Újra cserkészek vették be a Rákóczi várat!

VIII. Tokaj-hegyaljai cserkész hadijáték és cserkésznap volt Szerencsen, 2019. április 27-én

A több mint háromszáz résztvevő péntek délutántól vasárnap délig tartó rendezvényen mindig egy történelmi keretmesén keresztül, neves alkalmat vagy személy életútját megjelenítve vesz részt az eseményen. Idén Rákóczi Zsigmondra, a dinasztia-alapítóra, egri várkapitányra, szikszói törökverőre, Erdély kormányzójára, majd fejedelmére emlékeztek, aki Szerencs városának birtokosa volt. További részletekről itt olvashattok.

A rendezvény első napján gyülekeztek a cserkészek a város szívében, a Rákóczi várkastélyban, amely egyben három napon át szállásukként is szolgált. A rövid megnyitó után a két csapatra osztott cserkészek felvonultak a szerencsi Árpád-hegyre, hogy történelmi számháború keretében mérje össze erejét a „török” és magyar had. Másnap kora reggel következett az egész városra kiterjedő számháború. A küzdelem az Árpád-hegyi fenyves és a Várkert között volt, majd a heroikus összecsapás a magyar hadak végső győzelmével zárult. A harcoló felek a polgármesteri köszöntő után, egy jó ebéd -gulyásleves és bukta- fölött megbékéltek, majd következett a délután a cserkésznap számos programjával.

A Huszárvár udvarát mesterségek jeles képviselői lepték el: gombász, zenész, gyógyszerész, rendőr mutatta be foglalkozásának alapjait. Aki akart, bepillantást nyerhetett a kovácsolás titkaiba, de készültek szép fasípok, bőrös ügyességek, csuhébábok is, valamint el lehetett merülni a sudoku és rejtvényfejtés örömeiben. Eközben a kicsik műanyag motorjaikon száguldoztak, aszfaltkrétával rajzoltak, vagy meghallgatták az Egri Vitézlő Oskola történelmi előadását. Lehetőség volt meglátogatni a helyi csokigyárat, ahol megtudhatták, hogyan is készül az eredeti szerencsi csoki. A Halász cukrászdában a Dobos torta készítést lehetett meglesni, majd az elkészült remekeket megkóstolni.  A Városismereti vetélkedőn a cserkészek bebarangolták a települést, majd Rákóczi Zsigmond tömlöcéből, mint szabadulószobából lehetett kijutni. A Levente lőtéren ez idő alatt folyt a légpuska verseny, mások a fenyvesben airsoftoztak. A várkertben a Bányai Lovas Iskola furfangos játékaival, valamint lovaival lehetett megismerkedni, buborékfocival nagyot mulatni, és a Kisvárdai Vitézek jóvoltából kard és lándzsavívást gyakorolni, íjászkodni, akadálypályán végig rohanni. Vacsora után folytatódtak a programok, a Zivatar Együttes húzta a talpalávalót a táncházhoz, de eközben kézműves foglakozások, szabadulószobák, lastertag, just dance táncshow töltötte meg az estét, amelyet látványos tűzzsonglőr show zárt be. Másnap minden csapat megkapta a Rákóczi Zsigmond címerével ékes cserkész emlékjelvényét, karkötőjét, és emlékborát a rendezvény részeként.

A hadijátékot az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.