Minden éven az esős, borongós november hónap a rossz idő ellenére nagy örömet rejt számunkra, mert eljön újra a cserkész disznóvágás ideje. Eme nemes hagyományt éppen tíz esztendője kezdtük el, egy családi ház sáros hátsó udvarán, magunk örömére. De a móka másnak is megtetszett, így már évek óta várjuk a cserkésztestvéreket és érdeklődőket, hogy vegyen részt az aktuális Dezső malac végzetében, hagyományosan november végén.
Az idén is így cselekedtünk, plakáton, emailen, és a közösségi médiában hirdettük meg a programot, amelyre jelentkeztek is Miskolcról, Budapestről, Egerből, Tiszaújvárosból, de helyben is szépen gyűltek a résztvevők. Az idei helyszínnek a szerencsi Rákóczi várat választottuk a történelmi környezet miatt, de azért is, hogy ezen a központi helyen megrendezve az eseményt, minél inkább a nagyközönség is részt tudjon venni a programon. Az előkészítő munkák már napokkal hamarabb is folytak: a felszerelést a helyszínre szállítottuk, sátrat állítottak a rossz idő esetére, és a Dezsők is kiválasztásra kerültek.
A program péntek este vette kezdetét, a megjelent vendégek a várudvaron sorakoztak fel a regisztráció után (ahol megkapták a rendezvény beléptető karszalagját), majd cserkészmódra megnyitottuk az eseményt, ismertettük a lehetőségeket és a szabályokat. Volt még feladat bőven aznap este, segédkeztek is bőszen, majd aki éppen nem volt fáradt még, lasertaggel játszott egypár menetet a várkert sötétségében. Korán volt a takarodó, hiszen másnap hajnalban kellett kelni, a disznók végzetét immár beteljesíteni. Nem is könyörültünk, napkelte előtt ébresztettünk, s az éppen csak a hálózsákból kikászálódott cserkészek hada fölöttébb álmos fejjel buszba tömörült, és elindult a még teljesen töksötét végzet útján.
Egy közeli tanyán vártak a sertések, akik szinte sértésnek vették, hogy nem volt meg addig a reggeli moslék. De hamar jött a pánik, majd a velőtrázó ordítás, fogás, szúrás, vérestáltartás, s a kettő malacka hamarosan elindult a mennyei korpamezők felé, és platóra kerülve a feldolgozás helyére. A vár udvarán fellobbant a láng, perzselődött a szőr a disznókról, majd kezdődött a kefével és lapáttal való vakarás, tisztitás. Közben az üstben jó tea melegedett, és az éhes cserkészeket várta a pempős reggeli, mézes, és lekváros kenyérrel. Amint a disznók levedlették bundájukat, majd kellően megtisztultak, ketté is csapták őket, és elindult a feldolgozásuk, „húsalkatrészekre” bontásuk. Főtt a belsőség, pirult a káposzta, pucolták a hagymát és a zöldséget szorgos kezek, készült az ebéd. Beindultak a kézműves foglalkozások is, elsőként nemezből lehetett színes labdát készíteni. De hamarosan megjött a kovács, aki igencsak népszerű programnak bizonyult, gyakran állták körbe érdeklődők, a mesterséget próbálgatók.
A vár árkádjában bőr karkötőt, bábot, csuhébabát is lehetett készíteni, s ezen helyeken is szívesen voltak jelen a cserkészek. Eközben befutottak a kisvárdai hagyományőrzők is, akik színpompás bemutatót adtak a XI.-i harci viseletről, majd a felügyeletük mellett folyt az íjászat kipróbálása késő délutánig. De aki inkább csapatjátékra vagy céllövészetre vágyott, annak a lasertag, az airsoft és az archery tag is rendelkezésére állt. Az idő néha beborult, csepergősre keseredett, de ez sem zavarta a sátor alatt tevékenyen dolgozó bölléreket és segédjeiket. Hamarosan már a kolbászt töltöttük, majd a jött a hurka és annak kifőzése, és az ebéd előkészületei.
A terített asztaloknál orjalevest, káposztás húst szolgáltunk fel friss, foszlós fehér kenyérrel, és mindenki, aki kért, aznap az asztalhoz telepedve jól lakhatott. Eközben folytak tovább a kézműves foglalkozások, és délután a hadi bemutatón még olyan csuda is esett, hogy lelőtték az almát íjjal egy bátor cserkészleányzó fejéről egyetlen nyílvesszővel. A feldolgozás lassan véget ért, s elindult a tepertősütés nagy üstökben, amelynek eredménye a szakmunkának köszönhetően roppanó, de nem kemény, aranyszínű tepertők halma lett, a kostolók legnagyobb örömére. Az egész napos móka levezetésére a Számadó zenekar kitűnő táncháza adott alkalmat a vár lovagtermében, ahol a körtánc örömében osztozva ropta minden résztvevő az évszázados falak ölelésében. A napot kisebbeknek esti játékprogramok, a nagyoknak hagyományos hegyaljai borkostóló zárta, s a fárasztó órák után elégedetten tértünk nyugovóra. Másnap kora reggel takarítással és reggelire a disznók maradékának elpusztításával kezdtük a napot. Serényen nekiláttunk a rendrakásnak, ami ki is tartott egész nap, de misén is részt vettünk, és hálát adtunk a közösen vett jókért, a cserkész élményekért. A távolról érkezettek hazaútra tértek, és mi is munkánk végeztével megpihentük otthonunk örömében. A tapasztalatokat átbeszéltük, és megállapítottuk, hogy népszerű volt idei cserkész disznóvágásunk is, s ennek örömére jövőre, várjuk a kedves cserkésztestvéreket a következő Dezső végzetére, novemberbe!
A programot az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.