Szabadon

Erdei állatok, növények ismerete

A Magyar Cserkészszövetség a Gulágokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága támogatásával 2018. november 25-én tartották meg a GULAG/GUPVI Emléktúra nevű programot. A Miskolcról, Pécsről,…

 

Az újjáalakulás óta több nagytábornak is volt indulója. Ezeknek egy része még ma is fellelhető – kis keresés után – az interneten. Most ezeket gyűjtöttük össze.

 

Magának való kisfiú felnőtt barátokkal. Svédországban született, aztán itthon lett cserkész, Londonban pedig színházi rendező. Miért jó a közösség? Miért kellenek a szabályok? Ismerjétek meg Berzsenyi Bellaagh Ádámot…

 

Hol tartod a cserkésznapon kapott szuperhős palástodat? Azt reméljük, hogy sikerült megérinteni a benned élő Bruce Wayne-t (Batman), Clark Kent-et (Superman), vagy a lányok esetében Lucy Lane-t (Superwomen).…

 

Ezen esemény 2004 óta minden év márciusában kerül megrendezésre, emlékezve az 1879-es Nagyárvízre, amely elöntötte Szegedet és az azt követő újjáépítésre. A 2016-os esztendőben március 12-én húzzuk fel…