Minden, amit tudni akarsz a paragrafusokról – Civil jog, pénzügyek, pályázatok
A civil közösségek, cserkészcsapatok működésének és fejlesztésének egyik kulcsa a sikeres forrásteremtés. A forrásszerzés szerteágazó módszerei közül ebben a képzésben a pályázatokban rejlő lehetőségekről, a sikeres pályázás és lebonyolítás feltételeiről, ismérveiről lesz szó.
Általános alapelvünk, hogy a civil szféra számára rendelkezésre álló lehetőségek minél szélesebb körű kihasználása akkor valósulhat meg, ha a csapatok mögött valamilyen jogi személy is áll, így a hétvége első felében a civil szervezeteket érintő jogi és pénzügyi szabályozásokat vesszük sorra.A résztvevők a képzés alatt megszerzett tudás birtokában saját csapatuk operatív működését rendezettebb, átláthatóbb módon folytathatják, képet kapnak a Magyarországon elérhető pályázati lehetőségekről, és képesek lesznek átgondoltabban nekilátni a pályázás hosszú, ám eredményekkel kecsegtető folyamatának. Ezek együttesével könnyebbé válik a csapat fenntartása és elérhetőbbé a fejlesztése.
A hétvége során lehetőséget biztosítunk egyéni konzultációra, saját kérdések átbeszélésére, tisztázására, érdemes tehát már előre összegyűjteni a kérdéseiteket!
Jelentkezz április 1 éjfélig itt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe1mLRD2yR3q04SKaosJESIoAP9Gk6zMSXj-7wi8McSMuRlVQ/viewform
Mikor?
Április 12-14
Hol?
Kecskemét
Kiknek szól?
Azoknak a cserkészeknek, akik
- a csapatban a csapat jogi, pénzügyi helyzetéért, a szabályszerű működésért felelősek,
- akik szeretnék a csapatukat jogi, pénzügyi téren stabilabbá (szabályosabbá) tenni,
- akik számára kérdés, hogy egyesületet vagy alapítvány hozzanak-e létre,
- szerepet vállalnak civil szervezetben, de nem érzik naprakésznek a tudásukat (pl. Civil tv. változás, GDPR stb.),
- szeretnék pályázatírással támogatni a csapatukat.
Ki jelentkezhet (életkor, képesítés stb.). Kell-e előképzettség?
16. életévüket betöltött cserkészeket várunk. Előképzettség nem szükséges, de nem árt, ha nem riadsz meg a paragrafusoktól és az aprólékos, összetett munkától. Várunk olyanokat, akik már pályáztak és továbbfejlesztenék magukat, de olyanokat is, akik még csak a jövőben állnának neki a munkának. Ha elvesztél a jog és pénzügy útvesztőjében és kérdésed van, gyere el!
Hogyan zajlik majd a képzés? Gyakorlati vagy elméleti ismeretekre számítsak?
A képzés egy teljes hétvégét igényel, és egy alkalommal kb 30 fő vehet részt. Előadásokra, esettanulmányok átbeszélésre, saját kérdések tisztázására és kiscsoportos feladatmegoldásokra egyaránt számíthattok. Írjatok össze előzetes kérdéseket, így lesz a leghasznosabb számotokra!
Részletes tematika
Civil jogi ismeretek
- Mikor és miért érdemes civil szervezetet alapítani? Mi a különbség az egyesület és az alapítvány között – mi melyiket válasszuk?
- Vonatkozó jogszabályok és értelmezésük. Ha kérdésünk merül fel, hol keressük a válaszokat? Mi kell a törvényes működéshez, és hogyan értelmezzük kreatívan a szabályokat? („kiskapuk”)
- Mit tartalmazzon az alapszabály? Hogy néz ki a törvényes működés a gyakorlatban?
- Ki és hogyan gyűjthet 1%-t, mit jelent a közhasznúság?
- GDPR – mi vonatkozik ránk?
- Rutinhibák, tévhitek, „banánhéjak”, amin elcsúszhatunk
Pénzügyek
- Általános pénzügyi ismeretek: kötelezettségek, feladatok, nyilvántartások, könyvelés fogalma, pénzügyi bizonylatok fajtái, éves zárás stb.
- 1%, adománygyűjtés: eljárási szabályok, elköltés és beszámolás szabályai
- Költségvetés tervezés: bizonylatok, adózás, áfa, bevételek, beruházások, tárgyi eszközök, önkéntes munka értéke (pályázati szempontból), stb.
Pályázati lehetőségek és elméleti háttér
- A cserkészek számára releváns pályázati lehetőségek Magyarországon: Bethlen Gábor Alaphoz tartozók (NEA, NKA, Csoóri stb.), Tempus Közalapítvány (pl. Erasmus+). Pályázatkezelők és kollégiumok ismertetése. Ki és mire pályázhat?
- Hogyan pályázhatunk? A pályázati rendszerek ismertetése (EPER, WebForm). Mire figyeljünk, ha problémánk van, kihez fordulhatunk?
- A pályázati életciklus. Projektidőszak vs. tevékenység lebonyolítása; Tájékozódás és tervezés (szakmai és pénzügyi); Megvalósítás; Beszámolás; Lezárás (szakmai és pénzügyi).
Miért aktuális a téma? (fun facts)
- Ha a világon lévő civil szervezetek egy országot alkotnának, az ötödik legnagyobb gazdasági erőt képviselnék.
- Magyarországon jelenleg több mint 61 000 civil szervezet működik, ezeknek közel fele fogadhat adó 1%-t. A Tiéd köztük van?
- 2018-ban összesen 8,2 milliárd Ft értékben ajánlottak fel adó 1%-t civil szervezetek részére. Ha mindenki nyilatkozna, ezen felül még 4,5 milliárd Ft jutna a civil szektornak.
- 1 924 458 000 000 Ft àtudod ez mennyi pénz? Ennyi bevételt termelt a civil szektor 2017-ben Magyarországon.
- Tudtad, hogy a nonprofit nem azt jelenti, hogy nem termelhet bevételt a szervezet? És azt tudtad, hogy a civil nem egyenlő azzal, hogy amatőr? J
- Az Erasmus+ külföldi csereprogramokra közel 4 000 000 EUR támogatásra lehet pályázni Magyarországon, akár cserkészként is. Érdekel, hogyan?
Mit vihetsz haza a képzésről? Miért gyere el?
A képzést követőn már te is meg tudsz írni egy jó pályázatot.
Gyarapíthatod a kapcsolati tőkédet, és tudni fogod, kihez fordulj, ha kérdéseid vannak a témában.
Jó gyakorlatokkal, hasznos tippekkel, inspiráló ötletekkel gazdagodhatsz.