Megkezdődött a nagyhét, a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. A lelki felkészüléshez ajánlunk most néhány tippet.
Virágvasárnappal megkezdődött a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Ezen a vasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztünk. A húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 5-én és 6-án ünneplik a nyugati keresztény egyházak.
A koronavírus-járvány miatt nem tartottak körmeneteket, erről tájékoztatott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Így „hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudtak bekapcsolódni a szentmisébe” – írták közleményükben.
A lelki felkészüléshez mi most két otthon is megnézhető filmet ajánlunk figyelmetekbe Kispál Gyuri atya felhívására, melyet az info-listán adott közre:
Ez, a Jézus Krisztus szupersztár!
A Jézus Krisztus szupersztár 1973-ban bemutatott Oscar-díjra jelölt amerikai musicalfilm Norman Jewison rendezésében, Tim Rice és Andrew Lloyd Webber azonos című rockoperájának adaptációja. A két főszereplőt, Ted Neeleyt és Carl Andersont 1974-ben alakításukért Golden Globe-díjra jelölték. A film Jézus életének utolsó pár napját mutatja be, modern látványvilág és képi eszközök segítségével, Júdás tragikus alakjára összpontosítva.
Nagypénteken pedig a Passiót nézzétek meg, melyet Mel Gibson rendezett. A film Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját jeleníti meg.
A filmek mellett hallagassátok meg Hodász András cserkész atyát, aki online lelki felkészítést tartott húsvétra, melyet itt érhettek el.
A családos cserkészeknek Barsi Balázs, Széchenyi-díjas ferences szerzetes ajánlott a nagyhétre családi liturgiát.
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!