Magának való kisfiú felnőtt barátokkal. Svédországban született, aztán itthon lett cserkész, Londonban pedig színházi rendező. Miért jó a közösség? Miért kellenek a szabályok? Ismerjétek meg Berzsenyi Bellaagh Ádámot (831.), a budaörsi Latinovits Zoltán Színház művészeti vezetőjét.
Szerző: Nagy Emese
MCS: Érdekesen cseng a neved.
Berzsenyi az apukám családneve a Bellaagh pedig anyukámé, amit felvettem második vezetéknevemnek tizennyolc éves koromban.
MCS: Akkor már művészeti pályára fordultál? Tudatos volt ez az identitás?
Már tizenegy-két éves koromban kiderült, hogy a filmes szakma érdekel, és a színház. Azt még nem tudtam pontosan, hogy melyik része. Aztán Svédországban a gimnáziumi évek alatt lett végleges az elhatározásom. A gimi után mentem is rögtön Angliába, a London Drama Centre rendező szakára. Én Svédországban születtem, édesanyám ma is ott él. Hétéves koromig laktunk ott, akkor jöttem haza, vagy vissza… nem is tudom. Az is haza, ez is haza, vagy valahogy egyik sem. Mindenesetre 15 éves koromig éltem itt.
MCS: Lehet ezt a nemzetköziséget kamatoztatni Budaörsön?
Egyfelől igen, de azt gondolom, hogy ha teljesen más területen dolgoznék, ott is megkerülhetetlen lenne az, hogy anyukám egy disszidens magyar, aki Svédországban kereste a lehetőségeket egy olyan korszakban, amikor itt nagyon nehéz volt. Ez egy fantasztikus dolog, hogy örököltem ezzel egyfajta multikulturalitást. Szerintem ez nagyon hasznos. Onnan már egy természetes lépés volt, hogy angolul is megtanuljak, és Londonban tanuljak. A színházi pályának azért ez nem annyira kedvez, hiszen nyelvhez, adott kultúrához kötött minden országban. Én művészeti vezetőként három éve azon dolgozom, hogy a színházunk művészeti profilját megalkossam, ebben benne van az arculat, a repertoár tervezés, a társulat összeállítása, szereposztás, rendezők és más alkotók szerződtetése, a darabok kiválasztása.
MCS: Miután nem a nagykörúton belüli színház vagytok, mit találtál ki? A budaörsieknek akarsz színházat csinálni, vagy becélozod a pesti közönséget is?
Budaörsnek egy speciális helyzete van, mert közel van a fővároshoz, fejlett település, sok-sok innovációval. Egy elővárosi, kisvárosi színházként tulajdonképpen népszínházi funkciókat kell betölteni, színes repertoárral. Legyen benne gyerekeknek szóló darab, családi előadás, vígjáték, dráma, zenés darabok. Az a lényeg, hogy magas minőségen kell produkálnunk; közel van a város.
MCS: Minket ezekben a portrékban mindig az érdekel, hogy az aktív cserkészélet hogyan hat a továbbiakra, miután felnőtté lesz valaki. Te itthon lettél cserkész, miután hazajöttél Svédországból.
Az általános iskolás időszakomat határozta meg a cserkészet, lehet azt is mondani, hogy meghatározta. Én abból adódóan, hogy rengeteget utaztunk, hogy nincs testvérem eléggé magányos, vagy kicsit izolált gyerek voltam, és inkább a felnőttekkel kerestem a kapcsolatot. Azt gondolom, hogy a cserkészet jelentett egy olyan fordulópontot, hogy valóban belekerültem egy közösségbe, ahol a saját korosztályommal egy másik szinten tudtam valahogy hangot találni, és ez nagyon meghatározó volt. Jót tett nekem a cserkészet! A közösség biztonságot ad, és elképesztően jó programokat. A természettel való kapcsolat is nagyon tetszett, szerettem erdőbe járni, túrákat tenni. A mi csapatunk a Szent Kristóf cserkészcsapat Csillaghegy-Békásmegyer térség gyerekeiből áll. A nagyszüleimmel laktam ott, én voltam az egy szem gyerek a háznál. Anyukám és apukám külföldön dolgozott, nem láttam őket túl sokat. Viszont a nagyszülőktől maximális figyelmet kaptam, ami lehet, hogy az egómnak nem tett túl jót, de ezt nagyon jól ellensúlyozta a cserkészet.
Itt megtanulja az ember, hogy nem te vagy a világ közepe, te egy közösség része vagy. Itt mi bedobjuk a közösbe az uzsonnánkat, aztán jut, ami jut. Vagy szalámi, vagy májkrém, attól függően, hogy kinek tehetősebbek a szülei, kinek nem. Ezek a dolgok nagyon fontosak! Megtanulod, hogy ott kell lenned a másik mögött, a másikért, ugyanakkor te is számíthatsz a többiekre. Ami szintén marha jó, hogy a vezetőid fiatalok, felnézel rájuk, példaképeid.
MCS: A felnőtt barátaid után, mégis, nem voltak kicsit unalmasak a kortársaid?
Nem tudom, hogy unalmasak-e; mások voltak. Én akkoriban marha sokat foglalkoztam magammal, és ezért nem hiszem, hogy úgy éltem volna meg, hogy unalmasak. Nehezen tudtam beilleszkedni, kapcsolatot teremteni az első körben, aztán ez nagyon megváltozott később a kamasz koromban. Viszont akkor, gyerekként sokat segített átlendülni a problémáimon a saját korosztályommal kapcsolatos gátlásaim miatt. Na, ezt a cserkészetben rögtön levetkőzöd! Az az irányított közösségi működés, ami az évek során kovácsolódik össze és válik organikussá, rögtön felfüggeszt minden különcködési, vagy elzárkózási hajlamot. Olyan nincs, hogy nem állsz be játszani! Nincs olyan, hogy nem veszed ki a feladatodat! Ha rád van osztva, akkor te mosogatsz! Ezeket nem engedi meg a közösségi működés, ami velem nagyon jót tett.
MCS: Jó ezt hallani egy szabad környezetből érkezett szájából, aki nem egy poroszos iskolarendszerben folytattad az életedet. Mégis azt mondod, hogy időben és térben ez volt a lehető legjobb dolog. Persze, nem mindegy, hogy milyenek ezek a vezetők.
Nem tudom, hogy mindenkinek ilyen jó-e a cserkészet, de azok az emberek, akik akkoriban formálták a közösségünket, rendkívül intelligensek voltak, és nagyon tudatosan és jól tették a dolgukat. Az meg is látszott a későbbi életükben, hogy hová kerültek, mi történt velük. Noha a színház az exhibicionizmusról szól, a cserkészet inkább a közösségben való feloldódás, mégis nagyon sokat merítek a mai napig a cserkészetből, pláne most, hogy színházi vezető vagyok. Egy csoportot bíztak rám, és a munkám során sokat tudok hasznosítani a cserkészvezetőképzésen tanultakból, akár a közösség dinamikájáról, a vezetői felelősségvállalásról. Ez a tudás egy felbecsülhetetlen érték lett az életemben.