Alternatív forrásteremtés képzés – Hajdúnánás

2018. november 17-én Hajdúnánáson, a II. és IX. cserkészkerület vezetői konferenciáján a délelőtti idősávban lehetőség volt megtartani az első Alternatív forrásteremtés képzést. Célja szemléletformálás, ötletadás és már bevált jó gyakorlatok gyűjtése volt a jelen lévő cserkészvezetők, pénzügyekkel foglalkozó segítők tapasztalataiból.

Alternatív Forrásteremtés című előadásban Pólya Viktor rávilágított számtalan olyan szempontra, melyre érdemes odafigyelni, ha a csapat fenntartható működéséhez és tevékenységeihez forrásokat kíván biztosítani. A képzés során a résztvevők segítségével átbeszélték, ténylegesen mire van szükségük a csapatoknak, az milyen célt szolgál, és a cél elérését milyen források bevonásával érhetik el. Részletesen tárgyalták a források típusait és az eredményes forrásszerzéshez szükséges szakaszokat felkészüléstől a gyakorlati megvalósulásig.

A programok a Lépj át a határaidon! projekt finanszírozásában valósultak meg.