Hogyan lehet hatékonyan lobbizni magunkért, ügyeinkért, közösségünk fejlődéséért? Ezekkel a témákkal is foglalkozott Esztergomban az első érdekérvényesítő tematikus továbbképzési hétvége, melyen 30 fő vett részt.
A Szónok Születik Retorikaiskola több módszertani játékot hozott, amivel a cserkészek betekintést nyerhettek a retorika tudományának világába. A szervezők négy modult hoztak, melyek segítségével több szempontból is fejlődhettek a résztvevők. Az egyik ilyen volt az öt perc alatt összeállított, másfél percben előadott beszéd. Ezeken kívül előadásokat kellett tartaniuk, különböző érzéseiket kellett szavakkal kifejezniük, majd ezt követően visszajelzést is kaptak az eddigi munkájukról.
Másnap délután érkezett a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány trénere, aki különböző cserkész szakmai kérdéseket hozott, amelyekben a cserkészeknek vitázniuk kellett az előre megállapított szabályok mentén. Több módszertani játékot hozott a tréner, amelyekből többet eltettek a repertoárjukba a vezetők.
Talán mindenkinek a vasárnapi Stratagem nevű országirányítási modellező játék okozta a legnagyobb kihívást; összesen hét órán keresztül ültek a táblák és a bonyolult gazdasági modellek fölött. A cserkészek ebben az eseményzáró játékban tudták felhasználni az érvelés és a vitázásban előző nap szerzett tapasztalataikat.
A képzést az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt támogatta.