Lezárult az idei #fesztiválcserkészek szezon – összefoglaló

Mozgalmas és nagyon jó hangulatú nyáron vagyunk túl a #fesztiválcserkészek projekt keretében. Negyedik éve színesítjük a fesztiválok civil terének programját, olyanokkal ismertetjük meg a cserkészetet, akik másképp talán nem is hallanának rólunk. Így ha munkánknak köszönhetően kedvet kapnak a cserkészethez, akár csatlakozhatnak a közel 13 ezer fős hazai közösséghez. A toborzás mellett kiemelt fontosságú szempont a kósza és vándor korosztály cserkészidentitásának megerősítése a rendszeresen tapasztalt lemorzsolódás ellen. A megvalósulást az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz elnevezésű projekt támogatta. Olvassátok el a projektvezető Horváth András őv. (25.) írását.

A munkát idén is a Gyerek Szigeten kezdtük június összes hétvégéjén, a Hajógyári-szigeten. Ez a rendezvény a projekt leghangsúlyosabb eseménye, még ha sokan valamelyik zenei fesztiválra tippelnének is, hiszen itt jelenik meg az a korosztály és szüleik, akik leginkább megszólíthatóak a cserkészetre. Programunk is itt hasonlít legjobban egy táborhoz, portyához, ugyanis többféle kézműves programmal (karkötő csomózás, slime készítés, tojáskarton állatok készítése), akadálypályával, meseerdővel és számháborúval is vártuk a hozzánk betérő gyermekeket. A négy hétvége alatt több mint ezer fős elérésünk volt  – s bár az idei adatok még nincsenek meg -, tavaly a Gyerek Sziget tíz legnépszerűbb helyszíne közt szerepeltünk. Több olyan család is volt, akik évek óta visszatérő vendégek, és idén már büszkén újságolták el, hogy a gyerekek letették az újonc próbát és már fogadalmat is tettek. Természetesen sok új érdeklődő szülő is volt, akik a lakóhelyükhöz vagy a gyermekük iskolájához közel kerestek cserkészcsapatot, nekik segítettünk direkt kapcsolatot adni egy-egy csapat vezetőségéhez.

A Gyerek Szigetről közvetlenül Sopronba a Telekom VOLT fesztiválra vitt az utunk, ahol a körletünk felállítása után egyből harmincezer virágfüzért is ki kellett bontanunk és ellátnunk egy kis cédulával. Az Út a Mosolyért Alapítvány munkáját segítettük ezzel, ugyanis minden füzér után a MOL 100 Ft-tal támogatta az ország első Autista Krízis Házának létrejöttét. A fesztiválozók figyelmét pedig fel szerették volna hívni az autizmusra a “Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” mottó keretében. Programunk itt már egy sokkal felnőttesebb irányt vett, ugyanis a zenei fesztiválok közönségének másra van igénye mint a gyermekeknek, ezért mind a testet, mind az elmét megmozgató programokkal is készültünk. Természetesen az akadálypálya itt sem maradhatott el, ahogyan a karkötő csomózás is. A kihívásokat keresőknek még a kószakolonc (majomököl csomó) készítésének rejtelmeit is megmutattuk.

Kétféle nyomozójátékkal is vártuk azokat, akik szellemileg is fel akartak frissülni a hajnalig tartó buli után. Az egyik játékban valaki megrongált egy cserkészraktárat és a rendőrségnek kellett segíteni – a rendelkezésre álló bizonyítékok és tanúvallomások alapján – kideríteni, ki lehetett a tettes. A másik játékban pedig egy úriembertől kaptunk egy lezárt aktatáskát, ami Sík Sándortól maradt az úrra, de nem tudta kinyitni és megnézni mi is lehet benne, ezért a segítségünket kérte ebben. Az első játékban elég volt csak leülni egy asztalhoz és minden megoldható volt ott, míg az aktatáskás játékban körbe kellett járni a civil teret és ott megtalálni a rejtvények megfejtéseit, ami nagyon jó volt arra, hogy játékunkon keresztül más szervezetek munkájával is megismerkedhessen a fesztiválozó.

Második éve dolgozunk már együtt a soproni 66. Báthory László cserkészcsapattal, hogy a fesztiválra betérő családoknak is tudjunk dedikált gyerekprogramot nyújtani. Idén két kecskeméti kiscserkész vezető lánnyal (Károssy Száva, Tóth Luca) egy világutazós, több állomásos meseerdő szerű programot állítottunk össze, amit a soproni csapat cserkészei bonyolítottak le a rendezvény három napja alatt. Megjelenésünk célja itt kettős: egyrészt szeretnénk, hogy a hozzánk betérő egyszerűen csak érezze jól magát a reggeli másnaposság és az esti koncertek között, másrészt szeretnénk megismertetni olyanokkal is a cserkészetet, akiknek ez eddig kimaradt az életéből. Tavaly forgattunk is egy videót arról, hogy a fesztiválozók mit is tudnak a cserkészetről, amiből jól látható, hogy van mit megmutatni nekik, hiszen mi nem sütiket árulunk, ahogy az amerikai filmekben látták.

Idén először a VOLT fesztivál civil szervezetek kempingjének őrzését is feladatul kaptuk, ami 24 órás ügyeletet jelentett, de így összesen a szervezőgárdával együtt 23 cserkésznek tudtunk egész hetes fesztivál élményt adni. Cserébe közel 700 fős elérést tudtunk produkálni, holott sokszor az időjárás nem nekünk kedvezett.

Egy hónapos szünet után visszatértünk a Hajógyári-szigetre, vagyis a Sziget fesztiválra. Az idei éve több szempontból is különleges volt, ugyanis az egész Civil Sziget más helyre költözött, amihez nekünk is alkalmazkodnunk kellett. Ez egy abszolút pozitív változást jelentett, mert a területi adottságok így több embert vonzottak be.

Az idei év igazi újdonsága a Cserkészvár volt a terület központjában. A 2000-es évek elején már volt egy cserkészvár néhány évig a fesztiválon, de több mint 10 éve ilyet nem láthatott a közönség, egészen mostanáig. Az Art of Freedom pályázaton már tavaly is indultunk a várral, de akkor még saját helyszínként képzeltük el az installációt, akkor sajnos nem nyertünk vele. Idén viszont már igen! Igaz ugyan, hogy nem a cserkészek standjaként funkcionált az építmény, hanem a Civil Sziget központjaként, ahol minden nap előadások, workshopok és beszélgetések zajlottak. Viszont aki csak árnyékban szeretett volna pihenni az itt megtehette, a kilátóba felmászva pedig körbe lehetett nézni mi is zajlik a fesztiválon.

A Cserkészvárat a #fesztiválcserkészek CREW álmai és kezdetleges tervei alapján Balla Gábor kecskeméti cserkész és építész tervezte, a kivitelezést Hoffmann Ferenc szövetségi igazgató és dunaföldvári valamint jászberényi segítői valósították meg. A várnak hatalmas sikere volt, mindenki a csodájára járt, hiszen hasonló építményt még nem láttak. A Cserkészvárról hamarosan egy videós anyagot is láthattok majd. Akik idén nem találkoztak az építménnyel se szomorkodjanak, jövőre is ott fog állni a Sziget fesztivál Civil Szigetének közepén. A Vár mellett természetesen programhelyszínként is megjelentünk egy jurtában. A programunk kis módosításokkal és angolra való átültetéssel megegyezett a VOLT fesztiválos kínálatunkkal, igaz itt nem volt külön gyermek programunk.

A Sziget fesztivál új kommunikációs koncepciója értelmében a civil szervezetek kiállhattak bizonyos ügyek mellett (emberi jogok, rasszizmus elleni harc, zöld bolygó, stb.) a Love Revolution, azaz a Szeretet forradalma kampány keretében, amiben mi is részt vettünk egy ceglédi ruhatervező cserkészlánnyal. Bús Teodórával egy ruha átalakító sarkot hoztunk létre, ahol a fesztiválozók megmaradt, másképp kidobásra váró anyagokból díszíthették fel ruháikat, vagy akár új kiegészítőket is varrhattak. Ennek a programelemnek nemcsak az volt a lényege, hogy estére egy új buliruhát készítsenek a szitizenek, hanem arra hívtuk fel a figyelmüket, hogy egy kinőtt, kilyukadt ruha egy kis átalakítással újra hordható lesz, ezzel is hozzájárulva bolygónk hulladék ártalomcsökkentéséhez.

Ezeken a tevékenységeken kívül a Sziget fesztiválon évek óta segítünk a special partyk lebonyolításában. Ezek azok a flashmob szerű programok, amik minden este 7 órakor a nagyszínpad előtt zajlanak és több ezer eszközt kell hozzá kiosztanunk a fesztivál közönségének. Itt is, csakúgy mint a VOLT fesztiválon feladatul kaptuk a civil szervezetek kempingjének őrzését, ami szintén 24 órás ügyeletet jelentett. Ennek köszönhetően önkénteseinknek járt a pihenőnap. Velük, és a várépítőkkel együtt több mint 30 fővel voltunk kint a fesztiválon, ami már felér egy rajjal vagy akár egy csapattal is. Programunkkal 8-900 főt voltunk képesek elérni, akik közül sok volt a külföldi cserkész, de voltak olyanok is, akik az itteni több éves jelenlétünk hatására lettek cserkészek, ami igazán jó érzéssel töltött el bennünket.

A Scoutlanden mi is pihentünk és buliztunk, de utána egyből Zamárdi felé vettük az irányt a Strand fesztiválra, ahol újra az Út a Mosolyért Alapítvány munkáját segítettük a Zabhegyezőkkel közösen, harmincötezer szélforgó összerakásával és kiosztásával. Ezután négy nagyon kellemes programnapot tölthettünk a Balaton partján, ahol a szokásos programjainkon túl vízi akadálypályával is vártuk a fesztiválozókat. A szervezőgárdával együtt 13 cserkésznek tudtunk egy jó hangulatú nyárzáró élményt adni, programjainkkal közel 400 főt értünk el. Közülük bőven akadtak olyanok, akik komolyan érdeklődtek a cserkészet felől és a csatlakozás mikéntjéről.

Idei évben menet közben egy új rendezvényünk is lett, az Első Természetjáró fesztivál Verőcén. Ez egy háromnapos kis esemény, ahol napközben gyalogtúrán, evezésen, vagy épp hegyi biciklizésen vehettek részt a fesztiválozók. Aki egy-egy túra közt kikapcsolódásra vágyott, sport programokon vagy civil szervezetek foglalkozásain vehetett részt. Ide csak egy kis, öt fős csapattal települtünk ki a szombati napon, ahol a szokásos programjainkon túl métázással is szórakoztattuk az érdeklődőket. Nagyon hangulatos, családias rendezvény volt 100 fő fölötti eléréssel.

Már bőven vannak terveink a jövőre nézve is, hogy még cserkésziesebb programot tudjunk nyújtani. Egy fesztivállal már biztosan bővül a portfóliónk, még egyen dolgozunk, de ezeket még fedje a jótékony homály egészen tavaszig. Összesen nagyjából 34 napot voltunk építésekkel együtt a rendezvényeken, ahová közel 60 cserkészt tudtunk elvinni és 3000 érdeklődőt elérni, akikkel egy picit meg tudtuk ismertetni a cserkészetet.