Képzési Cserkészhíradó

A nyár folyamán szüneteltek a különféle képzéseink, hiszen a tanultak alapján vezetőink a táborokban kamatoztatták frissen szerzett tudásukat. Itt a nyár vége, felkészítési csapatunk ismét járja az országot. Olvassátok el mivel foglalkoztak legutóbb, és merre visz az útjuk a következő hetekben.

Bevezetés a cserkészetbe (Csorvás, augusztus 24-26.)

Korábbi tapasztalatokra és igényekre építve, augusztus utolsó hétvégéjén az V. cserkészkerületben Alapképzést tartottak azoknak a felnőtteknek, akik érdeklődnek a cserkészetünk iránt, de még nem tudják, mi fán terem a cserkészet. Az alkalom a csorvási plébánián kapott helyet, ahol tizenegy résztvevővel megvalósulhatott a képzés. A három nap alatt volt lehetőség többek között a cserkészet céljait, módszereit megismerni, a cserkészet történelmére rálátni, meseerdőn részt venni, fizikai-ügyességi kihívásokkal szembenézni és olyan módszerekkel találkozni, amik egy cserkésztábort jellemeznek, ilyen például a tábortűz. A képzés hasznosnak bizonyult a hálás résztvevőket látva. Sikeresen zárták a szervezők az alkalmat. Akiknek felkeltettük a kíváncsiságát, további tapasztalatokat és élményeket szeretnének szerezni a cserkészetről, azok számára a jövőben teremtünk alkalmat a közösségünkhöz való csatlakozáshoz a módszertanunknak megfelelő úton.

Kerületi Elnökségek Találkozója (Dunaújváros, szeptember 7-9.)

Év elején ismét összegyűlnek a Szövetség kerületi elnökségei egy közös gondolkozásra, eszmecserére, ahol a kerületi ügyek mellett a lazulásra, kapcsolatépítésre is hangsúlyt fektetnek. Szeptember 7-9. között Dunaújvárosban találkoznak, ahol az Országos Elnökség, mint házigazda készül a programmal. Minden kerület képviselteti magát.

15. kerületi csapatparancsnokok találkozója (Dunaújváros, szeptember 14-15.)

A X. cserkészkerület elnöksége meghívta csapatparancsnokait egy közös évnyitó megbeszélésre szeptember 14-15-én Dunaújvárosba. A találkozó egyik célja a kerületen belüli kommunikáció elősegítése, a kapcsolatépítés és a közös évtervezés.

Törzsi hétvége a Grund-on (Hajdúszoboszló, szeptember 14-16.)

Bár a táboron túl van már a törzs, a további közös munka és a tanulságok levonása érdekében a Grund törzs együtt tölt három napot Hajdúszoboszló közelében szeptember 14-16. között. Az alkalomra a Kiképző Képzőket is megszólították, hogy módszertanilag, külső szemmel is segítsék munkájukat.