Mindenki az udvaron állt. Nézték az igazgató kezében lengedező patkányt, és várták mi lesz. A Kopasz arcán teljes nyugalom honolt, pedig mindenki tudta, hogy az ő ötlete volt az igazgató asztalába rejteni a patkányt. De ő csak állt a nagy hársfa alatt, kezei lazán a háta mögött egymásba kulcsolva, ahogy a Pihenj! vezényszó elhangzott.
Rita is nyugodtan állt, kedves arcán olyan mosoly, mintha éppen valami nagyon szépre gondolna, mintha nem is ő lopózott volna be nemrég az igazgatói irodába.
Kolbász azt sem tudta hol van. Még nagyban azzal volt elfoglalva, hogy megszabaduljon a torkát csiklandozó kavicsoktól, amikor az igazgató kilépett. Még most is sajogtak a bordái, ahogy Fülöp Heimlich-fogásának nyoma ott égett derekán. Arra gondolt, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet marékra fogni a kavicsokat és lenyelni, holott akkor az tűnt az egyetlen értelmes megoldásnak.
Csomó arra az őrsgyűlésre gondolt, amikor Bence a széljárásokról magyarázott valamit. Emlékezett a piros-fehér szélzsákra, és arra gondolt, hogy vajon a patkány lengedezéséből lehetne-e következtetni a szél erősségére.
Mindenki felrezzent gondolataiból, mikor az igazgató megszólalt:
– Most, hogy így egyben van mindenki, nagyszerű alkalmam nyílt arra, hogy megköszönjem ezt a kis figyelmességet, amivel a Liliom iskolában fogadtatok.
Zsemle beszívta a levegőt. Nah most dől el, milyen ember ez az igazgató. Vajon mit tesz most? Mindenkit megbüntet? Holnapra 30 soros fogalmazás a patkányok párzási szokásairól rovásírással? Vagy 36 szorítónyolcas megkötése?
– Úgy érzem viszonoznom kell ezt az ajándékot. Mivel nem tudom ki tette, és gondolom nem is akarja a tettes önként elárulni… – itt szünetet tartott. Néhány fej kicsit elmozdult Kopasz irányába, egyedül Zsemle nézett Rita felé. De egyébként csend honolt az udvaron. Csak Kolbász köhögött fel még néhány kavicsot. – Sejtettem. Szeretném ezért, ha az iskola befogadná a patkányt, és minden héten más őrs gondozná. A szerencsés őrs, aki elkezdheti a patkányalom kitakarítását, a Hangya őrs.
Mindenki a hangyák felé nézett. Fülöp arca kissé felderült, ahogy elképzelte, hogy kalózként egy patkánnyal a vállán fog vonulni az udvaron, mégse volt teljesen lelkes a patkányalom hallatán.
– Valamelyik hangya fáradjon fel a patkányért! – himbálta meg finoman az igazgató a rágcsálót a kezében. – Oszolj!
Körző lassú léptekkel felindult a lépcsőn. Arra gondolt, vajon mit fog csinálni Tücsök, aki allergiás a szőrös állatokra.
Mikor visszaért a hangyák egybegyűltek.
– Ez ritka büdös! – állapította meg Csomó befogott orral.
– Ki viszi haza? – kérdezte Tücsök, aki tisztes három lépés távolságot tartott a kérdéses állattól.
Mind Zsemlére néztek. Zsemle sóhajtott.
-Viszem.
Körző úgy dobta felé az állatot, mintha élesített bomba lenne. Fülöp az orra alatt kezdett el motyogni, aztán egyre hangosabban mondta:
– Hogy az egész iskola szívja meg megint a tapírok hülyeségeit. Én fogok most patkány kakit kaparni Kopasz miatt! Mit finnyogsz Fanni, te is kaparsz majd! – szólt rá az egyik pitypang lányra, aki elment mellettük.
Farkas, Kopasz legközelebbi barátja meghallotta Fülöp kifakadását.
– Problémád akadt? – kérdezte tőle teljes magasságával elé állva.
Farkas jobb keze finoman megrándult a szikkasztó felé, s Fülöp már látta is, ahogy lóg a menzás kaja felett, lógatják a tapírok a végtelen mennyiségű kajamaradék felé, és hirtelen nem is tűnt olyan rossz ötletnek a patkányketrec kipucolása. Azért Fülöp nem engedte, hogy Farkas csak így ráijesszen.
Akadt. Most Kopasz miatt szívnak a hangyák. Ez akkor is igazságtalan.
Szétnyílt a tömeg és megjelent maga Kopasz is.
– Fülöp, Fülöp. Ne felejtsd el ki az igazi ellenség. Látod, alig érkezett meg, máris viszályt szított. Tán én mondtam, hogy takarítsd ki azt a ketrecet? Én mondtam?
Fülöp elgondolkozott.
– Lásd Fülöp, ott az ellenség! – és Kopasz felmutatott az erkély ajtajára.
Az udvar hallgatólagosan Kopasz pártjára állt, így Fülöp csak csendesen bólintott.
Becsöngettek.
Mindenki elindult őrsönként a következő órára. A hangyák csendben sétáltak végig a folyosón. Az iskola épülete kétemeletes volt, a folyosókon mindenhol cserkészliliomok virítottak. Elmentek a vitrin mellett is, ahol az aranyméta díj tisztelgett. Mind áhitatosan néztek a díjra, majd továbbgyalogoltak. Tücsök elgondolkodva nézte a képeket a falakon. Mind cserkésztáborokban készültek. Arra a cserkésztáborra gondolt, mikor véletlen belefűrészelt a Csomó ujjába, és lélekszakadva rohantak az EÜ sátorba. Arra gondolt, hogy milyen szép kis forradás maradt Csomó ujján, és igazán neki is kéne valami veszélyes sebhely, nagyobb fajta, ami nem csúnya ugyan, de azért jól látható helyen van.
Csendben érkeztek meg az órákra is. Mindenki érezte, hogy a büntetés borzasztó ugyan, de túl enyhe ahhoz, hogy csak ennyi legyen. A levegőben volt, hogy itt lesz még valami, valami, ami sokkal jobban fog fájni, mint a patkány babusgatása.
Zsemle is ezen gondolkozott, és azon, ahogy Rita beslisszolt az igazgató szobájába, meg ahogy előtte összedugta a fejét Kopasszal. Arra gondolt, hogy ez most más volt, valami több mint csak egy patkány, mert még sose látta Kopaszt és Ritát egy szövetségben.
Homlokráncolva zuttyant le a padjára, mikor valami megzörrent a combja alatt a székén. A lába alá nyúlt, és kitapintotta egy papír széleit. Levél volt.
Ennyi állt rajta:
Beszélnünk kell.
-Rita
Zsemle most kezdett el csak igazán aggódni.
Folytatása következik…
A mese előző részét itt olvashatod.
Szerző: Tibély Orsolya öv. (148.)
Illusztrációk: Huszár Márton
