EFOP projektek

Két és fél nap, több mint 130 cserkészvezető, 21 téma, 3 vezetői tréning,  több mint 30 előadó és témavezető, jó hangulat, eredményes munka – röviden így lehetne összefoglalni…

 

Hogyan lehet hatékonyan lobbizni magunkért, ügyeinkért, közösségünk fejlődéséért? Ezekkel a témákkal is foglalkozott Esztergomban az első érdekérvényesítő tematikus továbbképzési hétvége, melyen 30 fő vett részt.

 

Elbizonytalanodsz gyermekvédelmi kérdésekben? Sokszor nem tudod, hogy melyik a helyes kifejezés: cigányok vagy romák? A csúfolás szerinted bántalmazásnak számít? Mit kell tenned, ha rájössz, hogy valakit bántalmaznak? Gyere…

 

A IV. Cserkészkerület 8. Adventi Regös Napja a 453. Wathay cserkészcsapat szervezésében november 9-én volt Székesfehérváron, a Kodály Zoltán Iskolában. Az előzetesen jelentkezett 210 főből 200-an jelentek meg.…

 

Október második hétvégéjén Mórahalmon gyűltek össze a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség csapatparancsnokai és vezetői. A programra érkeztek Horgosról, Temerinből, Szabadkáról, Gunarasról, Keviből, Csantavérről, Martonosról, Kanizsáról, Muzslyáról és Szentmihályról is.…

 

A 3. kerületi felnőttképzés negyedik, egyben záró, hétvégéjére szeptember 20. és 22. között került sor a Kőszegi-hegységben. Az osztrák határhoz közeli Keresztkúton egy turistaházban volt a szállásuk minden…

 

Szeptember utolsó hétvégéjén került sor egy családi hétvége keretén belül a vezetői tanácskozásra Kiskunmajsán, melynek célja egyrészt a 2019-2020-as emlékév megbeszélése, illetve az őrsök évének részletesebb programtájékoztatása volt.…

 

A Bécsben működő 72. sz. Széchenyi István cserkészcsapatnak igen kiváltságos éve volt, az idei nyári vezetőképző táborba 22 jelöltet tudott elküldeni mind őrsvezetőképzésre, mind segédtisztképzésre. De a vezetőképző…