Régi álmuk vált valóra: regényt írni a cserkészetről. Évekig dédelgették a történetet, mígnem a járvány miatt a karanténban bőven lett idejük a könyvre, ami hat hét alatt készült el. A Viharlámpa Fénye című ifjúsági kalandregény egy képzeletbeli őrsvezető-képzőbe visz el minket, ahol bibliai történetek elevenednek meg – az egyiptomi kivonulás résztvevői lehetünk. A szerző Papp Román (csst.) feleségével, Gazdag Nórával (csst.) és fiukkal, Papp Rolanddal együtt találták ki a történetet. Így szól a könyv ajánlója:
„Tudod mi a közös Steven Spielberg, Michelle Obama, Szent-Györgyi Albert, Neil Armstrong, Katalin Cambridge hercegnéje, Bill Gates és Bálint gazda életében? Mindannyian átélték, hogy mit jelent cserkészként egy jó közösséghez tartozni, és megtanulták megállni a helyüket a világban. Életrevaló, önálló, egyenes felnőtté válni – erről szól A Viharlámpa Fénye, egy cserkészregény, ami ma játszódik, mégis visszarepít a sokezer évvel ezelőtti múltba.”
VL: Az első 30 oldal elolvasása után azt mondhatjuk, hogy ez az ifjúsági regény jó karaktereket szerepeltet, és már az elején lehet remélni, hogy a jellemfejlődés is megadatik számukra. Ami viszont magyarázatra szorul, hogy miért éppen a „titkokkal övezett” vezetőképzés témáját választottátok?
PR: Az előzményhez hozzátartozik, hogy mi aktív cserkészek leginkább a VK-kban voltunk. Ketten, Nórával összesen 22 VK tábort láttunk belülről, ami meghaladja a csapattáboraink számát. Nem ma kezdtük a cserkészetet. Nóra 1988-ban tett fogadalmat még az illegalitás idejében, én pedig ’89-ben. A legtöbb időt az őrsvezetőképzésben töltöttük, nekünk ez egy fontos és jól ismert terep. Ki kell emelni, hogy semelyik létező VK titkát nem lőttünk le, mivel a regényben szereplő világ nem egy meglévő, működő VK-t idéz. Nagyon sokat gondolkodtunk a keretmesén, a poénokon, a mi titkainkon, és egy új rendszert építettünk fel. Azt gondoljuk, hogy így nem sértjük a VK titok-rendszerét, és megtaláltuk azt az egyensúlyt, amivel a cserkészek egy izgalmas világba tudnak bepillantani, de mégsem pont abba, ami esetleg várhat rájuk a későbbiekben.
Két másik oka is van annak, miért a VK-ra esett a választásunk: a képzési rendszer kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy zanzásítva ugyan, de bemutassuk a cserkészetet, elmagyarázva az alapelveket, módszereket, célokat. Erre a csapattábori környezet nem elég alkalmas. A másik okot a VK-keretre a regény dinamikája adja, hiszen így olyan gyerekeket tudtunk összehozni, akik azelőtt nem ismerték egymást, a történet során össze kell csiszolódniuk, ki kell alakítsák a saját helyüket a csoporton belül. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a cserkészet nem csupán egy természetjáró vallásos mozgalom, hanem egy nagyon vagány ifjúságnevelő közösség, ahol a jóság és a vagányság párban jár. Ez az egyik legfontosabb üzenetünk azoknak, akik talán először ebből a könyvből hallanak rólunk.
VL: Izgalmas munka lehetett ezt a rendszert kitalálni, a különféle mozaikokat újra rakni, máshogy használni. Bár az is lehet, hogy az elmúlt évtizedekben sem történhetett ez nagyon másként azok körében, akik a VK-k megújításán dolgoztak, az ilyen-olyan irányzatokon törték a fejüket. A különbség az, hogy ti regénybe foglaltátok mindezeket.
PR: Pontosan így van! Valóban az elmúlt 31 év tapasztalatai alapján megfogalmazódott gondolataink ezek; mit gondolunk a cserkészetről, szerintük hogyan lehetne ezt igazán jól csinálni. Mindezt egy fordulatos kalandregénybe dolgoztuk bele. Alapvetően a magunk örömére kezdtük el az írást, nem volt semmilyen szándékunk vele, csak játéknak indult. Közben ráébredünk, hogy ez a történet többre érdemes, mint hogy csak a fióknak írjuk.
VL: Kinek van közületek hivatásos írói tapasztalata, vagy egyszerűen csak írói vénája? A szövegből kitűnik, hogy gyakorlott alkotó munkája.
PR: 25 éve újságíró vagyok, egy szakmai magazint adunk ki ketten a feleségemmel. Erre a tapasztalatra alapozva mertem belevágni, ami nem szokatlan dolog, sokan kezdik újságíróként az írói pályát.
VL: Meséljetek egy kicsit a történetről.
PR: Ott kezdődik a kaland, hogy különböző cserkészcsapatokból megérkeznek a gyerekek az őrsvezetőképzés helyszínére. A főszereplő, Zsigmond (Zsilett) kicsit “koca cserkész”, aki nem szokott a nomád táborozáshoz, itt viszont belecsöppen egy számára idegen világba. Idővel felveszi a ritmust, egyre jobban élvezi a tábori körülmények adta kihívásokat. Mindeközben a keretmese a zsidók Egyiptomból való kivonulásáról szól, ami nagyon jól kiegészíti az erkölcsi mondanivalót, megalapozza és hátteret biztosít a tábornak. A bibliai történet modern keretekbe helyezve személyes történetükké válik, időnként össze is mosódva a valósággal. Különféle kalandokon, konfliktusokon keresztül végül barátságok és szerelmek is szövődnek. A regény végére egy nagyon jó kis csapat alakul ki, akik úgy mennek haza, hogy már egész más világlátással, és élethez való hozzáállással rendelkeznek.
A regénynek sok síkja, szintje van: akár egy 9 éves gyerek is élvezettel olvashatja, de nem kevésbé érdekes egy felnőtt VK kiképző számára sem. A legfontosabb aspektusa mégis az erkölcsi mondanivaló, a jellemfejlődés, ami a cserkészet eredeti céljával van összhangban. Nem mellékesen egy kívülálló számára, vagy akár szülőnek is érdekes lehet, hogy megtudja, mit csinálunk a cserkészetben, mi miért van, mire építkezünk.
GN: A könyvben a cserkész lányok szerepére is külön fel szeretnénk hívni a figyelmet, akik karakán, önálló személyiséggel rendelkező, belevaló lányok. Azt tapasztaljuk, hogy a cserkészet olyan lányoknak jelent vonzó elfoglaltságot, akik nem félnek bakancsot húzni és a földön aludni. A történet során folyamatosan erősödik a szerepük, egyre inkább ők lesznek azok, akik alakítják a dinamikát, annak ellenére, hogy a főszereplő egy fiú.
Nem csak egyéni jellemfejlődésről beszélhetünk, hanem a tábor során a közös cserkésztudásukban, a vezetővé válásukban is végigkísérhető egy építkező munka. A történet során a kiképzők egyre hátrébb húzódnak, a jelöltek lépésről lépésre önállóbbá válnak. A felelősségvállalásra, az önállóságra nevelésre nagy hangsúlyt helyeztünk.
Úgy gondoljuk, hogy A Viharlámpa Fénye szemléletformáló hatással lehet, ráirányítva a figyelmet a cserkészet eredeti céljára: helyes erkölcsi elvekkel rendelkező, önálló embereket nevelni.
Itt találjátok a könyv facebook oldalát és a honlapot.
Szerző: Nagy Emese
Kedves Csapatparancsnokok!
Forrásteremtési lehetőséget szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani.
A Viharlámpa Fénye című cserkészregényt felajánljuk a csapatoknak bizományos értékesítésre 35% (1260,- Ft haszon példányonként) árréssel a november-decemberi időszakra. Karácsonyi vásárok (online vagy hagyományos) újdonsága lehet a könyv, ami népszerűsíti a cserkészetet, ráadásul tartalmas és szórakoztató olvasmány. Keménytáblás, igényes papírra van nyomtatva, ajándéknak is tökéletes. A könyv fogyasztói ára (a hátoldalon feltüntetve) 3780,- Ft. Ebből 5% az Áfa, a nettó árból kapjátok a 35% kedvezményt.
A kiadónál, Veresegyházon lehet átvenni a könyveket, és majd ide is kell visszahozni az el nem adott példányokat.
A csapatparancsnok által aláírt megrendelő ellenében, telefonon vagy emailben egyeztetett időpontban, szállítólevéllel adjuk ki a könyveket.
Legkésőbb december 2-ig át kell venni a megrendelt könyveket, később már nem tudjuk garantálni a kiszolgálást!
Az elszámolás január végéig történik, ami addig nem érkezik vissza a kiadóhoz, azt leszámlázzuk.
A megrendelt könyvek darabszámának 5-tel oszthatónak kell lennie. Ennek oka, hogy ötösével vannak csomagolva, és így lehet a sérüléseket legjobban elkerülni. Vissza akárhány sérülésmentes könyvet lehet hozni.
További információ, megrendelés: landra@landra.hu.
Jó munkát!
Landra Kiadó