Folytatódik a Felnőttképzés a cserkészkerületekben

A IV. és VI. kerület közös Felnőttképzésének második hétvégéje Pécsen, január 25-27 között, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában került sor. A hétvége fő témája a cserkésztörténelem és a cserkészpedagógia volt, az első esti bemelegítő-program a 100 év vagány című film közös megtekintésével kezdődött, mellyel röviden áttekintették az alakulástól kezdve a magyar cserkészmozgalom történelmét. További részleteket itt olvashattok.

Szombaton a reggeli szertartásnál már őrsökben jelentek meg jelöltek, ugyanis eddigre már volt annyi személyes kapcsolata a csapatnak, hogy megalapozzák ezt a cserkész-kisközösségi élményt. Az Ánizs, Mamut és Vén róka őrsök felnőtt testben, de gyerekszívvel sorakoztak a zászló alatt.

Bár a szombat nagy részében elméleti témákkal foglalkoztak, mégis sikerült élményszerűvé tennie a két képzőnek a programot; Futó Ádám Jácint és Szabó Hunor (budai és vajdasági csapatmentorok) a cserkésztörténelem minden korszakát a cselekedve tanulás és a kooperatív tanulási technikák alkalmazásával ismertették meg a résztvevőkkel.

A hétvége folyamán a jelöltek belekóstolhattak a cserkészmódszer alkalmazásába: a próbarendszer tetszés szerinti pontjához ők maguk alkottak módszertani játékot cserkésztől vándor korosztályig. Kreativitásuk lenyűgöző volt a hétvégén, nem csak ebben a feladatban: készült még idővonal a cserkésztörténelem első évtizedeiből, memóriajáték a cserkészethez hasonló ifjúsági mozgalmakból a betiltás időszakából, de térkép is a külföldi és kárpát-medencei magyar cserkészcsapatok elhelyezkedéséről létszámmal, logóval, aktuális elnökökkel. Előkerültek a Felnőttképzéshez kapcsolódó online képzés videó kapcsán felmerült kérdések és gondolatok is.

A felnőttképzést az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.