25. Mikulás Kupa

A 126. Szent Imre cserkészcsapat idén is megrendezte a Miklós naphoz legközelebb eső szombaton a már hagyományosnak mondható Mikulás kupát, 25. alkalommal. A rendezvénynek ismét a Padányi Katolikus Iskola adott otthont, amivel egyre szorosabbá válik az együttműködésük. Az idei évben több újdonsággal is készültek a szervezők.

A Padányi iskola lehetőséget adott arra, hogy megnyíljon az intézmény egyik épületszárnya a közönség előtt, így az újdonságok odakerültek a már megszokott csarnok helyett. A kötelező 50 óra közösségi szolgálat keretében a cserkészek együtt dolgoztak a Padányi néhány tanulójával, akik a rendezvény előkészítésében, lebonyolításában és az elpakolásban segédkeztek. A kupa ideje alatt ők voltak a „manók”.

A nap folyamán mindenki megtalálhatta magának a megfelelő időtöltést, ha éppen nem volt mérkőzése a csarnokban. A csarnok mellett rendelkezésre állt még két kisebb testnevelő terem is, ahol a résztvevők megmérethették magukat csocsóban, pingpongban, röplabdában és kosárlabdában is. Akik tartogatták az erejüket a mérkőzésekre, ők a fent említett épületszárnyban felfedezhették a társasjáték szobát, ahol rengeteg stílusú játékból válogathattak, mások a chill szobában tudtak pihenni, aludni. Az idei évben a kupa szervezői kialakítottak egy étkezőt is, ahol a nap folyamán korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre tea és mérsékelt mennyiségben izotóniás ital. A korábbi évekhez képest nem vacsora, hanem ebédidőben hot-dog állt rendelkezésre minden résztvevő számára. Ezeken a programokon kívül volt még Mikulás kvíz, ami az eseménnyel, az iskolával és a szervezőkkel kapcsolatosan tartalmazott kérdéseket és különböző feladatokat. A meccsekre a kinti műfüves focipályán melegíthettek a sport rajongói. Az elmúlt években folyamatosan növekszik a rendezvény, így idén résztvevői rekordot döntöttek: 20 csapat nevezett 11 cserkészcsapatból, összesen 158-an, hogy versenghessen a vándorkupákért.

A játékot az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.