Tavasszal a kiszámíthatatlan időjárás sok meglepetést rejtegethet még egy tapasztalt túrázó számára is, ezért a legjobb, ha mindenre fel vagyunk készülve – vagy legalábbis megtesszük a tőlünk telhetőt.…
Vezetők Lapja
A miskolci cserkészek tavaly nyáron több programot is szerveztek az ott élő ukrajnai menekülteknek. Jernei Péter cst. (784.), a II. cserkészkerület elnöke beszélt az élményekről, a közös nyelv…
A növekedési kabineten belül fel szerettük volna mérni, hogy milyen a mozgalomban lévő aktív segédtisztek helyzete. Ehhez összeállítottunk egy kérdőívet, mellyel több mint 100 cserkésztestvért sikerült elérnünk. A…
„Az V. Dél-Alföldi Cserkészkerület Nagytáborára 2022-ben, 12 évvel az előző KENT és több év szervezés után ismét sor került. A tábor létszáma 370 és 410 fő között mozgott,…
Az orosz-ukrán háború kitörése óta vannak cserkésztestvéreink, akik menekültszállásokon, gyermekotthonokban önkénteskednek. Többen most, fél évvel később is jelen vannak ezeken a helyszíneken, és heti vagy napi rendszerességgel foglalkoznak…
Fákat ültetett a 2. Sík Sándor Cserkészcsapat vándor raja. A „10 millió fa” kezdeményezés keretében 3 fát ültettek el a cserkészek a Törökvész úton, az MCSSZ székházának közelében.…
Kedves Cserkésztestvérek! A közelmúltban meghozott kormányzati intézkedések lehetővé teszik, hogy tovább egyszerűsödjön a cserkészprogramokhoz kapcsolódó járványügyi protokoll. A továbbiakban nem szükséges védettségi/oltási igazolvány a cserkészprogramokon történő részvételhez. Emellett…
Kedves Cserkésztestvérek! Az elmúlt bő egy hónap rendkívül intenzív fertőzési hulláma csillapodni látszik. Ez lehetőséget ad arra, hogy a zárt térben szervezendő cserkészprogramokat is lazább keretek között tudjuk…
A Fészek Gyermek- és Ifjúságvédelmi Munkacsoport 2019 végén alakult azzal a céllal, hogy a gyermekvédelmi nevelést és tudatosságot segítse a cserkészmozgalomban. Ismerd meg az egyre bővülő csapat tagjait,…
Kedves Cserkésztestvérek! Közös célunk, hogy a járványhelyzet adta kereteket figyelembe véve közösségeinkben minél teljesebb cserkészmunka folyhasson. Ezek részeként pedig minél több cserkészprogram, portya, hétvége valósulhasson meg, és az…