Kagylós Találkozó 2017

Idén is megrendezésre került a segédtisztjelöltek által a Kagylós Találkozó. A rendezvénynek a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium adott otthont 2017. február 3-5. között.

A hétvége során számos, nagyon izgalmas programon vehettünk részt sok-sok kagylós cserkésztestvérünk társaságában. Sokaknak a hétvége egy pihentető termálfürdőzéssel indult, mások éjszakába nyúlóan együtt társasoztak. Akik pedig közös moziélményre vágytak, a Filmklub keretein belül megtalálhatták, amit kerestek. Szombaton, reggeli után a kalandvágyó kagylósok a paintball pályán küzdhettek meg egymással, de akiket inkább a kézműveskedés vonzott, azok betekintést nyerhettek a fazekasság rejtelmeibe.

DSCN0693

Délután kagylósok szállták meg Budapest utcáit Mr. X után kutatva, a főzés kedvelői pedig profi szakemberek és felszerelések segítségével csapatokban főztek végig egy-egy három fogásos menüsort, amit utána közösen el is fogyaszthattak. Az este folyamán is a jó hangulaté és a kikapcsolódásé volt a főszerep, amihez hozzájárult a táncház, táncverseny, sör-craps, Bikini fenék, az újabb társasjáték-partik, a nagyon közkedvelt szabaduló szoba, és a véget érni nem akaró buli. De a fantasztikus programok mellett a legnagyobb örömet mégis a régen, vagy nem olyan régen látott kagylós barátokkal való találkozás okozta. A hétvége kiváló lehetőséget adott a közös nosztalgiázásra és új, emlékezetes élmények szerzésére is. A Kagylós Találkozó vasárnap délelőtt istentisztelettel és szentmisével ért véget.

A 24-es évfolyam nevében köszönjük mindenkinek, aki eljött a Kagylós Találkozóra! Reméljük, mindenki felejthetetlen élményekkel gazdagodott a hétvége során, és jövőre újra találkozhatunk!

Tóth Barbara st.
1002