Együtt könnyebb hatékonyan dolgozni

Szeretnénk ha még többen, jobban bele látnának az MCSSZ munkájába. Ezért egy riport sorozatot indítunk, amelynek keretében bemutatkoznak az irodában dolgozók. Most Fábry MárTon (205.) szakmai asszisztenst kérdeztük a feladatairól.

VLMi a feladatod a Szöviben?
Szakmai asszisztensként dolgozom. Az én faladatom a régi Magyar Cserkész újságokat, egyéb régi kiadványokat, valamint a postán vagy személyes úton érkező és a titkárságon iktatásra kerülő anyagokat szkennelni, archiválni. A régi kiadású Magyar Cserkész és a Vezetők Lapja nálunk meglévő lapszámait már sikeresen be is fejeztem, az érdeklődők számára elérhető az interneten keresztül is. Épp arra készülök, hogy korábbi táborozási engedélyekkel kapcsolatos iratanyagot hasonlóképpen archiváljam, segítve ezzel az Országos Táborozási Vezető munkáját.

VLSzabadidőben milyen feladatokat vállalsz a cserkészetben?
Folyamatosan haladok a vándor próbák letételével, az előző évben szereztem meg az utolsó vándor próbához kapcsolódó „diót”.
Ezen belül a próbarendszer három területének megfelelően, minden évre kiválasztottam egy-egy feladatot őrsvezetőmmel egyeztetve, mind megismerés, mind tevékenység terén.
Ezek a heti rendszeres testmozgás, havi két kulturális programon való részvétel, havi egy egészségnap.
Csapatprogramokon veszek részt (pl. fogadalomtételen és a csapatkarácsonyon).
A kisebbeket és a vezetőket azzal segítem, hogy 7 éve kcs táborokban GH-zom. Konkrétan a konyhán dolgozom, kuktaként.
Anyagokat gyűjtök a csapattörténetéhez, mivel én archiválom az Magyar Cserkész újságokat és a Vezetők Lapját a Szövetségben. Remek olvasnivalóra akadok olykor.
Felléphettem az I. Cserkészkerületi Táborban, ami idén Csokonyavisontán volt. Itt Csepregi Mártonnal és barátival zenélhettem együtt, nagyon nagy élmény volt. Én kísérhettem marimbán az énekeseket, a többi zenésszel együtt. A meglepetés koncerten adtuk elő közösen a „tábor dalát”, a CS-vitamint, ami igen nagy sikernek örvendett.
A saját vándor korosztályú őrsömmel ritkább időközönként, kb. negyedévente találkozom.

VLVan-e ezenkívül egyéb önkéntes tevékenységed?
A Magyar Cserkészszövetség tavaly is „cipődoboz akciót” szervezett, Hoffmann Ferenc cst. (118.) vezetésével, mellyel a Szent Ferenc Alapítvány erdélyi otthonaiban lévő gyerekek számára gyűjtöttünk adományt.
Közösen a Három királyfi, Három királylány mozgalommal, ajándék dobozokat készítettünk a rászoruló gyermekek részére. Jó érzés volt önkéntes munkánkkal segíteni az érintett gyerekeket, a Magyar Cserkészszövetséget képviselve. Jobb adni, mint kapni. Tudjunk egymásnak szeretetet adni!

VLMi a mottód?
„Tudjunk úgy segíteni egymásnak, hogy kölcsönösen örömet okozunk” a közös munkáinkban. Együtt könnyebb hatékonyan dolgozni a mindennapjainkban. Ez a nagy titok kulcsa a jó, és jól működő munkáinkhoz.