Kedves Cserkésztestvérek! Már harmadik hete maradunk otthon. Biztosan ti is érzitek, hogy ez nem is olyan egyszerű, hiszen egyre inkább kitavaszodik és egyre nehezebb nem kimozdulni. Az őrsi…
Egyéb
Készítettünk nektek egy 3 az 1-ben játékot. Miután többnyire a szobáinkban vagyunk kénytelenek eltölteni a következő időszakot, zárva vannak a játszóterek, a szabadulós szobák, a cserkészotthoni őrsiket is…
Az Észak-magyarországi cserkészkerület idei farsangi találkozója a közösségépítést, a kerület csapatainak élménydús találkozását, a közös élmények keretmesébe foglalását, a táncot, a közös étkezéseket és nagy beszélgetéseket tűzte ki…
Őszi műhelymunkán vettek részt a Segítő Tábor (SETA) oszlopos tagjai és azok társai Nagyveleg – Zirc – Csókakő térségében. A hétvége céljai közt szerepelt Magyarország tájegységének (Bakony) megismerése;…
Elkezdtük a 2018/2019-es tanévet új lendülettel és új tagokkal! Míg a tavalyi év a megismerésről és megismertetésről szólt (sok helyre elutaztunk, sokatokkal találkoztunk, beszéltünk), idén szeretnénk lehetőséget adni…
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban rendeztek meg egy Rendhagyó Történelemórát és Interaktív Cserkésztörténeti Bemutatót. A tíz órakor kezdődő történelmi foglalkozáson az iskola 11. évfolyamának történelem fakultációs diákjai…
Tényleg jobban hagyjuk itt a világot, mint ahogy kaptuk? Tisztában vagyunk azzal, hogy vezetettjeinkre milyen kihívásokat terhelünk? Törvényünk hatodik pontját helyesen tudjuk betartani? Van-e valós társadalmi hatása a…
Ha már nem vagy diák, de még nem dolgozol egy kivételes lehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmeteket, amelynek köszönhetően ingyen szerezhettek jogosítványt vagy vehettek részt nyelvtanfolyamon. A Magyar Cserkészszövetség…
Az V. Vadonlakó szakági tábor 2019. 06.27 – 07.05. között volt a Juliannamajor területén lévő Sztrilich Pál cserkészparkban. A tábor eseményeit két tábori résztvevő személyes beszámolója alapján mutatjuk…
asárnap délelőtt volt a találkozó a szegedi Árvízi emlékműnél. Innen indultak a cserkészek a táborhelyre. A táborhely megközelítése különösen izgalmas volt, mert a Boszorkányszigetet elöntötte a zöldár úgy,…









