Magyar Cserkész

Igazi magyar fejlesztés. Van benne egy kicsi szabadulószoba, városismereti séta, és képregényes, filmes ihletettség: ez a BIG kalandjáték-univerzuma, vagyis a Budapest Interactive Game, melynek terei ugyan Budapesten vannak,…

 

Ebben az évben is eljött az aranyméta verseny ideje. Ez a Liliom iskola régi hagyománya volt. Sokan azt hitték, hogy az új igazgató meg se fogja tartani idén,…

 

A 72 óra kompromisszumok nélkül októberi önkéntes akció szervezői még a hét végéig várják, hogy felismerd magadban a jövő nagy logisztikusát, rendezvényszervezőjét, multitasking bajnokát! Itt a lehetőség, hogy…

 

Zsemle kissé fázott a hajnali hidegben. Rég kapott már levelet Ritától, de régen ha beszélni akartak, mindig iskola előtt találkoztak. A suli előtti buszmegállónál volt egy régi telefonfülke,…

 

Új sorozatot indítunk az Agytorna című rovatunkban. Ez pedig a Kvíz, amelyben kérdéseket teszünk fel, amellyel tesztelhetitek tudásotokat. A kérdések mindig valamilyen cserkészek számára érdekes témakörből kerülnek ki. Ezeket…

 

Csaknem 100-an vágtak neki az 25. országos cserkész népdaléneklési, népzenei, vers- és mesemondó versenynek. Az ország és a Kárpát medence minden szegletéből érkeztek indulók a Budai Ciszterci Szent…

 

Mehetsz tanulni a robotikáról, elektronikáról, programozhatsz, mindezeket variálva is alkalmazhatod. Itt kísérleti jelleggel vághatsz lézerrel, vagy varrhatsz a legkorszerűbb eszközökkel. Hozd ki magadból a feltalálót! Alkotó tér nyílt…

 

A XXII. Országos Cserkészbálon minden a Star Wars körül forog. Biztos lehetsz benne, hogy bármikor eléd toppanhat a Sötét Lovag, mert hiába remélted, hogy „Énvagyokazapád” örökké eltűnt a…