Hálózati híreink

Újabb tagokkal bővült csapatmentori hálózatunk, ismerjétek meg a támogató szolgálatra vállalkozó cserkésztestvéreinket. Drozdik János csst. (871.), Pásztor Orsolya csst. (csantavéri 16.), Barna György csst. (beregszászi 4.) és Szénás Zalán csst. (szatmári 44.) bemutatkozását itt olvashatjátok el.

Drozdik János– VIII. számú, Nyugat-alföldi cserkészkerület

Jani a kiskunfélegyházi 871. Számú Szent Imre cserkészcsapat tagja, 2016 óta csapatparancsnok-helyettes. A cserkészettel 2005-ben ismerkedett meg, ám fogadalmat csak 2013-ban tett. 2014-ben szerzett őrsvezető képesítést a Bugaci Őrsvezetőképzőben. Segédtiszti képesítést 2015-ben szerzett a központi STVK 23/A altáborában, 2017-ben és 2018-ban kiképzőként tevékenykedett a Bugaci Őrsvezetőképzésben.

Szabadidejében sportol és tűzzsonglőrködik, valamint szeret sportrendezvényekre, mérkőzésekre járni.

Barna György – Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség

A beregszászi 4.sz. Bendász István cserkészcsapat aktív tagja. A cserkészetbe mondhatni beleszületett, hiszen szülei és nővére is cserkészek, így már óvodás korban vitték magukkal mindenhová. Fogadalmat 2000-ben tett, majd 5 évvel később őrsvezetői képesítést szerzett a Bugaci Őrsvezetőképzőben, ahová a későbbiekben több ízben, mamelukként és kiképzőként is visszatért. Segédtiszti képesítést 2010-ben Nádaspatakon szerzett, majd 2014-ben képzésvezető-helyettes volt a megújult Kárpátaljai Őrsvezetőképzőben.

Több mint 10 éve rádiós műsorvezetőként is tevékenykedik. Szabadidejében aktívan sportol, illetve most már a kibővült családjával tölti az időt. Ha tehetné, minden nap megnézne egy focimeccset.

Pásztor Orsolya– Vajdasági Magyar Cserkészszövetség

1999. szeptember 12-én tett cserkészfogadalmat, és ekkor vált a csantavéri 16-os számú Szilágyi Erzsébet cserkészcsapat tagjává, aminek 2014 óta csapatparancsnoka. 2015-ben jelentkezett a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának 3. számú segédtiszti-képzésére. A tábor végén tett segédtiszti fogadalmat, következő év januárjában megkapta a képesítést.

2016 nyarán egyike volt annak a négy ösztöndíjasnak, akik a KMCSSZ vendégszeretetét élvezhették közel 3 hónapon keresztül. A nyár folyamán ott volt a 49. Nyári Magyar Iskolatáborban, ahol a törzsben dolgozva, biztosították a gyerekeknek a keretmesét és a szórakoztató programokat a tanulás mellé. Ezután kiképzőként részt vett az augusztus elején kezdődő vezetőképző táborban, azon belül is a Dobó táborban (segédőrsvezető-képző tábor).

2017-ben Kishegyesen (Vajdaság) a VMCSSZ XXI. őrsvezetőképző táborában a kiképzői teendők mellett a mamelukképzés koordinálása volt a feladata. 2018-ban a segédőrsvezető-képzés megvalósulásában vállalt tevékeny szerepet kiképzőként. Július közepén a 23 jelöltből, 6 tábornokból és 3 kiképzőből álló VMCSSZ kontingens vezetőjeként Sikaszóra utazott, a X. ESŐK táborba. A körzet elnöke és titkára mellett részt vesz az Észak-bácskai Cserkészkörzet pályázatírási és elszámolási folyamataiban.

2012-ben szerzett okleveles élelmiszermérnöki képesítést az Újvidéki Egyetem Technológiai Karán. Azóta dolgozott több civil szervezetben, élelmiszer-feldolgozó üzemben, az utóbbi évben pedig a minőségügy és élelmiszerbiztonság területén szerzett munkatapasztalatot.

Kedvenc szabadidős elfoglaltsága mindenekelőtt az olvasás. Emellett szabad perceit szívesen fordítja színházi és közéleti előadások látogatására a barátai és családja társaságában. Mozgásformák közül a röplabdázást, kerékpározást, kenuzást részesíti előnyben.

Szénás Zalán– Romániai Magyar Cserkészszövetség

A szatmári 44. számú Dsida Jenő cserkészcsapat tagja. 2006-ban tett fogadalmat, majd ezt követően 2009-ben őrsvezetői fogadalmat az RMCSSZ vezetőképző táborában. Segédtiszti képesítést 2015-ben szerzett a központi STVK 23/A altáborában és még abban az évben a nagykárolyi cserkészcsapat megalakulásában segédkezett. Többször volt kiképző az erdélyi EGER Őrsvezetőképző táborban. 2017-ben kiscserkész segédtiszti képesítést szerzett Fillmore-ban és táborvezető volt a sóskúti Cserkész Lovastáborban.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen környezetmérnöki alapképzést végzett, jelenleg ugyanitt mesteri képzésen vesz részt. Szeret festeni, olvasni, fotózni és új dolgokat kipróbálni.