December 5-én új elnöksége lesz a MCSSZ-nek. A VL interjút készített a küldöttgyűlés előtt Buday Barnabás cst. (16), Tekse Balázs cst. (958) és Lendvay Endre cst. (1909) MCSSZ országos elnökségi jelöltekkel.
VL: Egy mondatban, hogy foglalnátok össze az elnökségi, és személyes programotokat?
Buday Barnabás: Szerves megújulás. Mindig nagyon bántott, hogy nagyobb korszakváltásokkor miért kell az egész garnitúrát cserélni. Már 2006-07-ben sokat küzdöttem ezzel. Rengeteg lelkesedés és felkészültség veszik így el. Most szeretnénk ezt elkerülni. Ugyanakkor a megújulás lehetősége életem minden aspektusában állandó reménységem – és nem csak azért fogalmazok így, mert lelkész vagyok: Istennel való és társas kapcsolataimban, munkamódszerben és a valós prioritások megtalálásában. És persze az időszervezésben: hogy jusson mindenre, amire kell!
Lendvay Endre: Talán megy egy szóban is: konszolidáció. Bővebben: stabil, áttekinthető gazdálkodás, békés, konstruktív párbeszéd, dinamikus, de nyugodt fejlesztések.
Tekse Balázs: Endréhez hasonlóan nekem is van egyszavas válaszom: az összefogás. Ezt az elérni kívánt egymásba kapaszkodást programunkban, a cserkésztörvényhez igazított kulcsgondolatok jellemzik: nyílt párbeszéd, felelősség és kötelesség, az önkéntesség támogatása, együttműködés, példaadó nevelés, érzékenység a teremtett világ iránt, szervezeti valamint kulturális megújulás, fenntartható gazdálkodás, illetve többek között hitükben hiteles cserkészek.
VL: Milyen területeken terveztek változtatásokat, és milyen jellegűek ezek?
LE: Kezdjük magunkkal: Fontosnak látjuk, hogy a fejéről a talpára állítsuk a vezetési rendszert: Az elnök az MCSSZ arca, hangja, a legfőbb tekintély. A vezetőtiszté a legnagyobb felelősség: ő irányítja, koordinálja a cserkészmunkát, a cserkész életet. Az ügyvezető elnöknek az a dolga, hogy szervezeti, gazdasági oldalról segítse a munkájukat. Nem véletlen, hogy ebben a sorrendben szoktuk aláírni a leveleinket is: Barnabás, Balázs, Endre. Természetesen, ezt a szemléletet szeretnénk érvényesíteni a cserkészszövetség életében is. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a munka nagy része az őrsökben, a csapatokban folyik. Ezt a munkát kell, hogy támogassa a kerületi, országos szint szervezettel, kapcsolatokkal, anyagiakkal, vezetőképzéssel és elsősorban jó döntésekkel. A brit lovasságnál volt mondás: „Először a lovak, aztán a legénység, végül a tisztek!” Az országos elnökségi munka nem arról szól, hogy a három megválasztott megvalósítsa önmagát, hanem arról, hogy segítse a teljes Cserkészszövetséget a kiteljesedésben. (Na, persze, elfogadom: ez is egyfajta önmegvalósítás, csak kicsit más…)
BB: Megválasztásunk esetén – tanulva a korábbi időszak tapasztalataiból – erőm legnagyobb részét a kapcsolattartásra szeretném fordítani: a kerületi elnökökkel, az Országos Tanáccsal, a lelkiségi mozgalmakkal, a meghatározó lelkiségű egyházi vezetőkkel, illetve az érdemi párbeszédre nyitott civil szervezetekkel folyamatos eszmecserét szeretnénk. Hiszen hiába jó, amit csinálunk, ha sokan úgy érzik annak nem részei, mert nem az övék. Holott, ha jobban figyelünk az előkészítésre, valószínűleg hasonló eredményre juthattunk volna közösen is.
TB: Nem hoztunk orvosságot a magyar cserkészetnek – mert meggyőződésünk, hogy egyenként és hárman együtt sem vagyunk a recept birtokában. Kaptunk viszont visszajelzéseket és javaslatokat (OKGY munkacsoport, Csapatparancsnoki Találkozó 2015, Indaba 2015 stb.) a Szövetség működösével kapcsolatban. Ezek mentén adtunk vissza mindannyiuknak kereteket egy közös alapból, a cserkésztörvényből kiindulva.
A keretekben szeretnénk dolgozni mindenkivel, aki tenni tud és akar a magyar cserkészetért. Nem bizottsági állott levegőt, hanem műhelyszagot szeretnénk érezni, melynek az eredménye a Szövetség hosszú távú stratégiája, az ehhez igazodó cselekvési tervek megléte a kulcsterületeken, és a feladataink, belső indikátoraink pontos meghatározása. Személy szerint nem riadok meg attól sem, ha az idei cserkészévünket már teljes egészében a tervezésnek szenteljük – a cél érdekében: egységbe rendezni magunkat, ahol minden felelős vezető látja, érti és közösségben egyetért azzal amit együtt megvalósítunk.
VL: Az elmúlt években rengeteg területen fejlődött a szövetség, mi az, amit tovább erősítenétek?
TB: Már az EFOP tervezése is más, mint a jelenleg záruló TÁMOP 5.2.8 kiemelt projektnek volt: öt-hat munkacsoport fog azon dolgozni, hogy mi kerüljön bele a támogatható tevékenységek körébe. De ne a lehetőségekből induljunk, hiszen az EFOP „csak” egy forrás.
Komolyan kell vegyük magunkat, önmagunkért és másokért egyaránt. Legyen stratégiánk, legyenek cselekvési terveink! Ha meg merjük álmodni a Magyar Cserkészszövetséget 10 év távlatában, akkor látjuk majd az irányokat. Egységes jövőképet kell kialakítanunk, amit visszabontunk egészen a konkrét feladatok szintjéig Veletek. Csak ekkor válik el, hogy a tevékenységek közül miket tartunk meg, miket alakítunk át, és melyeket toljuk el magunktól egy időre, vagy végérvényesen. Vannak elképzeléseink és biztosan lesz egy átmeneti időszakunk amikor ráfordulunk a stratégiailag megalapozott munkára.y
De az első lépés: alkossunk műhelyeket. Véleményem szerint tudatos építkezés ennek mentén a 2016-17-es cserkészévben várható.
BB: Nyilván a szerves megújulás jegyében számtalan ponton kapcsolódni szeretnénk. Hadd emeljek ki most kettőt: az egyik lehet a cserkészet társadalmi képének, megjelenésének további erősítése. Nagyszerű, hogy jó filmjeink vannak, hogy nívós újságjaink (magazinjaink) készülnek, de a minőségi munka mellett a „terjesztésre” is nagyon nagy hangsúlyt – sőt! mostantól inkább azt mondanám: nagyobb hangsúlyt – kell fektetnünk. Az álmom, hogy végfelhasználói szinten ismerjék a srácok a megfelelő on-line felületeket – és hogy megdöntsük végre a sok éves sztereotip gondolatot: „Cserkészek! Az nem valami múlt századi maradvány? Vannak még ilyenek?”
De mondhattam volna ugyanilyen fontos feladatként bizonyos lelkiségi mozgalmakkal, szerzetesi közösségekkel való további együttműködést: eljutottunk a velük való találkozásig, ám szeretnénk ennél többet. Beépíteni az általuk kínált lehetőségeket, pl. lelkigyakorlatokat a cserkész életpálya különböző szakaszaiba.
Sok helyen tudunk kapcsolódni a korábbi munkához.
VL: Az előző elnökség csaknem 10 évig vezette a Szövetséget. Köszönet a munkájukért. Azonban a korábbi bizalom megingott. Ti tőlük vennétek át a stafétát, ahogy írtátok is, hogyan állítanátok vissza ezt a bizalmat?
LE: Itt is lehet röviden és hosszan válaszolni. Röviden: Nekünk kell először és eltökélten bíznunk a vezetőtársainkban, aztán ez majd csak viszonzásra talál.
Kicsit bővebben: kívülről belecsöppenve, úgy látom, hogy a TÁMOP pályázat szétfeszítette azt a rendszert, ami az újjáalakulás után kialakult. Sok pénzt lehetett és kellett rövid idő alatt elkölteni. Ehhez, bár kicsit kapkodva, de komoly szervezet épült ki. A tagság – beleértve magamat is – csak pislogott, mint a tejfölbe esett macska: 100 fős fizetett munkaszervezet, milliárdos vagyon, pfm-ek, VK és NNT támogatással. De rögtön: Ki dönt ezekről? Milyen felhatalmazással? Kik a megvalósítók? Miért pont ők? Kinek mennyire éri ez meg? A csapatok, a kerületek és az országos elnökség között, de ahogy látom, még az elnökségen belül is a megfeszített munkával járó információ dömping és döntéskényszerek sorozata azt eredményezte, hogy az emberek nagy része azt érezte, hogy olyan száguldó vonat zárófényét nézi, amihez már vajmi kevés köze van.
Mit látunk megoldásnak? Megfelelően kell az embereket tájékoztatni, időt kell adni az információk feldolgozásra, a szervezeti döntéshozatalra. Fontos elhinni, hogy a cserkészvezetők megfelelő információk birtokában valószínűleg jó döntéseket tudnak hozni. Nem kell ettől félni! Szokták mondani, hogy az építkezésen minden gyorsítható, de a betonnak kell az idő, amíg megköt. Mi cserkészek is ilyenek vagyunk kell idő, amíg megemésztünk új dolgokat. Tehát összegezve: nyílt párbeszéd, bizalom a vezetőtársaink felé, amit remélünk bizalommal fognak viszonozni.
BB: Csatlakozva ehhez, hadd utaljak még egyszer a korábbiakra. Sokkal több kis és nagy létszámú fórumbeszélgetésre, személyes találkozásra van szükségünk. Ha sikerül ezt megújítanunk, a bennünket választók megérezhetik, hogy nem felettük, hanem velük együtt szeretnénk kitalálni, választani és végrehajtani.
VL: Mi a legfontosabb célkitűzésetek a nevelés terén?
TB: Elkészült az EINK, a különböző szintekre szóló vezetői tartalmak és azok a kézikönyvek is, melyek a cserkészeinknek lettek kifejlesztve. Tulajdonképpen a teljes pedagógiai rendszerünk megújult. Így a nevelés terén az implementáció szakaszába érkeztünk, melyet támogatnunk kell ott, és úgy, ahogy csak lehet. Nincsenek illúziók, ez a feladat túlmutat 2-3 elnökségi cikluson is, 8-10 évet ölel fel! Ezért egyetlen elnökség asztaláról sem eshet le a kérdés, melyet külön is köszönök.
VL: Mi a tervetek az olyan konkrét projektekkel, mint pl.: Nagykovácsi, az Erzsébet tábor?
TB: Ezek eszközök és nem célok. Az eszközöket pedig sokféleképpen fel lehet használni. Kell, hogy világos céljaink legyenek, világos jövőkép mentén. Szerintem a cserkészet önmagán kívül két dologhoz ért: a pedagógiai módszerekhez és a közösségi alapú társadalomfejlesztéshez. Ezt tudjuk, de első a cserkészet támogatása. Viszont itt is meg kell értenünk, hogy támogatni közvetlenül és közvetve is lehet – ez már eszközfüggő.
Az említett projektek kapcsolódnak ahhoz amik vagyunk, csak a fúzió módját kell jól meghatároznunk. Informatikus nyelven – a megfelelő illesztőprogramot kell megkeressük. De mi a támpont ehhez?
Megismételve korábbról: stratégia, cselekvési tervek, célok, feladatok, indikátorok és ezekhez választott eszközök. Azt gondolom, ez adja a valódi feladványt.
BB: Az elmúlt két év talán kicsit kényelmessé tett bennünket, vissza kell találnunk a korábbi működéshez – hiszen a következő, hasonló nagyságú projekt másmilyen lesz, mint amihez eddig hozzászoktunk. Nagyon okosan kell döntenünk, mert évtizedekre meghatározhatjuk a mozgalmunk lehetőségeit. Nincs éles határ az okosan felhasznált és az elherdált lehetőség között. Megválasztásunk első hónapjai mindenképpen a döntések széleskörű megvitatásával telhetnek majd.
VL: Hol húzódik az önkéntesség, a költségtérítés és a fizetett munka határa? Van köztetek, olyan, aki alkalmazottként is a Szövetségért dolgozik. Ez mennyire összehangolható az önkéntes elnökség feladataival? Nem önellentmondás?
LE: Nem is igazán értem a fizetett és önkéntes dilemmát. Legyünk józanok! Az önkéntes munka a legdrágább értékünk így is kell kezelni. Tehát az önkéntesek vezessék a Szövetséget, alkossanak stratégiákat, döntsenek. A fizetett apparátus pedig tolja alájuk a széket: készítsen megfelelő döntés előkészítő anyagokat, elemezzen, tegyen javaslatokat és hajtsa végre a döntések rájuk eső részét! A kettős szerepeket kerülni kell, ha mégsem lehet, akkor fontos, hogy lehetőleg térben és időben, de akár szakterületi szinten is elváljon a fizetett és az önkéntes tevékenység.
BB: Nagyon fontos erősen letisztított és körülhatárolt profilokkal dolgoznunk. Hogy mindenki pontosan lássa feladatait, kötelességeit és jogait. Hogy nyugodt lehessen a lelkiismeretünk. Szeretnénk ezt a lehetőséget mindenkinek biztosítani, aki velünk kíván dolgozni.
VL: Hogy és milyen feltételek mellett kezdenétek bele egy a TÁMOP-hoz hasonló projektbe?
LE: Technikai oldalról: Fontos az elején tisztázni, hogy mik a célok és ezekért a célokért kinek, milyen feladatokat kell ellátni, illetve ehhez milyen erőforrások (ember, eszközök, idő, pénz) felett rendelkezik. Világos döntéshozatali rendszer kell: A cserkészmunkát közvetlenül érintő kérdésekről mindenképpen a Szövetségben kell dönteni, ami a lehetséges társadalmi szerepvállalást illeti, lehet más is a feladatgazda, persze szoros kooperációt feltételezve. A szövetségi vagyont érintő kérdéseket szintén az asztal közepén tartanám, szigorú felelősségi rendszer mellett.
VL: Hol látjátok a Magyar Cserkészszövetség helyét a társadalomban?
BB: Jó pár helyen nincs alternatívánk: az egyetlen nagy taglétszámú, szervezett ifjúsági csoportosulás vagyunk, akik az iskolai foglalkozások mellett szabadidős tevékenységet kínálunk. Érdekes szembesülni a trenddel: a mai fiatal szülők nosztalgiázva gondolnak vissza saját gyermekkorukra, ahol még volt lehetőség a közösségi élet megélésére – akár egy iskolai, úttörő- vagy egy építőtábor során. Mostanra megszűntek ezek a keretek. A nagy szembefordulás után mintha újra jelentkezne az igény a rendre és fegyelemre szoktatásra.
Büszkék lehetünk arra – állandó önreflekció mellett! -, hogy értékrendünk még mindig alkalmas arra, hogy sokaknak boldogulására legyen. Azonban nagyon kell arra vigyáznunk, hogy a hirtelen kapott lehetőségek ne csupán néhány éves szalmalángszerű villanást okozzanak – mind a mozgalmon belül, mind pedig azon kívül.
VL: Mi az, amit a ti munkátokból egy cserkész érzékelni fog?
LE: Reméljük sokat és keveset. Sok segítséget, és kevés konfliktust. Szeretnénk minél közelebb vinni az elérhető támogatásokat a csapatokhoz, gyerekekhez. Lehet ez program, felszerelés, vagy anyagi támogatás. Persze az abszorpciós képesség azért fejlesztendő a csapatok oldalán is, de ehhez is adható segítség. (Szomorú tény, hogy a vezetőképzések nem tudtak elszámolni minden támogatással, pedig ott tanítani kellene ezt! Van még hová fejlődnünk!)
VL: Ha megkapjátok a bizalmat és felhatalmazást, mi lesz az első teendőtök elnökségként?
LE: Veszünk két nagy levegőt. Átnézzük a vállalt feladatainkat és átgondoljuk, hogy miként tudjuk vezetőtársaink bevonásával minél több, reális tartalommal kiegészíteni a programunkat és elkezdeni a munkát.
BB: Kicsi pihenés – azaz a nem önkéntes feladatokban való elmerülés –, aztán a korábbi évek elemzése, a munka és munkák megköszönése és a találkozási felületek kidolgozása.
