Fotós távképzés – online tréning cserkészektől

Ha érdekel a fotózás, de még nagyon kezdő vagy, akkor ezt a képzést neked találták ki. Az alapoktól vesszük végig 7 lépésben, megismerkedhetsz a telefonos és fényképezőgépes fotózással, képszerkesztő programokkal, és praktikus tippeket is megosztunk veletek. Egy jó kiindulási pont lehet számodra, ha még ismerkedsz a műfajjal.

Miről lesz szó?

A kurzus célja, hogy a résztvevők egy alapszintű fotós tudást szerezzenek, amit kamatoztathatnak a csapatuk/közösségük rendezvényein, táborokban, a számukra elérhető eszközök segítségével.

A képzés során 7 modulon megyünk végig, ismertetjük a fotózás alapjait, hogyan fényképezhetünk jól telefonnal vagy fényképezőgéppel, ezt követően hogyan válogassuk le az elkészített képeket, milyen nehézségekkel nézhetünk szembe és végül hogyan érdemes mindezt közzétenni. A modulok nem szorosan kötődnek egymáshoz, de érdemes az elejétől végig haladni rajtuk. A kurzus során néhány egyszerű feladatot kell majd elvégezned, hogy a gyakorlatban is kipróbáld mindazt, amit tanultál. Ha mindent leadtál, a képzés vezetőjétől kapsz majd egy rövid értékelést. A képzés elvégzéséről szóló okleveled a következő hétfőn kapod meg e-mailben.

A programot 15 éves kortól ajánljuk. Jelentkezni itt tudsz.

Az esemény az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt keretében valósul meg.