Author Archives: MCSSZ

Elkezdtük a 2018/2019-es tanévet új lendülettel és új tagokkal!  Míg a tavalyi év a megismerésről és megismertetésről szólt (sok helyre elutaztunk, sokatokkal találkoztunk, beszéltünk), idén szeretnénk lehetőséget adni…

 

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban rendeztek meg egy Rendhagyó Történelemórát és Interaktív Cserkésztörténeti Bemutatót. A tíz órakor kezdődő történelmi foglalkozáson az iskola 11. évfolyamának történelem fakultációs diákjai…

 

Diósjenőn ülésezett a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma 2019. október 4-6. között. Az ülést irányította a Magyar Cserkészszövetség Fórumának elnöke, Lendvai Lintner Imre és Dr. Virág András, az Összmagyar Cserkésziroda…

 

A Magyar Cserkészszövetség Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projektje kiemelt hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetben élő fiatalok kompetenciájának fejlesztésére. Szeretnénk, hogy a cserkészet, mint közösség – annak…

 

A mindennapokban gyakran vagyunk szereplői vagy szemlélői konfliktusoknak, vitáknak vagy akár egyszerű baráti beszélgetéseknek. Ezek során hatással vagyunk a körülöttünk lévő emberekre, így nem mindegy, hogy a saját…

 

Az első lépés: készíts bevásárló listát. Ha receptekre keresel az interneten vagy a szakácskönyvekben érdemes figyelni az adagokat, általában négy személyre adják meg az alapanyagok mennyiségét. Menjünk el…

 

A hatodik cserkészkerület egyik ismert arca, Pólya Viktor csst. (47.) a nyáron megjárta a világ egyik leghíresebb zarándokútját, az El Camino-t. A ciszterci rend által fenntartott Nagy Lajos…

 

Vasárnap délelőtt egyre többen veszik az irányt a budapesti belváros Kazinczy utcája felé. Ez a szűk kis utca világhíres szórakozóhelyeiről, fesztiváljairól, műemlék épületeiről és sokszínű kultúrájáról. Gyertek termelői…

 

Az akadémia rendes tagja, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. 1935-ben született Budapesten, 1958-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kutatóvegyészként. 1965-ben védte meg kandidátusi disszertációját, majd 1970-ben lett…