Új tematikus programéve van az MCSSZ-nek. Tavaly a 30 éves újraalapítási évfordulóról emlékeztünk meg, év végén pedig az INDABA konferencia fő témáját a környezeti neveléssel és a teremtésvédelemmel foglalkozó ZÖLD munkacsoport határozta meg, s ebben a témában indult útjára az új programévünk. Merza Péter, Pí csst. (25.) a Humusz Szövetség alelnöke, természetvédelmi mérnök mondja el gondolatait a teremtett világ iránti felelősségünkről.
VL: Környezetvédelmi szakértőként sajátos komplexitásban tudod átgondolni, megélni a teremtésvédelem kifejezést. Mik a személyes meglátásaid?
Merza Péter: Néhány évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a fogalommal. A katolikus egyházban Ferenc pápa kezdte használni az öt évvel ezelőtt megjelent enciklikájában a Laudato si’ – azaz „Áldott légy” címmel, mely a közös otthon gondozásáról szól. Igazából akkor szembesültem azzal, hogy az egyház feje milyen mélyrehatóan foglalkozik ezzel a témával. Számomra ez nagyon szimpatikus volt. Azóta engem is ért sok olyan hatás, született bennem számos gondolat, amely mind tovább terelgetett ezen az úton. Gyerekkorom óta fontos nekem a természet ismerete, védelme, ezt a pályát választottam és most is ezen a területen dolgozom.
Ami számomra most a teremtésvédelmet jelenti, az a „minden mindennel összefügg” elve, hogy felelősek vagyunk azért a világért, amit ránk bízott a Jóisten. De vajon ezt a felelősséget hogyan tudjuk megélni a mindennapokban? Ezzel kapcsolatban nagyon sok kérdés, probléma, összefüggés jöhet szembe, melyek engem erősen foglalkoztatnak, szeretek elmerülni bennük és keresem a válaszokat, persze sokszor nem találom meg azokat elsőre.
VL: Ebben a témakörben mást-mást jelenthet egyénenként a teremtésvédelem. Van, akinek a körülöttünk lévő fizikai valóság az, ami elsőként a gondolataiba férkőzik, más a belső, lelki világunk féltése, védelme vagy gazdagítása miatt tűnődik ezen. Te hogyan raktad össze a csomagot?
MP: Ez egy nagyon összetett téma. A környezetvédelmet sokszor úgy értelmezzük, hogy azt szeretnénk megóvni, ami az életünkhöz fontos és elengedhetetlen. Ez a megközelítés az ember érdekei felől nézi a világot. Számomra a teremtésvédelem távolabbi fókuszról indít: nem csak az emberről szól, hanem minden teremtett élő és élettelen dologról, s mindezek összefüggéseit is próbálja felismerni. Ebben a nagy egészben magamra, mint Isten teremtményére tekintek, akit arra hív, hogy munkálkodjak Vele ebben a Föld nevű kertben. Azt figyeltem meg, hogy ha a mindennapi döntéseimben mérlegelni tudom: mi az, ami igazán fontos, akkor kevésbé materiális szinten élek. Onnantól kimondottan felszabadító érzés például nem megvenni egy új kütyüt, vagy egy agyoncsomagolt édességet.
VL: Ez a komplex szemlélődés megmarad „szentferencinek”, vagy valamiféle cselekvésre ösztönöz? Ugyan sokat rombolunk a környezetünkön, de vannak olyan beavatkozásaink, melyek építik azt. Hol van a helyes egyensúly? Melyek a jelenünk legnagyobb kihívásai?
MP: A környezetvédelem részben arról szól, hogy a materiális javakat próbáljuk megóvni, életben tartani. Ehhez képest a szentferenci gondolkodás túlmutat ezeknek a kézzelfogható valóságán, összetettebb és elvontabb annál. A teremtett világban benne értem az emberi kapcsolatokat, a saját belső jól létünket, az Istennel való közelséget. Ezeket mind ápolni, óvni kell.
Ami most robbanásszerűen uralja a közbeszédet a koronavírus-járvány miatt, az a saját egészségünk megvédése. Egyfelől, hogyan tudunk úgy jól lenni – lelkileg és fizikai értelemben is -, hogy közben szintén megóvjuk a körülöttünk lévőket. Közben előrelátható, hogy munkahelyek, vállalkozások kerülnek veszélybe, ágazatok csődbe. Az egészségünkön túl anyagi javaink értéke is mást jelent ma.
Mindez arra mutat, amelyről mi a Humusz Szövetségnél sokat beszélünk: a mértékletesség, és a szükségleteink valós megélésének fontossága. Ne vágyjunk olyan dolgokra, amik túlmutatnak a fenntarthatóságon! A kialakult helyzet arra lehet bizonyíték, hogy a gazdaságban nem sáfárkodunk jól az erőforrásainkkal; a fogyasztói társadalom mértéktelensége, a termelés maximalizálása, a világban tett utazások számának szaporodása arra mutat rá, hogy túlzásokba esünk mind egyénileg, mind közösségi értelemben. Ez a világjárvány annak következményeivel rádöbbenthet minket arra, hogy mi is az a mérték, amivel ha élünk, kicsit igazságosabb és egyenlőbb módon tudunk majd bánni a világgal és a körülöttünk lévőkkel. Takarékosabban és visszafogottabban kéne élnünk!
Ez nehéz üzenet azok számára, akik nélkülözésben élnek, azonban sok múlik rajtunk, tehetősebbeken, hogy ez megváltozzon. A relatív szegénység fogalmát ajánlom értelmezésre, amiről Ferenc pápa is beszélt, valahogy így: akinek van mit ennie, van hol álomra hajtani a fejét és van mit dolgoznia, az az ember már nem lehet szegény. Nekünk, akiknek ez megadatott, felelősségünk, hogy segítsük azokat, akiknek még ennyi sem jutott.
Nagy Emese
