Egy júliusvégi napon, nem sokkal felszállásuk előtt sikerült mikrofonvégre kapnunk a dzsemboris utazásokat erejükön felül szervező cserkésztesókat. Mire pedig elolvasod ezt az interjút, már éppen meg is érkeztek Koreába. Az előtábor helyszínéül szolgáló budapesti Ward Mária Gimnáziumban Végh Jánossal és Vörös Dániellel beszélgettünk.
Hány órával járunk most a felszállás előtt?
V. J. Hirtelen azt se tudom, milyen nap van és hány óra.
Végh János (32.)
Július 29., szombat este és lassan 9 óra.
V. J. Igen. Mi 8 óra múlva felkelünk, és elindulunk ebből az iskolából, és aztán 12 óra múlva fölszáll velünk a repülőgép.
V. D. Majdnem. Ugyanis kettőkor…, sőt háromkor lesz egy check-in. Úgyhogy először háromkor kelünk, aztán ötkor. Illetve mégsem, mert egy órakor jár le az vietnámi vízum, amit korábban kitöltöttünk. Tehát igazából egykor is fel kell kelnünk, hogy kifizethessük, mert ekkor száll le az egyik utazócsoportunk. Szóval egykor is felkelünk, háromkor is felkelünk és ötkor is felkelünk, és ki tudja, mennyit alszunk.
Nekik kellett a vietnámi vízum
És ez a 0-24 órás hektikus munkavégzés jellemzi az elmúlt heteiteket is. Hogyan képzeljük el, konkrétan mik voltak a legfontosabb feladatok?
V. J. A Magyar Dzsembori Csapat tagjai összesen 32 féle útvonalon utaznak, és egy egyhetes idősávban érkeznek be az előtáborba, majd indulnak innen tovább Koreába. Az volt a feladatunk múlt vasárnap óta, hogy a beérkező csoportokat fogadjuk, megnézzük, hogy megvan-e minden fontos iratuk, még egy kis felkészítést adjunk nekik az utazáshoz, és aztán útnak indítsuk őket. Az első csoport koreai idő szerint július 25-én reggel érkezett meg. Most, amikor beszélgetünk, már éppen átbillentünk a társaság felén, azaz a legtöbben már úton vannak, vagy már meg is érkeztek.
V. D. Szeretnénk mindenkinek adni egy kis felkészülési időt. Akik hamar kiutaztak, ők már Koreában hangolódnak egy kicsit a dzsemborira, akiknek pedig egy későbbi időpontra jutott repülőjegy, azokkal még itt Budapesten készülünk, mielőtt aztán megérkeznénk a dzsembori helyszínére.
Van valamilyen ritmus a napjaitokban?
V. J. Én éjfélnél hamarabb nem mentem aludni az elmúlt hétben, ellenben a legkésőbb kelés egy reggel 7-es volt. Vannak olyan rendkívüli megoldandó helyzetek, amikor az éjszaka közepén kell telefonálni, mert mondjuk valakinek járatmódosítása van. Volt olyan helyzet, amit hajnali fél 5-kor egy Romániába intézett telefonnal oldottuk meg. Máskor egy német call-centert hívogattam, megint máskor a Turkish Airlines-szal beszélgettem még éjfél után. Szóval ennyi embernél kiszámíthatatlan, hogy kinél történik esetleg valami, és ezeket a helyzeteket gyorsan kell lereagálni.
Néha azért a helyszínen sem könnyű eligazodni…
Mióta is készültök erre a dzsemborira?
V. D. Gyakorlatilag két és fél éve, de én jelenleg ezt az időszakot élem meg a legnehezebbnek. A nem-alvással a legnagyobb probléma, hogy fizikailag, mentálisan kimerülünk, mire odaérünk a dzsemborira. Ami fárasztó, az a folyamatos koncentráció: annyi adatot kell bevinnünk vízumokhoz, útlevelekhez vagy adatellenőrzésekhez, check-in-ekhez, de például belépőjegyeket is vásároltunk, hogy ilyenkor már hibákat vét az ember… De végülis minden összeáll. Sok segítséget kaptunk például korábbi dzsemborit megjárt cserkészektől.
Jól látható, hogy elmentek a határaitokig. Ugyanakkor 2,5 éve tart a folyamat, hogyhogy ennyi minden maradt a végére? Mi ennek a dinamikája?
V. J. Bármennyire is próbáltunk tervezni, sok minden maradt a végére. Azért azt látni kell, hogy mindannyian egyetem és munka mellett csináltuk mindezt a szervezést, és emiatt sok minden csúszott az előtábor idejére, ami még elintézendő. Másrészt az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy mondjuk hiába foglaltunk le egy szállást két hónapja, ha azt éppen most, az előtábor ideje alatt, már nem sokkal az odaérkezés előtt lemondják, és akkor itt kell újat foglalni. Vagy vannak olyan helyek, ez akár lehet egy kemping, vagy lehet egy vonatjegy is, amit csak rövid időn belül lehet Koreában megvásárolni. Japánban is hasonló a helyzet.
Úton…
Mindketten részt vettetek az előző dzsemborin is. Gondolom, ez döntő tényező volt akkor, amikor vállaltátok, hogy belevágtok szervezőként is.
V. D. Én alapvetően még az Eurojam-ben kezdtem az előző dzsembori után, ott IST-ként (International Service Team – egy nemzetközi cserkészprogram nagykorú segítőit nevezik így – a szerk.) funkcionáltam volna, csak aztán az a Covid miatt elmaradt, és így egy lezáratlan, üres projekt maradt mögöttünk. Úgyhogy bennem ez is ott volt, hogy jó lenne végigcsinálni egy ilyen projektet. Aztán, hogy a dzsembori csapatban CMT-ként (Contingent Management Team – egy kontingens vezetőségét nevezik így – a szerk.) tudok részt venni, ez plusz motivációt ad.
A csapat megjelenését szép, egységes arculat jellemzi
János?
V. J. Én sokkal inkább az előző dzsemborihoz kötöm az egészet. Elképesztő volt azt megtapasztalni, hogy miközben a világ állandóan a konfliktusoktól, erőszaktól és nehézségektől hangos, ott a dzsemborin együtt élhetünk, játszhatunk, beszélgethetünk, dolgozhatunk, különböző programokon vehetünk részt, a legkülönbözőbb nemzetiséghez tartozó, különböző vallású emberekkel. Van egy közös értékrendünk, valami, ami összeköt minket. Ez egy nagyon egyedülálló dolog, hogy 170 országból ilyen békességben ott vannak egymás mellett az emberek. Olyan országokból, amelyek nagyon nehezen jönnek ki egymással. És szerettem volna ezt újra átélni, és éreztem magamban elhivatottságot arra, hogy valamilyen szervezési dologban részt vegyek. Kikristályosodott bennem, hogy ami a legjobban vonz, az az emberek utaztatása. Ez egy nagyon izgalmas és összetett dolog, és minden fáradtság ellenére igazából egy nagyon jó feladvány, vagy agytorna. Elképesztően komplex rendszereket kellett létrehozni az adatok rögzítéséhez. Emellett egyáltalán ahhoz, hogy kitaláljuk, hogy kit hogyan vigyünk, kinek milyen jegyet vegyünk, mikorra, milyen csoportokba osszunk be… Hiszen nem csak az van, hogy kimegyünk a dzsemborira, és aztán hazajövünk, hanem vannak különböző utóprogramok, vannak egyéni igények, hogy ha már ott vannak Koreában, szeretnének eddig és eddig kint maradni. Ráadásul ennyi embert megfizethető áron utaztatni,, az szintén egy óriási kihívás. Az nyilván nem fért volna bele senkinek sem, hogy kibéreljünk egy külön repülőt. Mindezt szerettem volna megoldani. Most is szeretném megoldani. Ez hajt.
Milyen területen fejlődtetek, tanultatok legtöbbet?
V. D. Én többet is tudok mondani. Talán az első az a menedzsment része, hogy hogyan oldjunk meg dolgokat, hogyan vonjunk be embereket abba, hogy segítsenek, meglássuk azt az emberekben, hogy mi az, ami az ő olyan képességük, amiben hozzá tudnak járulni az adott projekt sikerességéhez. Mindenközben megbarátkoztam az Excellel, amiben nagyon-nagyon sok adatot át kell látni, komplexen értelmezni.
V. J. Igazából az időbeosztásában fejlődtem legtöbbet. Meg az Excel művészetében én is nagyon elmerültem. Aztán sokat tanultam még a légitársaságok működéséről, és bár kommunikációs területen dolgozom, a hatékony, precíz belső kommunikációról is sokat tanultam.
Bonyolult struktúrákat kell átlátni a helyszínen is…
Most már szépen látszik a munkátok gyümölcse. Viszont a dzsembori után még haza is kell jönni Dél-Koreából.
V. D. Ezt teljesen előkészíteni nem lehetett. Például rengeteg check-in lesz kint, az utóprogramok alatt is. Az utazócsoport-vezetők viszont már tudják a dolgukat, és tudják, hogy mikor hol kell lenniük. Meg addigra össze is csiszolódik ez a társaság, és gördülékenyebben fognak menni a dolgok, mint kifelé, jobban tudnak majd az emberek alkalmazkodni egymáshoz. De azért adminisztratív feladatunk még akad bőven.
Az utazás nyilván fontos és élvezetes is, de a lényeg azért maga a dzsembori. Nektek hogy fog kinézni a dzsemborinak egy napja?
V. J. A Csárdában fogok dolgozni részmunkaidőben, mellette az állandó munkahelyemre is bejelentkezem online, a maradék időben pedig dzsemborizunk!
V. D. Mivel gyakorlatilag az egész munkacsoportom a Csárdánál fog dolgozni, lehet, hogy beköltözök oda az egyik asztalhoz én is. Valószínűleg napi 3-4 órát a gép előtt kell majd töltenem, akár elkallódott csomagokkal kapcsolatban, bár reméljük, ilyen nem lesz, akár check-in-ekkel kapcsolatban, illetve mindeközben az utazócsoportok vezetőivel is fogok beszélgetni, készítve őket a feladatra. De nem csak erről fog szólni egy napunk. Mikor mindenki végzett a feladatokkal, remélem be tudjuk járni együtt a terepet, és mi is tudjuk élvezni a programot, ki tudunk kapcsolódni.
A magyar CMT (egy része) – még Magyarországon…
A tábor 12 napja után pedig indulnak az utóprogramok. Merrefelé jártok majd a környéken?
V. J. Igazából kevesebb lesz Koreában, mint Koreán kívül.
Tényleg?
V. J. Lesz Koreán belül két körút. Az ország több pontját, nemzeti parkját érinti. Lesz egy út Dél-Korea Csedzsu nevű szigetére. Ez egy népszerű üdülőhely. Ezen kívül megy kettő utazás Japánba, ez volt a legnépszerűbb úticél, emiatt ebből kettőt is indítottunk. Valamint megy egy út Vietnámba, egy pedig Indonéziába, Bali szigetére.
Szöul. Egyelőre madártávlatból
Mi az a gondolat, érzés, vagy élmény, amiért mentek? Aminek megtapasztalása nélkül nem szeretnétek hazatérni.
V. D. Az előző dzsemboriból indulok ki. Akkor az volt nagyon jó benne, hogy rengeteg új kapcsolatra tettem szert, és igazából ezt várom most is. Persze most mindez teljesen más lesz szervezőként.
V. J. Hagyom magam meglepni. Igazából nem volt sok időm gondolkodni azon, hogy milyen lesz a dzsembori. Talán így lesz a legjobb, hogy nagyon előfeltevéseim sincsenek, sem a programot illetően, sem a helyszínt illetően. Bízom benne, hogy sok egyedülálló élményre teszek szert.
Jó utat nektek és az egész Magyar Dzsembori Csapatnak!
