EFOP projektek

Újabb két fővel bővült az MCSSZ regionális koordinátorainak csapata. Olvassátok el Tóth Norbert csst. (144.) és Tulipán Cintia őv. (992.) rövid bemutatkozását. Tóth Norbert a ceglédi 144. sz.…

 

2018. november 17-én Hajdúnánáson, a II. és IX. cserkészkerület vezetői konferenciáján a délelőtti idősávban lehetőség volt megtartani az első Alternatív forrásteremtés képzést. Célja szemléletformálás, ötletadás és már bevált…

 

A 20 fő részvételével megvalósult szakmai napon három interaktív előadásban gyűjtöttünk tapasztalatot a felvidéki magyar civil szervezetek körében arról, milyen módon kommunikálnak és szereznek forrást a tevékenységeikre. Száler…

 

Több mint 200 cserkész vett részt az idei Indabán A másfélnapos program középpontjában a gyerekeket érintő veszélyek álltak, minden előadó ezeket a témákat érintette. Úgyis, mint alkoholizmus, drogfüggőség,…

 

Mikulás utáni hétvégére ne csinálj programot: INDABA 2018 – Ablak a valóságra Az év egyik legizgalmasabb rendezvénye lesz az idei INDABA, olyan témákat, programokat állítottunk össze, amely minden…

 

Október első hétvégéjén tartotta a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma közgyűlését Sátoraljaújhelyen. A Fórum célja – amelynek ez a találkozás egy fontos állomása volt -, a magyar testvér szövetségek elvi…

 

Azt gondolod, hogy a cserkészközösségben biztonságban vagy? Hogy a te srácod nem olyan, mint a többi? A vezetetted vajon zaklató vagy zaklatott? Néhány érdekes téma az idei találkozóról.…