Kulcs nélküli ajtók, kerítés mentes kertek. Csúcsbiztonság és hatalmas tájak a messzi szigetországban. Szatmári Nóra csst. (298.) és Vén Evelin (46.) Izlandon járt egy kommunikációs tréningen (WOSM Európai Régió – Young Spokesperson Training), hogy elhozza nekünk a világ 22 országából érkezett ötven cserkész véleményét a korszerű kommunikációról és a média kifürkészhetetlen jövőjéről.
Szöveg: Nagy Emese
Idén áprilisban ötnapos kommunikációs tréningen vettek részt a huszonéves lányok egy izlandi 1500 hektáros cserkészparkban (Ulfljotsvatn Outdoor and Scout Center). A hóborította tájak, a természet szépségeivel sajnos nem volt módjuk betelni; e néhány nap alatt túlnyomó részben a hangulatos faházakban töltötték idejüket. Itthon mindketten marketing-kommunikációs tanulmányokat folytatnak, az ott elhangzottak megerősítették tudásukat, és még újdonság is akadt számukra.
Szatmári Nóra: Nagyon sok alapinformációt hallottunk, amit mindketten, a tanulmányaink során már többször megtanultunk: mit jelent a kommunikáció, milyen csatornákon keresztül történik, mik a social media részei. A key message vagyis kulcsüzenet témáját alaposan kitárgyaltuk, például mennyire pontosan fejezi ki az adott ország cserkészetének legfőbb üzenetét, szándékát. A magyar cserkészet egyik kulcsüzenete a „minden magyar gyerek találkozzon a cserkészettel”, a másik a „kisközösség, nagy élmény!”. Ez utóbbi kifejezetten tetszett a külföldieknek. Összességében azt kellene erősíteni, hogy a cserkészet mekkora adventures, vagyis mekkora kaland!
A kommunikációs gyakorlatokon volt egy-egy metódus, ami nekem újdonságot hozott, ilyen például az öt W (kivel vagy mivel; hol; mikor; mi történt, vagy mi fog történni és miért), ami az újságírói hírműfaj alapja. Ahogy az ABC-metódus is (acknowledge-bridge-control), vagyis egy kommunikációs probléma felismerése, áthidalása és kontrollja. Ezeken a témákon kívül gyakoroltunk videós és rádiós interjúkat is.
MCS: Mit mondtak arról, hogy miért alkalmasabb metódus az áthidalás, mint a megoldás?
SZN: Egy probléma esetén nem azt kell kommunikálni, hogy kész, megoldottuk, már nincs is probléma, hanem azt: erre a problémára megoldást találtunk, tudjuk a módját a továbbiakra vonatkozóan, miként lehet kontroll alá vonni az adott területet. A módszer fő kulcsa, hogy kommunikálom azt, hogy mi nem megy, de a pozitívum végeredményben a megoldás híresztelése is. Azaz, ez meg ez a problémám van, de x megoldással ezt mindenképp tudom orvosolni, vagy épp bemutatom a haladást, így bevonom a külvilágot és közelebb engedem pl. a szervezethez.
Vén Evelin: Én például egy olyan munkacsoportba kerültem, ahol a cserkészekről alkotott sztereotípiákkal foglalkoztunk. Nem csak itthon vannak téves elképzelések arról, kik is valójában a cserkészek. Ez is egy kommunikációs kihívás, miként lehet lassan, de változtatni ezeken a képeken. Volt, aki arról számolt be, náluk azt gondolják a cserkészekről, hogy állandóan az erdőben vándorolnak, máshol mint sütisütők jelentek meg a fejekben, vállapnyi felvarróval. Ennél sokkal színesebb szabadidő-eltöltést nyújtunk a gyerekeknek, mindaközben összetart minket az az elhatározás, hogy jobbá tegyük a világot. A cserkészetben az a jó, hogy mindig van egy közös pont az emberekben, bárhol legyél a világon!
SZN: Az első dolog, ami nekem beugrik, az a nyakkendő. Sokat jártam külföldön, egy alkalommal, valahol Krakkóban egy nagyon kihalt helyre kerültem. Szívmelengető érzés volt megpillantani egy cserkésznyakkendős fiút – gondoltam, nagy baj itt már nem lehet! A másik gondolatom a cserkészetről a segítségnyújtás gyakorlata.
MCS: Mielőtt leültünk az interjúra éppen egy készülő videóról beszélgettetek, hogy lehetne még jobbá, hatásosabbá tenni. Miről van szó?
SZN: Jövőre lesz a Közép-Európai Dzsembori (CEJ) Magyarországon, erre készítenek Evelinék promó videókat, amivel fel szeretnénk kelteni az érdeklődést és népszerűsíteni az eseményt a cserkészek körében. Fontos, hogy a közösségi médián keresztül fogjuk meg az érintetteket, mert ez a jelenünk leginkább fejlődő kommunikációs platformja. Itt tájékozódunk, ebben élünk, itt tartjuk a leginkább interaktív kapcsolatot az ismerőseinkkel. Arról beszélgettünk az előbb, hogy miként lehetne minél szélesebb körben kiterjeszteni a social media ágazataiba egy-egy videót vagy hirdetést. Az a helyzet, minél több helyen találkozik egy ember ugyanazzal az adott üzenettel, annál inkább felkelti az érdeklődését.
MCS: Melyek azok a közösségi média-felületek, amikre a leginkább figyelnek a gyerekek, fiatalok?
SZN: Egy-két éve azt mondtam volna, hogy a Facebook, de ma inkább az Instagram, Snapchat, Twitter és hasonló felületek a legnépszerűbbek. Az én korosztályom pedig előszeretettel használja a LinkedIn-t, ez a világ legnagyobb üzleti kapcsolatépítő közösségi hálózata.
VE: Én úgy tapasztalom, hogy a YouTube elképesztően népszerű a tizenévesek körében. Itt alkotnak a „youtuberek”, vloggerek. Egyik tanárom szerint, ha büntetésből két hétig betiltaná a tv nézést a gyerekének, abból semmi probléma nem lenne, de ha a YouTube-ot, na, abba belehalna!
SZN: A Facebook esetében nem csak a hírfolyam és a saját tartalmak megosztása miatt használják a fiatalok ezt a felületet: főként a messenger számít. A képfeltöltés és élménymegosztás áttevődött az Instagramra, ahol már vannak story-k, videók is.
MCS: Terjedelemről, figyelem fenntartásról mik a tapasztalataitok?
SZN: Egy mai fiatal fél- egy percet képes koncentrálni egy adott videóra. Az egyetemen kaptunk többször valós projekteket, azaz az egyetem cégekkel szerződött és kapunk feladatokat, melyekből a legjobbakat a cégek felhasználnak. Egy ilyen feladat volt egy neves hazai napi hírlap kommunikációs stratégiájának kidolgozása, ahol felmértük a videóinak minőségét, stb, ahol azt vettük észre, hogy 5 perces videókat gyártanak, amiket a kutya se néz meg, mivel max. fél-egy percig vagyunk képesek figyelni tartósan.
MCS: Szerintetek meddig rövidülhet így az életünk, a figyelmünk? Nem lesz ez egyszer egy visszafelé ható folyamat?
SZN: Magamon is azt tapasztalom, hogy folyton rohanok, csak átlapozok dolgokat, türelmetlen vagyok.
VE: Talán addig feszíthető a dolog, míg végül mindenki otthon nem lesz a négy fal között, és csak online kommunikál. De az a vég.
MCS: Akkor hogy jön ide a cserkészet?
SZN: Jó erről gondolkodni… Ebből az állapotból már egy nomád tábor is kizökkenthet, vagy egy őrsvezetőképző tábor. Valós időben vagyunk, nem vonja el a figyelmünket a külvilág, arra koncentrálunk, ami ott van, akkor, helyben. Így tudjuk valójában élvezni az életet!
MCS: Professzionális szinten használjuk a digitális eszközöket, de a kontrollt mi gyakoroljuk felette, és nem fordítva. Ez a cserkészek, a mai tízen-, huszonévesek feladata lesz, ezeket a formákat gyakorlatba építeni.
SZN: A cserkészeszmény nem változik az évek folyamán. Ugyanazt az értékrendszert képviseljük, mint elődeink, de nem ragadhatunk meg a múltban. Azt sem lehet megtenni, hogy lecsipegetünk dolgokat a rendszerről, hogy jobban illeszkedjen a mai világunkhoz. Szerintem a jó megoldás az, ha integráljuk a kettőt: a régi cserkészeszményt a mai eszközökkel támogatjuk meg.
VE: Mint a színház esetében: a régi drámákat új köntösbe kell bújtatni. A célunk az, hogy felkeltsük az érdeklődést a színház vagy esetünkben a cserkészet iránt, aztán jöhet a többi.
Hoztak kamerákat és mindenki a hazáját érintő aktualitásokról beszélhetett. Aztán visszanéztük magunkat, és kiértékeltük a megszólalásokat. Nekem túl puha a hangom – azt mondták. Egész végig azt éreztem, hogy építő a kritikájuk.
