Mit mondanál el tizenöt percben a cserkészetről és a hátrányos helyzetű gyerekekkel való munkánkról? Mindezt olyan fiataloknak, akik egyáltalán, vagy csak felületesen ismerik a cserkészetet. Ezt a feladatot kapta Pótor József, José az MCSSZ országos ügyvezető elnöke, aki AIESEC YouthSpeak Fórum magyarországi rendezvényén képviselte a magyar cserkészeket.
Az AIESEC a világ legnagyobb, hallgatók által irányított nemzetközi szervezete. A számos helyszínen futó programsorozatuk, a YouthSpeak Fórum idén a hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos témákkal foglalkozott, külföldön az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) és a WOSM is tartott előadást. Ennek mintájára kapott meghívást a hazai eseményre a Magyar Cserkészszövetség.
Hogy tervezted meg ezt a rövid előadást?
José: Azt hamar átláttam, hogy ebben az esetben nehezen lehet kapcsolódni a cserkésztörténelemhez, inkább az ifjúságnevelésre, a módszertanra kell fókuszálni. Azt persze elmondtam, hogy 110 éves, vallásos mozgalom vagyunk, 38 millióan világszerte és 11 ezren itthon, 220 csapatban. Ezek a szikár tények. Aztán elővettem egy gyerekkori képemet és arról meséltem, hogy miért imádtam akkor is a cserkészetet, hogy szerettem sátrazni az erdőben a többiekkel, egy közösséget adott, barátokat szereztem. Az iskolában folyton azt hajtogatták mit nem lehet csinálni, itt pedig folyton azt kutattuk, mit lehet megoldani, egymás után kaptuk a jobbnál jobb feladatokat. A lehetőségek végtelen tárháza volt a cserkészet, mindezt úgy, hogy volt mögötte egy nagyobb, távlati célunk.
Ma, felnőttként is ugyanúgy élvezem a sátrazást, a kint létet a természetben, a társaságot. Ám ezen felül hiszek is benne; én hiszem, hogy ez a legjobb kompetencia-fejlesztő program, amit én ismerek. Tehát úgy döntöttem, hogy nem a tevékenységünkön keresztül mutatom be a diákoknak a mi munkánkat, hanem konkrétan a nevelési munkánk hatásánál fogva.
Köztünk el tud tölteni egy gyerek hatéves korától akár huszonhat éves koráig úgy húsz évet, hogy szisztematikusan, gyakorlatorientáltan fejlesztjük a szociális késségeit és kompetenciáit, melyek egyébként összecsengenek az EU preferált vállalkozói és munkavállalói kompetencia elvárásaival, melyeket jelenleg nagyon sok Nyugat-európai egyetem próbál meg extrakurrikuláris tárgyakkal fejleszteni. Nekünk erre tehát húsz év adatik, míg az egyetemnek csupán néhány. A cserkészetben erre épül rá a vezetői képzés és annak eredményeként aztán olyan vezetői kompetenciák, melyekkel egy pályakezdő már nem csak elméleti tudással indulhat el, hanem akár tízéves vezetői gyakorlattal.
Elérhető az, hogy egy pályakezdő önéletrajzában befolyással bírjon ez a vezetői tapasztalat és érvényes tudás?
José: Ez szerintem az egész civil szféra megítélésén múlik. Amíg a szektorban szerzett tapasztalatot és időt nem veszik komolyan, addig sajnos nem lesz ebben előrelépés. Jó lenne szemléletváltást elérni! Nekem van olyan barátom, akinek az állásinterjúján hiányolták a vezetői tapasztalatát – a munkájában valóban nem volt ilyen -, mire felvetette, hogy cserkészvezetőként viszont annál inkább tud ilyent felmutatni, hiszen sok évet töltött el vezetőként a fiatalokkal. A jó hír az, hogy ennél a cégnél ezt a választ elfogadták, igaz ez nem Magyarországon történt. Sajnos, tapasztalataim szerint a munkaadók többsége nem ismeri, ezért nem veszi komolyan, a cserkészetet inkább cukinak, mint menőnek gondolja, inkább hobbinak tartja és nem módszertannak. Ebben a megítélésben biztos nekünk is nagy a felelősségünk, de lássuk meg benne a lehetőséget, hogy mi most tehetünk azért, hogy ez a szemlélet megváltozzon.
Az AIESEC (Association internationale des étudiants en sciences économiques et commerciales) a világ legnagyobb diákszervezete: több mint 120 országban van jelen és több mint 86 000 taggal büszkélkedik. Működését nonprofit alapon végzi, tagjai és vezetői is diákok. A szervezet fő célja a fiatalok személyes, szakmai és vezetői képességeinek fejlesztése. Az AIESEC helyi és globális programokat működtet. Magyarországon évente 350-400 hallgató és friss diplomás tölti velük a szakmai gyakorlatát, vagy megy külföldre önkéntes munkát végezni. Mindannyian életre szóló élményekkel gazdagodtak, számukra eddig ismeretlen kultúrákat ismertek meg és nem utolsósorban olyan tapasztalatokat gyűjtöttek, amelyek akár a későbbi munkavállalásnál is nagy előnyt jelenthetnek.
Az AIESEC története
1948-ban, a II. világháború után Franciaországban összeállt egy csapat fiatal, akik úgy vélték, hogy a háború azért bontakozott ki – mint a legtöbb háború az emberiség ideje alatt –, mert a kultúrák nem tudták, nem akarták egymást megérteni kölcsönös ismeret és szándék hiányában, ezért nem is tudták elfogadni azt, ha valaki másként gondolkozott. Az egymás iránti tisztelet, tolerancia hiányzott. Ebből született az ő álmuk; létrehoznak egy nemzetközi egyesületet közgazdász hallgatók bevonásával, akik kultúraközi csere utakat szerveznek, ezzel is segítve azt, hogy a különféle kultúrákban élő fiatalok megértsék egymást. Ehhez elegendő idő kell, hogy az ott élő emberek mindennapjain keresztül megértsük a saját problémáinkat, gazdasági körülményeinket, ezekből adódó vágyainkat, tevékenységeinket. Amennyiben ezt összekötjük vezetői tudással, amit a szervezet folyamatosan próbál megadni a résztvevőknek, talán képesek leszünk olyan fiatalokat képezni, akik mindennapi vezetőként inspirálni tudják a környezetüket a másképp gondolkodásra.
