INDABA 2018 – Ablak a valóságra

Azt gondolod, hogy a cserkészközösségben biztonságban vagy? Hogy a te srácod nem olyan, mint a többi? A vezetetted vajon zaklató vagy zaklatott? Néhány érdekes téma az idei találkozóról.

Az idei évben azt a célt tűztük magunk elé, hogy szembenézünk a minket körülvevő világgal és napirendre tűzzük az eddig tabunak, kellemetlennek kikiáltott, vagy csupán az általunk jelentéktelennek ítélt témák megvitatását. A „cserkészszakmai” kérdéseket ez alkalommal kicsit háttérbe helyezzük, és azokra fókuszálunk, akikért valóban dolgozunk. A gyerekekre és a fiatalokra.

Témáink között helyet kapnak olyan aktualitások, mint cyberbullying, influencer-jelenség, válásfeldolgozás, gyerekek jogaival való visszaélés, illetve a hátrányos helyzetűek integrációja.

Meghívott előadóink mind olyan szakemberek, akik hatalmas tapasztalattal rendelkeznek, és véleményüket szívesen ütköztetik a különböző plenáris üléseken, kerekasztal beszélgetéseken. A workshopok során pedig lehetőség nyílik a témák személyesebb feldolgozására, a jó és rossz gyakorlatok megosztására is.

A konferencia időpontja: December 7-9., helyszíne: Budapest
Távolabbról érkező cserkésztestvéreinknek szállást biztosítunk, ezeknek részleteivel hamarosan jelentkezünk.

A részletes programleírást honlapunkon tesszük majd közzé [link], addig is kövessétek figyelemmel az hivatalos Facebook eseményünket [link], ahol folyamatosan osztunk meg érdekességeket az előadásokkal kapcsolatban.

Az eseményre regisztrálni itt lehet.

Az INDABA 2018-at az Imre herceg terv – közelebb egymáshozprojekt támogatja.