskola régi hagyománya volt. Sokan azt hitték, hogy az új igazgató meg se fogja tartani idén,…

 

A cserkészkiadványok megújításának gondolata már sok évvel ezelőtt megfogant, azonban a tényleges munkához a TÁMOP biztosított olyan kereteket, hogy belevághattunk a munkába. Éppen három évvel ezelőtt, 2013 februárjában…

 

A 72 óra kompromisszumok nélkül októberi önkéntes akció szervezői még a hét végéig várják, hogy felismerd magadban a jövő nagy logisztikusát, rendezvényszervezőjét, multitasking bajnokát! Itt a lehetőség, hogy…

 

Megérkeztek a hiánypótló, korszerű kiadványok és segédanyagok, már csak arra várnak, hogy eljussanak hozzátok. Március hetedike hétfőtől várjuk a kerületi elnökségek képviselőit, hogy a korábban már eljuttatott információk alapján a hozzájuk…