Az első világháborúban vesztes Központi hatalmak részeként az Osztrák–Magyar Monarchia azt a „büntetést” kapta a győztes Antant országoktól, hogy területét felszabdalva gyengíti további hatalmát. 1920. június 4-én kötötték meg a trianoni békeszerződést Magyarországgal: át kellett adnia Romániának Erdélyt és a Partiumot, a délszláv államnak a Délvidéket, Csehszlovákiának a Felvidéket és Kárpátalját, a saint-germaini békeszerződésben meghatározott területeket pedig Ausztriának. Kisebb magyar területeket kapott Lengyelország és Olaszország is. Grynaeus András cst. (205.) történészt kérdeztük.
VL: Mik azok a körülmények, amelyek a magyarok veszteségeihez vezettek?
A háborút az Osztrák–Magyar Monarchia viselte, viszont a békét már Ausztria és Magyarország kötötte. Mit jelent ez? Magyarország kihagyta az a lehetőséget, hogy jogi értelemben a Monarchiára mutasson a háborús vétkek miatt. A Károlyi-kormánynak volt egy elhibázott döntése, hogy Magyarország is kössön fegyverszünetet az Antanttal. Bár november 3-án a Monarchia fegyverszünetet kötött, néhány napra rá a magyar vezetés is kiharcolja a „magyar” fegyverszünetet (1918. november 7., Belgrád). Ezzel elismerve azt, hogy részt vett a világháborúban.
VL: Jelentős külpolitikai befolyása pedig nem volt az addigi eseményekre.
Arről lehet vitatkozni, hogy mennyi volt – de nem sok, az biztos. De ha a magyarok vesztes országként szerepelnek, akkor a Monarchia korábbi részeként Csehszlovákia is úgy járhatott volna, mint mi. Ehhez képest ők kapták meg a Felvidéket. Csendben kivárták a döntést, nem jelentkeztek be a fegyverszünetért. Sarkosan fogalmazva a magyarok és az osztrákok vitték el az egész „balhét”. Ausztria ugyanis legalább akkora károkat szenvedett, mint Magyarország; elveszítette az ipari területét, Csehországot, a mezőgazdaságit, Magyarországot, tengerparti területét, Trieszt környékét, emellett Tirolt. Maradt neki az Alpok egy része, ami akkoriban még semmire sem használható, és a Duna völgye. Ekkor alapozódik meg az Anschluss elképzelése, odacsatlakozni Németországhoz, ami aztán majd Hitlerrel ér célba.
VL: De ekkor még megtiltották nekik a csatlakozást.
Igen, mind a németekkel, mind a magyarokkal. A húszas-harmincas években az osztrákok nyomorban is élnek, azért sem véletlen az, hogy amikor Adolf Hitler szorgalmazza a csatlakozást a világválság leküzdésében jóval előrébb járó németekhez, lelkesednek érte.
VL: Fejtsd ki, miért ott húzták meg a határokat? Milyen történelmi, nemzetiségi előzményei lehettek?
Tisztán nemzetiségiről nem beszélhetünk. A béketárgyalás során az utódállamok (Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia) politikusai ügyesen helyezkedtek, és megpróbálták azt bemagyarázni és elhitetni, hogy ezeken a területeken az ő népük lakik.
VL: Annyiban igaz ez az állítás, hogy a Monarchia területén sok nemzetiség élt kisebb-nagyobb csoportokban a magyarokkal együtt.
Így van, az az alapvető problémája a dolognak, hogy egyszerűen nem lehet jó békét kötni, mert a Kárpát-medencében nincsenek egyértelmű etnikai határok. Ennek oka, hogy a török hódoltság után, az 1700-as években belső vándorlással és betelepítésekkel pótolták a népességet, a munkaerőt az elpusztult területeken. Így lett az Északi-középhegységből „ősi szlovák terület”, a románok a Tisza vonaláig álmodták meg magukat, a szerbek pedig Pécs–Baja vonalig nyújtózkodtak volna. Ehhez képest nem is jártunk olyan rosszul, mert „csak” Nagykároly – Gyula környékén húzzák meg a határt, északon pedig megmaradt nekünk a hegységek délre eső vonulata. Emellett a legfontosabb vasúti útvonalainkat is viszik az utódállamok, köszönhetően az Antanttal ápolt viszonyuknak. A Monarchiának pókháló-szerű vasúti hálózata volt, aminek egy fontos körgyűrűje a szétszakadás után éppen a trianoni határokon kívülre került, ott van ma is. Így alakult az, hogy ma Pécsről Szegedre Budapesten át kell vonatozni, noha nincsenek messzebb egymástól, mint 180 kilométer. Nyilván Jugoszlávia és a többiek jól jártak egy, a határuk mentén futó vonallal mind kereskedelmileg, mind katonailag.
Van-e más ország Ausztrián és Magyarországon kívül, amely hasonló veszteségeket szenvedett el?
Van, ez Törökország, az akkori Oszmán Birodalom. Európából csupán Isztambul marad meg nekik, emellett ázsiai területeiknek jó részét is „elbukták”. Az 1920. augusztus 10-én aláírt sèvres-i béke értelmében elvesztette területének több mint 70 százalékát. Pontosabban, csak bukták volna, mert amint megszületik az első döntés a törökök fellázadtak és fegyvert ragadtak, élükön Mustafa Kemallal, a későbbi Kemal Attatürk vezérrel. Az észszerűtlennek tűnő, az Antanttal szemben vívott magányos szabadságharc mégis sikeres lett, és megkapták a ma ismert területeiket.
VL: A háború végére már túl nagy veszteségek voltak, félő volt egy kiújuló harci állapot?
Gondoljuk csak el, mit mondana mondjuk az angol miniszterelnök a választóinak: „jó, hogy itthon vagytok, de akadt egy kis gondunk a törökökkel, vissza kéne menni…” Ez kommunikálhatatlan, ezért inkább kiegyeznek. Az viszont nagyon izgalmas és elgondolkodtató, hogy a törökök ezt meg merték lépni! Felmutatták az erejüket, és eredményt értek el vele.
Magyarországon egyetlen példa volt erre: Sopront és környékét kellett volna átadni az osztrákoknak, de a helyiek nemet mondtak rá. Kirobbant a Nyugat-magyarországi felkelés, aminek eredményeként a helyiek népszavazáson dönthettek a Magyarországhoz tartozásukról.
VL: Ezen a területen pedig jelentős németajkú népesség lakott, a felkelőkhöz bosnyák és albán önkéntesek is csatlakoztak.
Azokon a Magyarországra szavazó Vas-megyei településeken amik „ide” szavaztak, horvátok laktak. Ők nem kértek Ausztriából, a magyarokat választották. E szavazás érdekes következmény az is, hogy a Sopronhoz tartozó Brennbergbánya települést ma három oldalról veszik körbe Ausztria.
VL: Mik azok a tévhitek, amik Trianon kapcsán elterjedtek a közeli történelemben, pro és kontra?
Ehhez annyit még érdemes hozzáfűzni, hogy a legtovább zárolt diplomáciai dokumentumok mostanában válnak nyilvánossá és kutathatóvá. Persze iszonyatosan nagy mennyiségű legenda forog a témában. Ablonczy Balázs történész Trianon legendák című könyvében ezekkel próbál leszámolni, például az elvesztett vasútvonalakról beszél, meg arról, milyen szerepe volt Georges Clemenceau egykori francia miniszterelnöknek, a trianoni békediktátum egyik kimunkálójának a folyamatok alakulásában. Ugyanis a legenda szerint a menye magyar származású volt, de rosszban volt a fia feleségével és emiatt is pörkölt oda a magyaroknak. Elterjedt legenda volt az is, hogy patakocskákat hajózható folyamnak jegyezték be Trianonban, mint például a Sátoraljaújhely megmaradt és elcsatolt része között futó Ronyva patakot. De ilyen nem történt, viszont jól hangzik…
VL: Mi lett volna ha… kérdésünk következik: A korszakban megerősödő nemzeti öntudatra ébredések, a világban történő gazdasági változások felborították a (gyarmattartó) Európát, a kialakult nagyhatalmak meggyengültek, borítékolható volt a változás. Trianon nélkül is szétesett volna Magyarország?
Annyi bizonyos, hogy a XIX. században megjelenik a nacionalizmus, ami akkor nem egészen azt jelentette, amit ma szokás érteni alatta. Minden népnek joga van saját országhoz – ez az eredeti jelentése. A folyamat eléri az 1800-as évek második felében a közép- és délkelet-európai népeket, mindenki – beleértve a magyarokat is – arról álmodik, hogy etnikailag egységes területeket tudjon magáénak. A dolog persze nem működik, hiszen soknemzetiségű területekről van szó, de az ötlet megtetszik a nagyhatalmaknak.
Azért is fontossá válik a térség széttöredezettsége, mert időközben létrejött Szovjet-Oroszország, amitől Európa félt. Nekik direkt jó az, ha a Balti-tengertől Görögországig egy kisországokból álló gyűrű, egy védelmi övezet jön létre. A tárgyalások korábbi szakaszában is megmutatkozott ez az önvédelmi szándék: először egységes szláv országban gondolkodtak, benne a csehekkel, szlovákokkal és a déli szlávokkal. Aztán a szovjetek megerősödése miatt erről letesznek, azt gondolják, a szláv testvérek könnyen egymásra találhatnak. Ezért lesz két szláv ország: Csehszlovákia és Jugoszlávia. Még arról is gondoskodnak, hogy a mai burgenlandi területeket Ausztriához csatolják, hogy ne legyen átjárás a két terület között.
Milyen lesz a 50 év múlva a határon túli magyar közösségek helyzetet? Léteznek-e még, vagy az asszimiláció visszafordíthatatlan folyamat?
Jósolni nem tudok, viszont ez jórészt rajtunk is áll. Cserkészként pedig a kisebbségi területeken működő cserkészszövetségek, vezetők, egészen az őrsvezetők munkáján múlik, hogy a helyben működő közösségeket életben tudjuk-e tartani, értékközpontú tudásátadással támogatva őket. Ami pedig izgalmas kérdés, hogy az európai politika milyen irányba megy a következőkben. Napjainkban Székelyföld területi autonómiája is szóba került, kérdés, lesz e érdemben jogi következménye. Vagyis ezek a területek kapnak-e Románián belül – egységét nem sértve és törvényes rendjét betartva – részleges önállóságot – 100 év után. Vannak erre működő példák Európában, a dél-tiroliak, a dániai németek, vagy a finnországi svédek esetében.
Szerző: Nagy Emese
